A Liget Budapest Zrt. közleményben számol be arról: még ez évben elkezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki rekonstrukciója.

A millenniumi kiállításnak is egykor otthont adó Városliget teljes megújításának részeként, a Liget Budapest Projektnek köszönhetően hosszú évtizedek után végre felújítva veheti birtokba a közönség a park egyik legrégebbi és legszebb építményét 2019-ben. A patinás épület a hagyományokra fókuszálva, de XXI. századi színvonalon megújulva, Millennium Háza néven várja majd a látogatókat. Felújítását követően a több mint 130 éves, különleges értékű műemléképület az újkori Magyarország történetének legvirágzóbb, legsikeresebb időszakát, a főváros és Magyarország századfordulós aranykorát eleveníti majd meg egy különleges, interaktív állandó kiállítással, de helyet kap benne egy, a millenniumi hangulatot megidéző, kulturális rendezvényeknek otthont adó kávéház is.  

A csaknem 3 milliárd forintos, most decemberben kezdődő helyreállítás az eredeti építészeti dokumentációnak megfelelően valósul meg, az épületből eltávolítva az elmúlt évtizedben beépített, oda nem illő elemeket és visszaállítva az eredeti impozáns tereket. Az épület főbejárata visszakerül az eredeti, Hermina út felőli oldalra, mely elé a park tájépítészeti megújításának részeként egy új, gyönyörű rózsakertet is kialakítanak, továbbá a különleges Zsolnay-kerámiákat is restaurálják majd. Az 1250 négyzetméter alapterületű épület kulturális közösségi térként újul meg: interaktív kiállítótérrel, egy pódiumszínpaddal is rendelkező kávéházzal, mélyföldszintjén pedig egy kisebb előadó- és konferenciateremmel. 

A tervek szerint a Millennium Házában több száz négyzetméteren várja majd a látogatókat a főváros aranykorát bemutató állandó kiállítás, amely egy óriási, több mint 100 négyzetméteres, több ezer házat ábrázoló városmakett és az ahhoz kapcsolódó vetített képek segítségével idézi meg a századfordulós Budapestet. A tárlaton a látogatók szeme előtt elevenedik meg a 120 évvel ezelőtti Budapest: házaival, templomaival és hídjaival, az utcán sétáló emberekkel, a Dunán úszó hajókkal – valóságos, háromdimenziós makettként, valamint a hozzá kapcsolódó, kiterjesztett valóság (Augmented Reality - AR) technológiák segítségével életre keltett történetek virtuális világa révén. A legmodernebb eszközök segítségével élményszerűen válnak megismerhetővé a korszak legfontosabb történelmi és kulturális eseményei, jeles személyiségei, de a látogatók képet kaphatnak majd arról is, milyen volt a hétköznapi élet a századforduló idején a városban.

A Pfaff Ferenc által tervezett épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnoknak és a korabeli kritikák szerint a kiállítás egyik legszebb eleme volt. Megépítésekor – az egyedülálló Zsolnay díszítéseknek köszönhetően – leginkább az épület színességét emelték ki, amelynek közepén az oldalszárnyakból kiemelkedő, gazdagon díszített csarnok fogadta a látogatót, melyből jobbra és balra nyíltak a kiállításoknak helyet adó termek. A műcsarnoki, kiállítási funkcióknak azonban a ház már a befejezését követően szűkösnek bizonyult, ezért néhány évvel később megépült a Ligetben a Műcsarnok jóval nagyobb, mai épülete. A ház a későbbiekben Fővárosi Múzeumként működött, majd a második világháború alatt megsérült, az eredeti beltéri díszítések is megsemmisültek. Az ötvenes években a Művészeti Alap megalakulásával az épület a szobrászművészek egyik műhelye lett, később pedig a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye költözött ide. Ekkor kapta belső kialakítása a ma is meglévő ipari, irodai jellegét. 1994-ben a Művészeti Alap jogutódjaként létrejött Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdonába került az épület, de nem sikerült méltó, hosszú távú művészeti-kulturális funkciót találni az neki.

A Millennium Háza az átfogó, a park zöldfelületét érintő és jelentősen gyarapító parkrehabilitációt és a ligeti intézményhálózat megújítását követően az új Városliget egyik ékköve lesz. A Ház egyben jelképe a Liget Budapest célkitűzéseinek: a tradíciót óvó, a park és a művészetek kapcsolatát integráló, a legkorszerűbb múzeumi bemutatási technikákat alkalmazó tudás- és élményközpontnak biztosít majd teret a Liget egyik legpatinásabb épülete.

(Forrás és látványtervek: Liget Budapest Zrt. közlemény)