Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója betegsége miatt üzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Mint a Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke által felolvasott üzenetében a jubileum kapcsán hangsúlyozta: nem szabad, hogy rutinná váljék az emlékezés, fontos, hogy az ünnepelt és az emlékezők között élő kapcsolat maradjon. Arany János alkotásainak fundamentuma a magyar nyelv maga – mutatott rá a főigazgató, hozzátéve: fontos, hogy a kreatív nyelvhasználat példája vonzó legyen a mai diákok számára. Prőhle Gergely emlékeztetett arra is, hogy a PIM számos programot tervez Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából, májusban nyílik például a költő munkásságát megidéző kiállítás.

A konferencia keretében mutatták be Beke József: Arany János költői nyelvének szótára című, háromkötetes munkáját Balázs Géza nyelvész részvételével. Balázs Géza felidézte, hogy Beke József a Bánk bán-, Zrínyi- és Radnóti-szótár után készítette el eddigi legnagyobb szabású munkáját, amely 24 423 szócikket tartalmaz. Beke József elárulta, végső célja mindig is Arany János volt, hiszen szülővárosában, Nagykőrösön mindenki Aranyt tartja a legnagyobb magyar költőnek.

A 3000 oldalas szótár munkálataihoz az irodalomtudós 2008-ban fogott hozzá. Mint a szerző hozzátette, Arany János munkásságában számos olyan szó felbukkan, amelyet már nem ismer a szélesebb közönség, de bizonyos igealakok sem érthetők: a megállék szót például csaknem minden mai diák jelen idejű igének érzi. Beke József szerint Arany János a legnagyobb szókincsű magyar költő; ha a szótár Arany fordításainak, tanulmányainak szavait is tartalmazná, a szócikkek száma a 30 ezret is meghaladná – mondta el a szerző.

(MTI)