Hiába az egyedi homlokzat, a jellegzetes forma, már építésekor sorjáztak a kritikák. Nem véletlenül: a Postapalota az 1920-as évek magyar építészetének egyetlen divatos irányzatához sem illeszkedett. Ugyanúgy távol állt a Bauhaus minimál hangulatától, mint a historizáló vagy a népi hagyományok ápolását célul tűző vonaltól.

Igaz, születésének körülményei is sajátosak. A főváros első, kizárólag irodai célra emelt középülete szomorú korban született: az I. világháborús veszteségek, a trianoni trauma, majd a ’20-as években következő gazdasági gondok nem kedveztek a nagy befektetéseknek. Nem is folyt ekkoriban hasonló volumenű építkezés. Mégis nyilvánvaló volt: az ország hírközlését, a postaforgalmat mielőbb helyre kell állítani. Az anyagi lehetőségek olyannyira korlátozottak voltak, hogy az elodázhatatlan feladatot, a postaközpont megépítését is külföldi kölcsönből kellett fedezni.

Az egyik legfontosabb szempont tehát a takarékosság, kerülni minden fölösleges pazarlást, túldíszítettséget. A nyilvános tervpályázatot 1922-ben írják ki, a győztes Sándy Gyula, műegyetemi tanár. Tervrajzait sokan kritizálják, nem értik. Bár az épület mutat szecessziós jegyeket, de az itthon megszokott Lehner-féle irányzattól eltérően inkább az európai vonalat követve. Megjelennek nála a XX. század elején fellendülő amerikai irodaépítések jellegzetes megoldásai, a premodern irányzat nyomai – olyan elegyet alkotva, amely a hozzáértők szerint művészeti szempontból értelmezhetetlen.

A Postapalota régen

Az építkezést 1924-ben kezdik, a külső falakat téglából rakják, a középsőket vasbeton vázakkal erősítik. A telek erősen lejt, így kétszintes pincét ásnak, közben egy addig ismeretlen vízérre bukkannak, ahonnan azóta is szivattyú emeli át a vizet a csatornarendszerbe. A takarékosság jegyében – a kor szokásaitól eltérően – alacsonyabb belmagasság készül, ez később még jól jön a II. világháborút követő nehéz időkben. Azért a gazdaságosság nem megy a minőség rovására, tartós, erős alapanyagokat használnak, szem előtt tartva, hogy a nehéz munkapiaci helyzetben minél több magyar vállalatot foglalkoztassanak. A nemzeti szimbólumok közül az országcímer nem maradhat el, a Várfok utcai sarokra pedig Bory Jenő Földgömb című alkotása kerül.

Alig két év kellett a Postapalota felépüléséhez, amelyben külön épületrészt alakítottak ki távbeszélőközpont céljaira. 1926 márciusában a vezérigazgatóság már itt tartja ülését, a közel 19 ezer négyzetméternyi irodaterületen pedig megkezdődik a munka. Érdekesség, hogy itt üzemelték be az ország legelső, mai napig működő páternoszterét. A II. világháborúban erősen megrongálódik az épület, a romeltakarításnál négyszáz fuvarnyi épülettörmeléket szállítanak el innen a Vérmező feltöltéséhez. Nem csoda, ha eredeti pompáját nem nyeri vissza többé, a míves, játékos elemek, a finom részletek eltűnnek. Az angyalokkal díszített országcímer-mozaik és a Földgömb megsemmisül. A homlokzatot lefestik, a tágas dísztermet apró irodákra szabdalják.

Látványterv a Postapalota teraszáról

Az épület egészen 2008-ig ad otthont a postának, majd történetének újabb zavaros időszaka következik. Mélyen áron alul, mindössze négyzetméterenként kétszázezer forintos áron ad túl a posta vezetése a palotán – a Wallis Ingatlannal kötött adásvétel körülményei jogilag is gyanúsak.

Szó volt arról, hogy luxusszállóvá alakítják, esetleg bevásárlóközpontként működik tovább, ám ezekből a tervekből semmi nem valósul meg. Évekig kong az ürességtől, romlik az állaga, míg idén a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vásárolja meg hétmilliárd forintért és kezd átfogó felújításba. Azt ígérik, a 2018 tavaszáig tartó munkálatok során helyreállítják az épület eredeti állapotát, sőt a funkció is változatlan marad: Buda Palota néven minőségi szolgáltatásokat nyújtó irodaházként működik tovább. De nem csupán egy megszépült műemléki ingatlant nyer Budapest, tornyát megnyitják a nagyközönség előtt, ahonnan páratlan kilátás nyílik a városra.