Változtatási tilalmat rendeltek el a Buda Gardens telkére Újbudán – közölte a XI. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a változtatási tilalom az újbudai polgárok érdekeit figyelembe vevő szabályozás elfogadásáig tart. Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester célja, hogy megtartsák a kerületrész zöldövezeti, lakóházas jellegét. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy párbeszéd induljon a fejlesztő és az ott élők között a beruházásról – írták.

A változtatási tilalom a Feneketlen-tóhoz közeli, a Villányi út, a Dávid Ferenc utca, a Diószegi utca és a Tas vezér utca által határolt területre vonatkozik. A tilalom alá eső területen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, illetve más építési hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani tilos. Ez garanciát jelent arra, hogy a lakók érdekeit figyelembe vevő építési szabályzat elfogadásáig ne induljanak el azzal ellentétes, visszafordíthatatlan folyamatok.

Az önkormányzat kitért arra is, hogy a Buda Gardens fejlesztésnek helyet adó területen érvényes szabályozást 2002-ben Molnár Gyula szocialista polgármester előterjesztésére fogadták el. A hozzáértést nélkülöző előírás nem tartalmaz a környező utcák forgalmát csillapító korlátozást, a tulajdonosoknak 50 százalékos beépítést engedélyez, akár 20 méteres magasságot is lehetővé téve – áll a közleményben.

Jelenleg a fejlesztők 37 ezer négyzetméter irodát és kereskedelmi célú ingatlant emelhetnek a területen, csupán a 20 százalékos zöldterületi arányt kell betartaniuk, amelyet akár egy növényekkel fedett tető megépítésével is elérhetnének.

Az önkormányzat 2002-ben elfogadott szabályozása és a fejlesztő tervei sem illeszkednek a terület építészeti jellegéhez. Problémát jelent az is, hogy az előzetes jogi szakvélemények szerint az önkormányzat kizárólag milliárdos nagyságrendű kártalanítás árán tudná megakadályozni a terület beépítését, erre pedig nincsenek sem a jogi, sem költségvetési lehetőségei – közölte az újbudai önkormányzat.

(MTI)