Az antik mitológiai témák mellett az európai művészet másik nagy ihlető forrása a Biblia volt, amelynek témái kétezer év óta jelen vannak a képzőművészetben, annak ellenére, hogy a protestantizmus részben vagy egészben száműzte a bibliai témákat és a szentek életének ábrázolását a templomokból.

A bibliai történet azonban nem egyszerűen csak egy olyan témát jelentett, mint egy életkép vagy egy portré. És nem is csak egy történet illusztrálásáról szól, hanem szimbólumokról. „ A szimbólum mítoszokban bomlik ki, majd rítusokban jelenítik meg, de nem bármilyen mítoszban. Igazságértékekkel bíró történetről beszélünk, mert az a világ eredetéről, az élet értelméről, a világ végéről és magunkéról szól. A rítus lehetővé teszi, hogy résztvevője ismét átélje a mítoszban elbeszélt paradigmatikus eseményeket, […] a szimbólum […] egy múltbeli cselekedet olyan megújítása a jelenben, amelyben múlt és jelen egységet és folyamatosságot alkot” – olvasható Molnár Tamás filozófus könyvében, A pogány kísértésben.

Másként megfogalmazva: a szimbólum örök emberi küzdelemről és vívódásról szól, amely akkor is létezik, ha a világunk teljesen szekularizálttá válik. A bibliai témák ma is jelen vannak az európai műveltségben, ezért a művészet világában is.

A középkori művészet és az ebben rejlő szakralitás és őszinteség felfedezése nem véletlenül a XIX. században történt meg, a nazarénus festők és a preraffaelita testvériség művészi mozgalmában. Jól látták és érezték, hogy felvilágosodás racionalizmusa sokat adott ugyan, de el is vett az emberiségtől valami nagyon fontosat. A római iskola művészei a kiüresedő avantgárd formakísérletei után ihlető forrást láttak a későközépkori itáliai festészet alkotásaiban. Olyannyira, hogy azok a témák, amelyek Cimabue és Fra Angelico festészetében megjelentek, szinte kétségbeejtő naivitással színezve, újra megfestve fogalmazódtak meg, mint Molnár C. Pál Angyali üdvözlet című festményében. Láthatunk egy kitűnő, az „árkádiai festészet” világát idéző művet Patkó Károlytól és nagyon jellegzetes Kontuly Béla-képeket. A kiállításon szerepel Domanovszky Endre szép, tiszta vonalvezetésű, ennek a korszakának egyik legfontosabb alkotása, Jairus lányának feltámasztása.

A harmincas években bontakozott ki Szalai Lajos grafikai munkássága. Szalay Lajos vonalai az üres felületen gyűrődő és elakadó, máskor suhanó és egymást keresztező vonalai és tónusai örök küzdelemről szólnak. Ez teszi élményszerűvé és meggyőzővé a rajzait, amelyek között a Genezis-sorozat különös grafikai szépségeket jelenít meg. Szalay soha nem rutinból rajzolt, kereste a témának a hiteles megoldását, ezért a képei hordoznak analógiákat a múlt alkotásaival, de mindegyik egyéni és önálló kompozíció.

Kondor Béla későbbi generáció képviselője, aki 1956-ban a Dózsa-sorozattal meglepően újat alkotott, Dürer és Rembrandt grafikai világa felé tekintett, a szocreál mítosza helyett nem illusztrált, hanem szimbólumot teremtett. A kiállított három megfeszített Krisztusa festői megoldatlanságával és rajzi gazdagságával izgalmas ellentétet teremt. Jó ezeket így együtt látni.

Borsos Miklós tiszta, egyszerű, illusztratív tömör grafikái és plasztikus munkái sok látogató tetszését nyerik el. Borsos nem csak a XX. század egyik meghatározó szobrásza, hanem ismert művész is volt a rajzai révén, amelyek kedvelt illusztrációk voltak.

Tóth Menyhért különös festői világa is helyet kapott ezen a tárlaton. Szakrális festményei egyéni képi világot képviselnek. A Krisztus a kereszten hullámzó torzsága, lenyomatszerű jellege és színtelensége egyszerre középkoriasan naiv és rafináltan sokértelmű.

A kiállítás számos remekművet vonultat fel, ami láthatóvá teszi, hogy a sokszor megfestett és rajzolt témák képi gyakorlatként, illusztrációként vagy megértve-átélve szimbólumként is értelmezhetők. A rítus pedig a néző azon tette, ahogyan befogadja és értelmezi a műveket.

Ég és Föld között – A Biblia a magyar képzőművészetben

A kiállítás 2018. január 14-ig tekinthető meg a Várkert Bazárban.

Nyitókép: (Fotó: Ludmann Mihály)