A Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást; a fejlesztés a tervek szerint 2020-ra készülhet el teljes egészében – közölte kedden az MTI-vel a városligeti intézmény.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványában megjelent közbeszerzési hirdetményre két ajánlattevő jelentkezett, közülük nyerte el a megbízást a Market Építő Zrt. – olvasható az állatkert közleményében.

Felidézik, hogy az állatkert tavaly ősszel indította meg a Pannon Park vállalkozási szerződés keretében, a meglévő építési engedélyezési és munkaközi kiviteli tervek alapján megvalósítandó, kulcsrakész kivitelezésére vonatkozó, az uniós eljárásrendbe illeszkedő közbeszerzési eljárást.  A részvételi felhívás október 20-án jelent meg, és két ajánlattevő nyújtott be ajánlatot: a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., valamint a Market Építő Zrt. Mivel az ajánlati ár mindkét esetben meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget, ezt az eljárást eredménytelenné kellett nyilvánítani. 

Az állatkert ezután megvizsgálta a kivitelezési munkálatok eredetileg, még a tervezés során, 2014-ben kalkulált forrásigénye és a 2016 végi ajánlatok közötti eltérés okait. Megállapították, hogy az országban zajló jelentős beruházások számának emelkedésével párhuzamosan egyebek közt nőtt a munkaerő-kereslet és a különböző építőanyagok ára, és sok egyéb tényező is növelte a felmerülő költségeket.

Miután határoztak a szükséges többletforrások biztosításáról, a Fővárosi Állat- és Növénykert újabb közbeszerzési eljárást indított a kivitelező kiválasztására. Mivel a közbeszerzés feltételei időközben nem változtak lényegesen, az új eljárást tárgyalásos eljárásként folytatták le, amelyre az előző eljárás ajánlattevőit hívták meg. A tárgyalásos eljárás során a legalacsonyabb ajánlati árat a korábbiakhoz képest 2 milliárd forinttal sikerült mérsékelni.

Az ajánlatok elbírálása során több szempontot is figyelembe vettek. Ezek közül az ajánlati ár szerepelt a legnagyobb súllyal, de szempont volt az ajánlat szakmai tartalma – például az organizációs terv minősége, a műszaki ütemterv megfelelősége –, valamint a késedelmi kötbér mértéke is.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert területe, amely az idők során 18 hektárról kevesebb mint 11 hektárra zsugorodott, 2014 óta több lépésben bő 7 hektárral nőtt, és ennek legnagyobb része – 6,5 hektár – a megszűnt Vidámparktól örökölt területből adódik. 

Az új területeken négy fő fejlesztési program megvalósítását tűzték ki célként, a Pannon Parkot a volt vidámparki terület nagyobbik, mintegy öthektárnyi területrészén alakítják ki. A tematikus bemutatókomplexumban a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni. A Pannon Park a tervek szerint nagy terjedelmű, tágas szabadkifutókból, illetve egy központi, fedett építményből fog állni.

(MTI)