2018. február 27. 09:48

Budapest a fejlődését sok kiemelkedő személynek köszönheti. A hosszú névsorban van egy személy, aki a legtöbbet talán egy olyan tervvel tette, amely nem valósult meg, de a hozzá kapcsolódó előkészítő munkák rendkívül fontos szerepet játszottak a város fejlesztésében. Ez Reitter Ferenc csatornaterve, amire a tervező születésének 205. évfordulóján emlékezünk.

Írta: Domonkos Csaba, képek: Hungaricana, Wikipedia

 

Reitter Ferenc 1813. március 1-jén született Temesváron. Hatalmas életművének legjava azonban a fővároshoz köti. Herrich Károly, aki halála után méltatta Reittert, így írt: „az akkor még nem egyesített kettős fővárosunkban, úgy Budán mint Pesten, minden építésre vonatkozó ügyben csak Reitter nézetének meghallgatása után lehetett valamit létrehozni s mindkét város tanácsának, mind a két város képviselőségének osztatlan bizalmát birván, tanácsa, szavazata nélkül, egyik város sem határozott bármily fontos, vagy bármily közönyösnek látszó épitési ügyben sem. És hogy jutott ezen bizodalomhoz, egyszerűen a pesti rakpartnak mai napig is szemlélhető csinos és műszakilag helyes felépítése által.” Reitter volt az a mérnök, aki 1853-ban a Lánchíd melletti első rakpart kiépítését vezette.

Reitter Ferenc

 

Azonban legfontosabb terve egy olyan idea volt, amely, ha megépül, a mai Pest egészen máshogy nézne ki, mint amilyennek ismerjük. Ez nem volt más, mint a Pestet körülölelő csatorna tervezete. Igaz, a csatorna nem Reitter ötlete volt, azt már korábban többek között (ki más?) Széchenyi István is felvetette 1839-ben, de csak elméleti szinten.

Reitter a csatornával több, akkor jelentős problémát kívánt megoldani. Egyrészt a csatorna az árvízvédelemben játszott volna fontos szerepet. Kidolgozásakor, az 1860-as évek közepén Pest árvízvédelme nem volt megoldva, a várost még pusztulással fenyegette egy esetleges, az 1838-ashoz hasonló árvíz réme. A zsilipekkel lezárt csatorna a felesleges vizet levezethette volna, tehát a várost így a víztől meg tudta volna védeni.

Másrészt a fejlődő Pest ipara ekkor a mai Nagykörút vonalában épült ki, tehát az ipari üzemek szállítási gondjait is megoldotta volna, hiszen a vízen egyszerűen lehetett volna nagy tömegű árukat mozgatni. Ekkor a szárazföldön a városokon belüli szállítás még – és még sokáig – lóvontatású szekerekkel történt.

A rendszer összekapcsolódott volna egy, a pesti és a budai vasutakat északon összekötő (azaz a mai Déli és a Nyugati pályaudvarok közötti) vasúttal is, valamint akkor még ide tervezték a közraktárakat is, azaz északon, a mai Jászai Mari és a Kossuth tér környékén ipari-kereskedelmi zóna lett volna.

A csatorna a város esztétikai fejlesztéséhez is hozzájárult volna, egy olyan vízi úttal, ami mellett a város keleti részein elegáns épületek álltak volna.

Reitter nem valamely állami vagy városi hatóság megbízásából készítette a tervet, hanem saját erőből, és nem „fotelből”, hanem azt alaposan előkészítette, a tervezett csatorna nyomvonalát, illetve a pesti partot egészet Tasig felmérte – hiszen a csatorna gyakorlatilag a Soroksári Duna-ág Pest fölé való meghosszabbítása volt –, mégpedig saját költségen. A gazdag adatmennyiség később a Duna szabályozásakor felbecsülhetetlenül hasznos volt. Az adatokat éjjel rendszerezte, nappal a munkáját végezte, vagy mint hivatalnok, illetve Clark Ádám halála után, mint a Láchíd-társulat főmérnöke.

A tervezet iránt a hatóságok elsőre lelkesedtek, sőt a nyomvonal mentén még építési tilalmat is elrendeltek, és azt a legnagyobb elismeréssel illették. Az újságok is sokat foglalkoztak a tervvel, az is hírértékű volt, ha a tervet egy-egy prominens politikus is megtekintette. Sőt, Reitter a tervezete miatt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, székfoglalóját természetesen a csatorna tervéről tartotta 1866 novemberében. (Nemesi címet és a „temesi” előnevet nem ezért, hanem a koronázás körüli tevékenységért kapa.) A költségeket a szükséges kisajátításokkal együtt 17 millió forintra becsülte, amelyből maga az építkezés 9 millió lett volna.

A tervezett csatorna egész Pestet körbeölelte, mint a mai Nagykörút, de nem pontosan azon a nyomvonalon, mert a csatorna északi vége a mai Parlament épületére esne, a déli meg valahová a Rákóczi híd térségébe, ahol egy kis szigetet is kialakítottak volna, de összekapcsolták volna a Soroksári Duna-ággal is.

A terv azonban áldozatul esett annak a nagyratörő elképzelésnek, amelyet az 1867-es kiegyezés után hivatalba lépő új kormányzat, élén Andrássy Gyula miniszterelnökkel felvázolt, és amely alapvetően változtatta meg Budapest fejlesztési elképzelését. Ugyan 1868 októberében Pest város kiküldött bizottsága még részletesen foglalkozik, és támogatásra méltónak tartja az elképzelést, az 1868-69-ben lekerül a napirendről, mert a főváros fejlesztése egész más irányt vett. Reitter ebben a munkában is partner volt, egészen az 1874-ben bekövetkezett haláláig.

Méltató írásában Herrich Károly így idézte fel ezt az időszakot: „A miniszter (Andrássy – a szerző) mint Európa embere tudta, mily értelme van annak, ha egy ponton 100,000 utas Boedekert nézegeti — Reitter gondoskodott arról, hogy azt nálunk Budapesten hiába ne forgassák — és érvényre hozta azt, mit jó kedvében oly gyakran emlegetett, hogy a pipere mindig kidobott pénz — csak szép hölgy és szép városnál nem.”

vissza a teljes nézetre