Írta: Domonkos Csaba
 
 
Nehéz dolog választani, főleg egy budapestinek, hiszen melyik fővárosi lakos ne rajongana az összes budapesti hídért? Van köztük, amelyik szinte észrevétlenül bújik meg és viseli hátán az irdatlan forgalmat, és van néhány, amelyik Budapest meghatározó látványossága. A pályázat céljáról és a hidak kiválasztásáról a pályázati kiírás ad tájékoztatást:
 
A Hidászokért Egyesület és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata közösen alapított díja, melynek célja, hogy május 11-én, A Közlekedési Kultúra Napján a hidakra is ráirányítsa a figyelmet. Minden évben egy témakör köré rendeződnek a hidak. Például: tartószerkezet (boltozatok vagy rácsos tartós hidak vagy ívhidak), anyag (fa, acél, beton), kerek évfordulós hidak, határhidak, innovatív hidak, adott folyót átszelő hidak (Duna-hidak, Tisza-hidak), abban az évben átadott hidak stb. Az idei – és egyben első – Év hidja jelöltek közé Duna és Duna-ág hidakat választottunk ki. A tematika apropóját a zajló Duna-hidas munkák adták: megépült Győr közelében az új Mosoni-Duna-híd, Budapesten egy új Duna-hídra hirdettek nemzetközi tervpályázatot és javában tart az új komáromi Duna-híd építése.”
 
Nézzük, melyik négy budapesti hidat választotta ki a szakértői bizottság: 
 
• Megyeri híd (2008)
• Erzsébet híd (1964)
• Petőfi híd (1937)
• Rákóczi híd, korábbi nevén Lágymányosi híd (1996)
 
Első pillanatra furcsa, hogy három világszép hidunk, a Margit, a Szabadság és a Lánchíd kimaradtak, míg olyan ikonikus hidak, mint a Mária Valéria híd vagy a ráckevei Árpád híd benne van a tízes listában. De ez nem baj. E négy budapesti híd ugyanis egész máshogy különleges, mint a többi. 
 
A Megyeri az első nagy ferdekábeles hidunk, a letisztult XXI. századi hídépítészet mintapéldánya. Hatalmas forgalom átvezetésére képes, sőt, úgy építették meg, hogy a mostani 2x2 sávos utat 2x3 sávosra is lehet bővíteni. Száz méter magas, „A” alakú pilonjai messziről látszanak. 
 
 
Az Erzsébet híd jelkép, a II. világháború utáni újjáépítés szimbóluma, az egyetlen klasszikus kábelhidunk. Nemcsak vonalvezetése szép, amely emlékeztet az eredeti Erzsébet lánchídra, hiszen arányai ugyanolyanok, a kábelek pedig ugyanolyan ívben függnek, mint a régi láncok, hanem a hídról a kilátás is páratlan. Sokáig, a Pentele híd megépültéig a legnagyobb nyílású magyar híd volt. 
 
 
A Rákóczi híd ügyes megoldása egy hídépítészetileg szinte megoldhatatlan feladványnak, hiszen kialakításakor tekintettel kellett lenni a mögötte lévő vasúti hídra. Azaz annak nyílásbeosztását kellett követnie, és úgy kell érvényesülnie, hogy mögötte ott a masszív rácsos szerkezetű vasútihíd. Nem véletlen, hogy 20 év alatt közel 30 változatot vizsgáltak és vetettek el. A megépült híd magasba nyúló oszlopai nem öncélúak: a híd világításában játszanak szerepet.
 
 
A Petőfi híd talán a legkevésbé ismert és elismert belvárosi hidunk. Évtizedeken át a legdélebbi budapesti hídkét óriási terhelést volt kénytelen elviselni, néha beragadt sarukkal, azaz a dilatációs mozgásokat a szerkezetnek kellett elnyelnie. 1937-ben a leghosszabb magyar híd volt, szerkezete rendkívül karcsúnak számított, és bár 1945-ben a német csapatok ezt a hidunkat is felrobbantották, szinte változatlan formában történt újjáépítése óta viseli a forgalmat. 
 
 
A szavazáson öt szempont szerint kell a hidakat értékelni: 
 
• Hídalak és erőjáték összhangja
• Arányosság (például nyílásméretek)
• Igényesség a részletekben
• Környezetbe illeszkedés
• Történeti jelentőség
 
A mostani pályázat nem arról szól tehát, hogy melyik a legszebb híd az országban vagy Budapesten, hanem arról, hogy e hidak közül melyik felel meg leginkább a feltételeknek. Azt hiszem, hogy Budapesten minden híd jó „jegyeket” kapna e tárgyakból, és ennek fényében okos döntés volt kihagyni egyeseket, hiszen a Szabadság híddal vagy a Lánchíddal e pontokban egy híd sem tudna versenyezni.
 
A mostani szavazás eredményeképp lehet, hogy Budapest egyik hidja lesz az az Év hidja 2018 díj nyertese, lehet, hogy nem – de aki szavaz, vagy elolvassa a hidak ismertetőjét, közelebb kerül e négy budapesti és a többi hat magyarországi hídhoz. 
 
Az, hogy ki lesz a nyertes, május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján kiderül. Szavazni a https://goo.gl/forms/vaopYymKDMK7YJu82 oldalon lehet.