A Magyar Építők beszámol arról: letették az UTE Szilágyi úti sporttelepén újonnan épülő multifunkcionális sportcsarnok alapkövét csütörtökön. Az ünnepélyes eseményen Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere elmondta, hogy az UTE TAO-bevételeiből, önkormányzati támogatásokból, az MLSZ pályaépítési programjából, valamint kormányzati támogatásból közösen valósulnak meg a fejlesztések a 14 hektáros területen.

Az összesen 1,15 milliárd forintos beruházásból a sportcsarnok mellett egy edzőpálya is épül, valamint egy jégcsarnok és curlingpálya tervezési feladatai valósulnak meg.

Őze István, az UTE klubigazgatója ismertette, hogy az UTE létesítményrekonstrukciós programja 2010-ben kezdődött, s a már meglévő épületek felújítása után mostanra jutottak el arra a pontra, hogy terjeszkedhetnek.

(Magyar Építők; MTI)