2017. október 30. 09:44

Végre megkezdődik a két nagy pályaudvar felújítási folyamata, ami azonban hosszú évekig eltarthat.

A Magyar Építők arról számolt be: még idén megköthetik a támogatási szerződéseket a Keleti és Nyugati pályaudvarok felújításának előkészítésére.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint, a projektgazda MÁV Zrt. októberben benyújtotta a két kiemelt projekt támogatási kérelmeit, a támogatási szerződéseket akár még idén megköthetik.

A tervek szerint jövőre megtörténik a műemléki védettség alatt álló épületek felújítását célzó tervpályázatok előkészítése. A rákövetkező években valósulhatnak meg a munkálatok megkezdéséhez szükséges további, egymásra épülő feladatok: a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, majd az építési engedélyek megszerzése, végül a kiviteli tervek kidolgozása.

A kormány az előkészítési feladatok elvégzéséhez 2-2 milliárd forint forrást biztosított.

(Forrás Magyar Építők)

vissza a teljes nézetre