A Magyar Építők beszámol arról: megjelent a Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt közbeszerzés. A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 

A lap emlékeztet: a Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik. Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben zárták be.

Az új tervek szerint a régi medencéket felújítják, új medencék épülnek, a régi épületeket teljes körűen újjáépítik, emellett új szolgáltató blokkok jönnek létre. A korábbi tervek szerint a jövő tavasszal induló munkák egy évig tartanak.

A felújított állapotában a kiírás szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd. 

(Forrás: Magyar Építők)