Aki az utóbbi években a Bécsi úton járt, bizonyára észrevette a 104-es szám alatti hatalmas (több mint 8000 négyzetméteres), hétemeletes épületet, amely ijesztő torzóként, valódi szellemházként meredezett a járókelők feje fölé. Falán sokáig tábla is hirdette: vakolatomlás, parkolás csak saját felelősségre.

A szebb napokat látott ház egyébként a hetvenes évek derekán épült, a mai Óbudai Egyetem (OE) egyik elődje a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola kollégiumának, és diákotthon-funkcióját egészen 2007-ig megtartotta, ekkor azonban bezárták.

(Fotó: Óbudai Egyetem)

Régi váz – új épület

Mivel a további hasznosítás elmaradt, az épület állapota rohamosan romlott, az OE azonban nemrég úgy döntött: felújítja a szerkezetileg stabil, de teljes felújításra szoruló házat.

Az Óbudai Egyetemtől megtudtuk: a projektben a Kandó Kálmán Kollégium teljes körű rekonstrukciója valósul meg, amelynek során az épület vasbeton szerkezetén kívül a ház egésze megújul. Teljesen új gépészet, elektronika, fűtés-hűtés rendszer lesz, és 4 új liftet is beépítenek.

A hétemeletes épület rekonstrukciója után a földszinten kiszolgálóhelyiségek kapnak helyet. Az épület (Bécsi út felől nézve) bal oldalán funkcionális helyiségek (raktárak, kerékpártároló) találhatóak majd meg, jobb oldalon pedig konditermet alakítanak ki.

Az épület első emeletén kap helyet a kollégiumi vezetés irodablokkja, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) irodái, egy 250-350 főt befogadó közösségi tér, továbbá egy 48 fős oktatási egység két oktatói szobával.

A második emelettől kezdődően öt emeletet foglal majd el a kollégiumi rész, ahol összesen 153 szoba létesül, amelyek 405 hallgató befogadására lesznek alkalmasak. Egy-, két- és háromágyas szobákba költözhetnek majd a hallgatók.

A környezetére is hatással lesz

Az épületen apróbb szerkezeti változások is lesznek: a régi bejárati lépcső helyén a földszintre vezető – kerekesszékes, illetve kerékpáros – rámpa és lépcsősor épül, a földszinti és az első emeleti tér pedig az utcafront felé növekedik meg. Ennek szerkezeti kivitelezési munkái már jelenleg is látványosan folynak. A rámpa mellett a régi vasbeton lépcső helyén zöldfelület létesül.

(Fotó: Óbudai Egyetem)

(Fotó: Óbudai Egyetem)

A 3,4 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló beruházás terveit a Közti készítette, kivitelezője pedig a Laterex Zrt. (utóbbi nevéhez fűződik egyebek mellett a Vörösmarty tér sarkán álló Váci1, és a Nyugati pályaudvar szomszédságában álló Eiffel Irodaház is.)

Bár a ház jellegzetes, lépcsőzetes formája csak távolabbról érzékelhető, a látványtervekből világosan látszik: az egykori torzó teljesen új külsőt kap, amely a környék hangulatát is jelentősen megváltoztatja majd.

A teljesen újjászületett épületet várhatóan jövő szeptembertől vehetik birtokba a hallgatók.