„Este, mikor már egészen sötét van, elgördítenek egy sziklát, és kimásznak a Gellért-hegyből. Hat óriás mászik elő, a hegy belsejében laknak egy háromszobás lakásban, aminek rendes ajtaja is van, csak kívülről nem látszik, de jobb szeretnek sziklákat görgetni és úgy előjönni” – így kezdődik Mosonyi Alíz klasszikus meséje a titokzatos Gellért-hegyi óriásokról. Akik legjobban a csúszdázást szeretik a hegy oldalában lévő játszótéren: csak azt nem értik, hogy éjszaka miért nincs ott senki. Aztán, mikor „hatvan-hetvenszer lecsúsztak, akkor már kurjongatnak, de közben azt mondják egymásnak, hogy PSSZ, PSSZ, és a városra mutogatnak, mert ott mindenki alszik”.

Az óriások idén tavasszal meglepve tapasztalhatták, hogy a jó öreg játszóterüket lezárták és bontani kezdték. Ideje volt: a város egyik legszebb helyéhez méltatlan volt már a hely. Meg a történelméhez is: hisz ez Budapest egyik legrégebbi játszótere. Az 1920-as évek végén felismert közegészségügyi mozgalom első eredményeként 1931-ben nyílt meg, az akkor nagyon modernnek számító elkülönített homokozótérrel, mászókákkal.

A régi játszótér (Fotó: Fortepan)

Csúszdák csak később, már a '70-es évekbeli fejlesztések nyomán kerültek ide, szellemesen kihasználva a terepadottságokat. Négy különböző, klasszikus élénkpiros műanyag csúszdán lehetett suhanni, végállomásként a homokban landolva. A domboldalon az utóbbi években persze nem nőtt meg már semmi, hisz minden gyerek itt kapaszkodott felfelé: száraz időben nagyon poros, nedvesben nagyon csúszós volt. Pedig valamikor a kanyargós csúszda kanyarjaiban fák törzsei álltak, lombjukkal nyújtva árnyékot az elsuhanóknak. Az utcabútorok is már elég idejétmúltak voltak: egyszóval ráfért a felújítás a helyre.

A 200 millió forintból megvalósult eredményt június 17-től vehették hivatalosan is birtokba a gyerekek: ez egyúttal a Főkert 150 éves szülinapi partijának időpontja is volt. Azóta pedig már kitört a szünidő is, így a játszótér most valóban határterheléses tesztidőszakban van: minden játékról fürtökben lógnak a gyerekek. Ez persze ottjártunkkor kicsit zavaró is volt, és némiképp rontott az élményen – de összességében azért igazán remek munka született, Pápai Veronika és Kaposi Nóra tervezők tényleg klassz koncepciót dolgoztak ki.

(Fotó: Viczián Zsófia)

A megújulás gyökeres: tulajdonképpen két játszótér jött létre, amelyeket csúszdák kötnek össze. A fenti terepszinten kilátótorony, kötél függőhíd és hasonló kúszós-mászós játékok vannak, inkább a nagyobbakat célozva. Körülöttük ülőhelyek és két piknikasztal is: aki rendezett már játszótéri szülinapi zsúrt, tudja, ez milyen áldás. És van ivókút is: erre a nyári rekkenő hőségben nagy szükség is van. Az alsó szinten inkább a kisebbeket vonzó homokozó, bújkálós dombocska, hinta, rugós játékok vannak – ezzel szépen megvalósult a korosztályok elválasztása. A végtelen energiájú gyerekek kifulladásig ugrálhatnak a két talajszintbe épített trambulinon is.

Felújították a tér bájos pelikánszobrát (Melocco Miklós, 1965), amely madáritatóként is funkcionál. A város felé – a szülők és a játszóterezést már cikinek érző kiskamaszok legnagyobb örömére – pedig hosszú, árnyas padsor zárja a teret. Külön dicséretet érdemel, hogy nem maradt ki a felújításból a mellékhelyiség sem – ez sok dizájnos új térnél sajnos (elemi) hiány.

A két térszint közt pedig ott a lényeg: a csúszdák, összesen hat darab. Rövid, kanyargós, csőszerű, ki mit szeretne. Középen széles lépcsőn vagy a domboldalon kötelekbe, kis dudrokba kapaszkodva lehet feljutni az újabb és újabb körre. A terepet teljes egészében színes öntöttgumi borítással látták el, ami egyfelől egy kicsit természetidegen és művi, másfelől viszont nagyon praktikus.

Vigyázat, tűzforró! (Fotó: Viczián Zsófia)

 

Egyszóval tényleg érdekes, színes, jól használható játszótér lett. Illetve… Jól használható, ha nem a tűző napsütéses nyári napokon akarjuk itt levezetni a gyerekek energiáit. Ugyanis a tájolásból adódóan – mit várhatnánk egy egykori híres szőlőtermő hegyoldaltól – telibe kapja a napot az összes csúszda. Az alumíniumfelületek így, nem túlzás, szinte izzanak, rövidnadrágban tulajdonképpen elég veszélyes is a használatuk. Meg aztán a szag: a tűző nap és a nagy felületű friss gumiborítás találkozásából hulladékégetőkre emlékeztető elegy áll össze, amihez külön árnyalatként még a környező növényzet alá tett háncs émelyítő szaga is társul. Reméljük, hogy ezek idővel elmúlnak.

Már el is szakadt... (Fotó: Viczián Zsófia)

Sajnos a fenti terepszint egyik mászókája már el is szakadt, az alsó részen pedig a perem nélküli, térszintbe helyezett homokozóból már néhány nappal a megnyitás után az egész területre eloszló por lett.

Persze lehet, hogy az óriásoknak van igaza: éjszaka kéne egyszer eljönni. Akkor a csúszdák se forrók, és gyönyörű látvány lehet a kilátó-mászókából a város éjszakai fénye. Egyszer kipróbáljuk!