A héten lezárul a fővárosi faültetési program újabb szakasza, amelynek keretében 1100 fát ültetnek Budapesten, és már az egynyári virágok
telepítését is megkezdte a Főkert, amelynek idén pluszfeladata is van a vizes világbajnoksághoz kapcsolódva – írja keddi számában a Magyar Hírlap.

A cikk szerint a Főkert Nonprofit Zrt. csaknem hatmillió négyzetméter zöldterület fejlesztéséért, karbantartásáért felel. Egyik legnagyobb volumenű tavaszi munkája a közterületi faültetés. A Tízezer új fát Budapestre! elnevezésű program keretében idén tavasszal a Budakeszi útra például 67 magas kőris, a Gyömrői útra 100 gömbakác, a Ferihegyi útra pedig 130 oszlopos juhar került.

Mint Marosán Angelika, a Főkert szóvivője a lapnak elmondta, az egynyári virágok kiültetését a héten kezdték meg olyan központi helyszíneken, mint a Gellért tér, az Astoria, a Duna-korzó vagy a Szabadság tér.

Idén pluszfeladatot jelent a Főkertnek a vb-helyszínekhez kapcsolódó zöldfelületek tervezése is.

A társaságnak év közben folyamatos pluszkiadást jelent a rongálások helyreállítása: tavaly 41 esetben tettek feljelentést, az okozott kár értéke mintegy 16 millió forint volt.

(MTI)