A régió egyik legfontosabb könyvvásárává váló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál több mint két évtizedes története bizonyítja, hogy olvasni jó, és a leírt szó semmivel sem pótolható – mondta el Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár az idei rendezvény csütörtöki megnyitóján a fővárosi Millenárison. 

A vasárnapig tartó, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei idén a visegrádi országok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország. Az államtitkár kiemelte: Közép-Európa mítosz, szellemiség, életérzés, sors-és értékközösség is egyben. Mindez mélyen összeköti a visegrádi országokat, minden létező érdekellentét és történelmi sérelem ellenére is. Irodalmaink úgy egyediek, hogy közben egymásra is reflektálnak, egymásból is merítenek – fűzte hozzá Íjgyártó István, aki szerint az irodalmon keresztül tárulkozik fel legteljesebben egy ország kultúrája, történelme, mentalitása és észjárása.

Terjed a magyar irodalom híre

A magyar kortárs irodalom sosem volt még olyan ismert külföldön, mint ma – hangsúlyozta az államtitkár, kitérve arra is: 2016-ban Kertész Imre, Esterházy Péter és Csoóri Sándor halálával nagy veszteségek érték a magyar irodalmat Íjgyártó István úgy látta: a könyvfesztiválok és vásárok világszerte azt mutatják, hogy a könyvnek, szépirodalomnak új reneszánsza jöhet, az olvasás, a könyv szeretete minden aggodalom ellenére sem hagy alább. Az államtitkár bejelentette a Balassi Műfordítói Nagydíj megalapítását is. A minden évben a fordítók világnapján, szeptember 30-án kiosztandó elismerés feladata az olyan külföldi műfordítók díjazása lesz, akik évtizedek óta segítik munkájukkal a magyar irodalom külföldi megismertetését. 

Pawel Lewandowski, a lengyel kulturális és nemzeti örökség minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: Lengyelország kiemelte célja támogatni, hogy irodalma eljusson minden érdeklődőhöz a visegrádi országokban. Ezért is fontos, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nagyon sok visegrádi országból érkező kiadó, szerző és műfordító vesz részt különböző beszélgetéseken, találkozókon.  

Kis ország nagy irodalma

A megnyitón Pro Cultura Hungarica-díjat vehetett át Jü Cö-min kínai-magyar fordító, aki a kortárs magyar irodalom számos szerzőjének – Kertész Imre, Esterházy Péter, Márai Sándor – műveit ültette át kínai nyelvre. „Büszke vagyok rá, hogy Kínában képviselhettem ennek a szép kis országnak a nagy, csodás irodalmát” – fogalmazott az 1964-ben Pekingben született műfordító, aki a kilencvenes években költözött Magyarországra. 

A 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikálásokkal együtt csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget. Mintegy 850 vendég, köztük művészek, írók és tudósok részvételével zajló rendezvényen idén 28 ország képviselteti magát, és mintegy 150 kiállító könyvkínálatából válogathatnak az érdeklődők vasárnapig. 

Az idei díszvendég-író az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk. 

(MTI)