Mintegy 12,5 milliárd forintból épül új ötcsillagos szálloda a Párisi Udvarban, a hotelt a tervek szerint jövő május végén adják át – mondta Hermesz János, a Párizs Property Kft. projektmenedzsere az építés alatt álló Párisi Udvar sajtóbejárásán pénteken Budapesten.

Hermesz János a felújítási munkálatokról elmondta: a beruházás költsége tartalmazza az ingatlan vételárát is, a műemléki védettség alatt álló épületet az eredeti állapotának megfelelően újítják fel. Fazekas Tamás, a Párisi Udvarban nyíló ötcsillagos szálloda igazgatója arról számolt be, hogy az üzleti utazókra fókuszáló hotel 110 szobás lesz, 18 lakosztállyal, wellness-részleggel és konferenciatermekkel. Hermesz János tájékoztatása szerint az épületdiagnosztika alapján teljesen újra kellett tervezni az egész épületet, mert annak levéltári adataival a valóságos állapota és anyaga nem egyezett, emiatt egymilliárd forinttal nőttek a kivitelezési költségek.

Az építés miatt jelenleg felvonulási területnek használt Petőfi utcát novemberben visszaadják a forgalomnak. Az építésben csak műemlékvédelmi-restaurálási referenciával rendelkező cégek vehetnek részt. A Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca közötti passzázs folyamatosan nyitva lesz a szálloda üzemelése alatt. Fazekas Tamás elmondta: a tervek szerint a főbejáratot a Petőfi utca felől alakítják ki.

Pólus Károly, az épületet tervező Archikon Kft. vezetője arról tájékoztatott, hogy 2014 óta foglalkoznak az épület tervezésével, az eredeti épület építése 1909-ben kezdődött. Az épület érdekességei között említette, hogy a homlokzat Európa legnagyobb kerámia homlokzata, több mint 400 féle Zsolnay-kerámia borítja a homlokzatot.

2014 nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton az épületet a Mellow Mood csoport magyar projektcége, a Párizs Property Kft. vásárolta meg a belvárosi önkormányzattól. Az épület tulajdonosa a Mellow Mood csoport, a vételár 2,1 milliárd forint volt. A cégcsoport 1986 óta működik Magyarországon, és 1997 óta fejlesztenek ingatlanokat. A belvárosban tucatnyi szállodát birtokolnak és üzemeltetnek, mintegy ötszáz embert foglalkoztatnak, a Párisi Udvar Hotel Budapest a 13. szállodájuk lesz. A Mellow Mood Group tulajdonos-ügyvezetőit, Sameer Hamdan és Zuhair Awad jordániai üzletembereket egymás után negyedjére is beválasztották 2017-ben az 50 legbefolyásosabb személy közé a magyar turizmusban.

(MTI)