Az elmúlt év ásatásain előkerült középkori régészeti leleteket mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában szerdán nyíló új kiállítás.

A Középpontban a Középkor című tárlaton aranypénzek, gyűrűk, fémsisakok, kályhacsempék, öntőtégelyek, kerámiák és viseleti tárgyak is láthatók lesznek, amelyek az Árpád-kortól a török korig a legkülönbözőbb társadalmi rétegeknek képezték a tulajdonát. A régészek munkájának folyamataiba is betekintést nyújtó kiállítás január 25-ig lesz látható – közölte a múzeum az MTI-vel.

A kilenc ásatás középkori régészeti anyagát felvonultató bemutató azt az igényt kívánja kielégíteni, hogy a frissen előkerült leleteket mielőbb, még "a régész forró nyomán" járva láthassák az érdeklődők. Ezek a tárgyak nagyjából másfél évvel ezelőtt még a föld alatt voltak, teljes körű szakmai feldolgozottságuk nem fejeződött be, vagy akár még el sem kezdődött, például épp hogy kikerültek a restaurátorok kezei közül. A több mint száz tárgy érdekességét egyrészt az adja, hogy a látogató máshol nem láthatja őket, mert nem kerülnek kiállításra ebben a formában, így a múzeumi raktárak, műhelyek világába, munkafolyamataiba is be lehet tekinteni.

A tárlat rendkívüli darabjai a József nádor térről előkerült karneol gyűrűk. 1058 sírból négy halott ujjain találták a régészek a hat darab, egymástól csak nagyon minimális mértékben eltérő, ugyanabból az anyagból készült, féldrágakő gyűrűt. Az, hogy kik viselhettek ilyet, és milyen jogosultsággal bírt az a négy ember, akiken találták, még nem derült ki. Az antropológiai vizsgálat eredménye előtt még az sem tisztázott, hogy férfiakról, nőkről, vagy mindkét nemről van-e szó. A szakemberek annyit tudnak csupán, hogy Magyarországon a fonyódi török kori temetőben, illetve Szerbiában már találtak ilyen gyűrűket.

A Középpontban a Középkor a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma tavaly indult kezdeményezésének része, amelynek célja, hogy a régészek bemutassák munkájukat a közönségnek, valamint tudatosítsák azt, hogy milyen gazdag Budapest középkori régészete. Az intézmény közleményében kitér az októberben indított 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatára is, amelynek célja, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet a régészeti leletek sokszínűségére, gazdagságára. Elsőként Tóth Anikót választották a hónap régészének, a műtárgy pedig egy, a 13. században bögrében a földbe rejtett kincslelet lett.

(MTI)