2018. február 2. 09:46 | Írta: pest buda

Nöpauer Máté neve kevéssé ismert, noha munkássága a magyar kései barokk építészet csúcspontja. Szakrális épületei, így a felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom vagy a vízivárosi Szent Flórián-templom, világi tervei közül a Zenetudományi Intézetnek helyt adó Erdődy-palota ma is meghatározza Budapest városképét.

Írta: Osgyán Edina, fotók: Fortepan

 

A budai barokk építészet mestere, Nöpauer Máté (névváltozat: Nepauer, Nebauer) munkássága Hamon Kristóf hagyatékával együtt értelmezhető.

A török hódoltságot követően Buda területén belül a Víziváros indult először fejlődésnek. Az esztergomi hercegérsek, Keresztély Ágost kezdeményezésére templomépítésbe kezdtek, melyhez Buda város tanácsa megvásárolta a korábban gróf Sinzendorff Vencel tulajdonában álló, Duna-parti házat Forstmayer Mátyás fakereskedőtől. Az épület földszintjén működő fogadóból kápolnát alakíttattak ki, mely hamarosan szűknek bizonyult, ezért a város tanácsa kisajátította a szomszédos telket. A tulajdonos a kisajátítást felfegyverkezve próbálta megakadályozni, ennek ellenére 1740-ben elkezdődött az építkezés Hamon Kristóf (1693-1748) kőművesmester vezetésével.

Hamon a csehországi Pogratiz-ban született, és 1728-tól pallérként dolgozott az újlaki Krichhammer Sebestyén budai kőművesmester mellett. Krichhammer halála után feleségül vette a mester árván maradt lányát, Klárát. A céhbe való felvétel során előnyt élvezett a mester fia, veje vagy özvegyének új férje; így szerezte meg Hamon 1731-ben a céh- és mesterjogot. A Szent Anna-templomot osztrák és olasz hatást is mutató, ismeretlen szerzőségű alaprajzi terv nyomán kezdte építetni, ám halála miatt nem fejezte be. Hamont a templom kriptájában temették el.

A Batthyány tér jellegzetes épületét, a Szent Anna-templomot Hamon Kristóf kezdte el építeni, 1748-as halálát követően Nöpauer Máté fejezte be

A templomépítéskor Nöpauer nem követte Hamon tervét. Megnyújtotta a zömök arányokat, és világosabbá tette a szerkezetet
 
 

Özvegy Krichhammer Klára (1714-1764) 1748. július 20-án férjhez ment ura pallérjához, Nöpauer Mátéhoz. A pallérok és az özvegy mesternék házassága gyakori volt abban az időben, s a mesterjog mellett a félbemaradt építkezés jogát is az özvegy örökölte.

Nöpauer 1749 tavaszán a budai kőműves és kőfaragó céh kőművesmestere lett. A XIX. század elejéig a kőművesmester (Maurermeister), az építőmester (Baumeister) és az építész (Architekt) fogalma és feladatköre egybeforrt, így a tervezéstől a kivitelezésig a teljes építkezés az egy kézbe került.

Nöpauer életéről, a házasságot megelőző időkről keveset tudunk. Hamon és Krichhammer Klára házasságából tíz gyermek született, közülük egy csecsemőként gyermekágyi lázban, egy pedig skarlátban meghalt. Krichhammer Klára Nöpauer házasságából született Bernát, akit 1750. április 8-án kereszteltek (meghalt 1750. június 4-én), Mária Franciska, akit 1751. február 24-én kereszteltek (meghalt 1751. március 11-én) és Mária Terézia, akit 1752. szeptember 17-én kereszteltek. Nöpauer mind az öt mostohafiát kitanította a mesterségre.

Gy. Balogh Ágnes kutatásaiból tudjuk, hogy Hamon 1740-ben félbehagyott munkáját Nöpauer Máté még a házasságkötés évében, 1748-ban folytatta az elsőszülött Hamon János Mihállyal. Hamon halálakor csak a szentély és az alapfalak álltak, és Nöpauer megváltoztatta elődje terveit. A kéttornyú templomtípus mintáját a pálosok nemes arányú homlokzati kiképzése szolgáltatta. A homlokzat szerkezeti beosztása, az ablakkeretezések, a pilaszterek elhelyezése, a tagolások, a középre helyezett fülke, az oromzat figurális díszei egyértelműen a helyi megoldásokat követik. Nöpauer megnyújtotta a zömök arányokat, csökkentette a zsúfoltságot, világosabbá tette a szerkezetet. Az eredeti terv háromszögű timpanonját a domonkosok templomának hatására ívelt oromzatra cserélte fel, s kifejezőbb mozdulatot kölcsönzött a térdelő angyaloknak is. Az erkélyesre tervezett kapuzatot a domonkosok templomának figurális mintájára alakította ki.

Ugyancsak Hamon Kristóf munkáját folytatva építette az Újlaki-plébániatemplomot

Első nagy önálló munkája az egykori Országút (ma Margit körút) mentén álló ferences templom és kolostor

 

Hamon jelentős egyházi építmények befejezését hagyta maga után Óbudán is. Az Újlaki Plébániatemplom (Sarlós Boldogasszony plébánia) munkálataiból csak a torony, a homlokzat és a boltozás maradt az utódra. A nedves talaj süllyedése miatt a már kész Újlaki Plébániatemplom ferdülő tornyát 1757-ben le kellett bontani, és a mester csak 1765-ben pótolta azt, ám az új torony immár a templom déli homlokzatára került. Deminger Mátyás, Nöpauer pallérja beadványában később azt állította, hogy a templomot nem Nöpauer, hanem ő fejezte be, ráadásul saját tervek alapján. Ugyan az egyházatyák is cáfolták a pallér állítását, Deminger még később is jelentkezett hasonló vádakkal. A templomot egyébként 1875-ben felhőszakadás rongálta meg, 1877-ben, a renoválás során nyerte el a mai formáját.

Első önálló építkezése 1752-re datálható. Az egyértelműen nöpaueri jegyeket mutató Margit körúti ferences (volt Ágoston-rendi) templomot 1770-ben szentelték fel. Említenünk kell továbbá a vízivárosi Szent Flórián-templomot (1759-61), melynek építési költségeit Christ János Antal pékmester állta. Nöpauer a templomocska kicsiny belső térhatását homlokzatának előreugró közepével, fülkéibe helyezett szobrainak, összekötő ívének, a széleken álló vázának, a Szent Anna-templomhoz hasonlóan a toronyablakok kiegyensúlyozott elrendezésével próbálta ellensúlyozni.

Valószínűleg saját terve a vízivárosi Szent Flórián-templom és a Szent Flórián-kórház kápolnája a Fő utcában, melynek egy ideig a gondnoka is volt.

Az utcaszint feltöltése miatt a Szent Flórián- templomot 1936-1937-ben mintegy 1,5 méterrel felemelték.

 

Világi épületeinek sorában kiemelkedő jelentőségű az egykori Verbőczy utca 7. szám alatt található Erdődy-palota (később Hatvany-palota). A területen álló házat gróf Erdődy György vásárolta 1743-ban Rabel Ádám János kőfaragótól. A gróf elfogadta Nöpauer Mátyás tervét, de a kivitelezéssel már Deminger Mátyást bízta meg. Deminger később – a Klingmayer József által kiadott bizonyítvány szerint, amellyel mestercímért folyamodott – azzal kérkedett, hogy az Újlaki Plébániatemplomhoz hasonlóan a palota esetében is felülírta mestere munkáját, és a saját tervei szerint valósította meg azt. Noha stíluskritikailag Nöpauer szerzősége kétségtelen, Deminger munkássága legfeljebb a belső elrendezésre vonatkozhatott. A Szent Anna-temploméval hasonlatos díszítőelemek ugyanis kétségtelenné teszik Nöpauer stílusát. Ugyan a házat a múlt század elején átépítették, de sokat megőrzött eredeti megjelenéséből. Felépítése, tagolása tiszta, kapuzatának tartópillérei és az ebből mintegy kinövő konzolok tartóiránya az erkélyívvel párhuzamosan halad, ellenben más helyi kapuzatokkal. A mester egyéni kéznyoma jelentkezik az ablakok erősen kiemelkedő, élesen levágott szélű és többszörösen vonalozással ismételt csigavonalas lezáródásaiban is. A palota, mint a dunai látkép egyik kiemelkedő pontja, Binder János Fülöp 1761-ben készült metszetén jól felismerhető.

A mester nevéhez köthető a régi budai Városháza felújítása, amellyel 1769-ben bízta meg a városi tanács. Lényeges átépítésre csak az udvarban volt szükség, ahova Nöpauer új lépcsőházat emelt. A lépcsőház dísze az – stílusjegyként is megjelenő emelkedő, és az emelet tartópillérek két oldalán elágazó – ovális, fonalszerűen tovagördülő motívum, valamint a rövid szakasz pillérére állított nagy vázák.

Legjelentősebb világi munkája az Erdődy- (később Hatvany-) palota

A főkapu a helyi művészet kaputípusaitól eltérő, és kifejezetten Nöpauer kézjegyére utal

A Hatvany-palota a harmincas években

 

Krichammer Klára 1764-ben elhunyt. Hamon Kristóf gyermekei az időben már önállóan éltek, saját közös gyermekeiket pedig Nöpauer feleségével, Staudinger Júliával közösen nevelte fel, akivel 1764. november 5-én esküdött meg.

Tizenöt éven át volt a céh választott főcéhmestere, két éven át alcéhmester városi hatvanasként, majd 1776-tól a külső tanács tagjaként is megjelent. Jelentős vagyona volt, egyebek mellett az ő tulajdona volt 1773-tól a Hess András tér 3. szám alatti híres (ma már nem működő) Vörös Sün fogadó, de az ezzel szomszédos házak is a Fortuna utca 3. és Táncsics Mihály utca 2. szám alatt. 1792-ben hunyt el Budán, s bár neve nem ismeretlen az építészettörténet számára, munkásságának néhány tisztázatlan részlete még feldolgozásra vár.

 

vissza a teljes nézetre