2018. június 15. 09:16

Most 110 éve kezdődött a Wekerletelep építése. A városrész nyolcvan évig az állam tulajdonában állt, az alaposan megválogatott lakók csak bérelhették a lakásokat.

Írta: Juhász Réka, fotók: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont

 

Az időtlen hangulatú, mézeskalácsházairól ismert Wekerletelep építése állami pénzből kezdődött 1908-ban. Ki hinné, hogy a kedves házikók bérlőit igen szigorú szabályok kötelezték? Ha munkájukat elvesztették, a telepről is költözniük kellett. A mai szemmel nézve néhol szigorúnak tűnő szabályokra, a telep létrejöttére és a wekerlei életre a városrész fogantatásának 110. évfordulóján emlékezünk.

Egyemeletes ház a Pannónia út és a Corvin körút kereszteződésében 

 

 

Ágyrajárók

A XIX. század végén a dolgozni vágyók özönleni kezdtek vidékről a fővárosba. A gyáripar rohamos fejlődése és a boldogulást keresők megállíthatatlan serege azonban nem csak munkaerőt adott a gyáraknak, de problémát is a városnak. Nem volt elég lakás. A századforduló irodalma számos alkalommal megörökítette ezt a jelenséget ágyrajárókkal, nappali és éjszakai ágyakat kiadó kispénzű lakástulajdonosokkal, szobakonyhás lakásokba zsúfolt matracokkal. Az ilyesfajta szállásokat aligha lehetett otthonnak nevezi.

Változtatni kellett, így végül a legnagyobb érintett, az állam és a főváros kezdett ezernyi munkáslakás építésébe többek között 1908-ban Budapest és Kispest között a senki földjén. A végrehajtás a Pénzügyminisztérium és közvetlenül az akkori pénzügyminiszter, Wekerle Sándor kezében volt.

Kevés kiadó lakás, magas bérleti díjak

László Gyula elemiiskola-igazgató Wekerle Állami Munkástelep Monográfiája című 1926-ban kiadott kötete szerint Budapesten 1900-ban még a lakások 2,67 %-a volt üres, ami egészséges mennyiséget, csaknem ötezer (4883) lakást jelentett. Hét évvel később már csak 0,2 %, alig 390 hajlék állt üresen, ami Budapest méreteihez képest aggasztóan kevés volt. Természetesen ezekben az években úgy szökött egekbe a lakbér, ahogyan a kiadható ingatlanok száma csökkent. Nagyjából 50 %-os drágulás ment végbe, ami a szegényebb lakosoknak kezelhetetlen gondokat okozott.

A nagyobb bajok megelőzésére az állam és a főváros kezdte orvosolni a problémát és pár év alatt több ezer kislakásos bérházat, hatósági kislakást és szükséglakást építtetett, hogy azokkal aztán a munkásosztály lakásigényét kielégítse. 110 éve, 1908-ban törvénybe is foglalták a nagyszabású lakásépítést (1908. XXIX. törvény), melyben 10 000 lakás megépítését tűzték ki célul és 6000 lakás felépítését konkrétan el is határozták az állami vállalatokban és üzemekben foglalkoztatott munkások és alkalmazottak részére. Ez a törvény hívta életre a Wekerletelepet.

Lombok mindenhol

 

Homokvár a pusztában, kispesti ábrándok

A törvényben foglaltak megvalósítására megvásároltak egy szabályos négyszög alakú, földművelésre alkalmatlan területet az akkor még önálló Kispest község szélén, melyet a budapesti Határ út választott el nevéhez méltóan a főváros külterületétől. A hatalmas telek 6 kilométerre volt Budapesttől és homokos talaja alkalmassá tette arra, hogy ott helyben gyártsák az építkezéshez szükséges homoktéglákat. 90 millió tégla készült el így, a helyszíni gyártás miatt féláron, a szállítási költséget is megspórolva.

Kispest örömmel nézett a település határán belül induló állami építkezés elébe. Még a parcellázásért és az építési engedélyért szedhető díjaktól is eltekintett, természetesen jelentős ellenszolgáltatást várva engedményeiért – derül ki Körmöczi Katalin a fővárosi lakáshelyzetet a század első felében vizsgáló tanulmányából. A pénzügyminiszterhez küldött kérvényükben számos egyéb tétel mellett új közigazgatási járást kértek kispesti székhellyel, királyi adóhivatal és járásbíróság felállítását, vásárjogot, országos vásárokkal és sertésfelhajtással és az államrendőrség kiterjesztését a községre. Az új járás és a rendőrség kiterjesztése mellett ugyan néhány dolog megvalósult, azonban a kérvényre érkezett pénzügyminiszteri válaszok jó része csak ígéret maradt, amit a község komolyan sérelmezett, évtizedekig állandó tárgyalásban állva a Pénzügyminisztériummal. A megoldást Kispest és a Wekerletelep Budapesthez csatolása jelentette 1950-ben.

A „Barátok közt”-ház a Kós Károly téren

 

A Wekerle utcahálózata

1908-ban a pénzügyminisztérium nyilvános pályázatot hirdetett a háztípusok tervezésére és a terület szabályozására. Mindkét pályázatra 30-30 pályamű érkezett, ám a területbeosztási tervek közül egyik sem tetszett Wekerle Sándornak, aki szívén viselte a munkástelep sorsát. A miniszter nem kötött kompromisszumot, hanem Győri Ottmár főmérnököt bízta meg a tervezéssel. Ő volt az, aki megálmodta a végül meg is valósult, egymásra merőleges utcabeosztást. A beosztás alapja a telep sarkait összekötő két 26 méter széles átlós út lett, metszéspontjában a telep közepén elterülő négyzetes térrel és a nyolcszögű, 26 méter széles körút, amely a belső forgalom nagyjának lebonyolítását oldotta meg. A közlekedési gyakorlat az eredeti rajzolat fontossági arányait később felülírta itt-ott, ám felülről nézve a pókhálószerű rajzolat ma is felismerhető a telep utcaszerkezetében. A főútvonalak által határolt területet 12, 15 és 20 méter széles, néhol kör vagy félkör alakú apró terekkel váltakozó hangulatos utcák és az alig 6 méter széles közök hálózzák be. Az utcasarkok egymástól nagyjából 100-200 méter távolságra fekszenek, a telep kertvárosias jellegét a viszonylag szellősre hagyott beépítettség adja meg. Eredetileg az utcák, terek és udvarok az egész terület 80 %-át tették ki, ez az arány a hozzáépítések, tetőtér-kialakítások és garázsépítések után is csak kis mértékben változott.

A kertvárosi jellegű építési módot a telep házainak egyik tervezője, a kor neves építésze Fleischl Róbert javasolta. Az állami alkalmazottak között ugyanis, akik a lakásokat bérelték, nagyon sok volt a vidéki, falusi származású ember, akik számára drasztikus változást jelentett volna, ha teljesen elszakadnak a korábbi életükben őket körülvevő zöldfelülettől és zsúfolt társasházakba kénytelenek költözni. Természetesen szép számmal akadtak abban az időben Budapest-szerte, akiknek ezzel a teherrel meg kellett küzdeniük, így akik a Wekerletelepen jutottak lakhatáshoz, többek között ezért is szerencsésnek érezhették magukat.

Hangulatfelelős: a zsalugáter és a vadszőlő

 

Házak, boltok, emberek

Amellett, hogy a településrész tervezése során ügyeltek a tágas terekre, a szépészeti szempontokat is szem előtt tartották, gondosan kerülve az egyhangúságot. László Gyula monográfiájából tudjuk, hogy az építéssel több olyan építészt bíztak meg, akik terveikbe a legtöbb eredetiséget és változatosságot vitték bele. Végül 48 különböző háztípus készült, amelyek homlokzati kiképzésben, külső színezésben és az épületek elhelyezkedésében különböztek. Kós Károly tervezte például a főteret, ám hiába volt ő a tér felelős építésze, ő sem tervezhetett két háznál többet, ahogyan a többi pályázaton nyertes építész sem tehette. A telep kedves és szép, emellett egyszerű, de praktikus épületeinek tervezői között ott találjuk a kor sztárjai közül a már említett Fleischl Róbertet, a fájdalmasan fiatalon elhunyt Zrumeczky Dezsőt, akinek Kóssal együtt több közös munkája volt máshol is, Schodits Lajost és Eberling Bélát, valamint a később épült épületek tervezői között Györgyi Dénest, Wälder Gyulát vagy Heintz Bélát.

A lakóházak 70 %-a épült földszintes, 30 %-a emeletes házként, nagyon kevés önálló épület kivételével minimum 2 és maximum 12 lakásosak, a lakásokban főleg 2, ritkábban 1 vagy 3 szoba volt található. Az egész telepen mindössze 8 lakásban volt 4 és csak ötben 5 szoba. A kétszobás lakások 46, a háromszobások 62 m2-esek voltak. A szigorú múlt idő annak szól, hogy a rendszerváltást követően magánkézbe került ingatlanokban számos átalakítás történt a rendelkezésre álló lakóterület bővítésére és a komfortfokozat növelésére. Ennek egyik bevett módja a tetőtér beépítése volt. Az eredetileg külön tisztálkodó-helyiség nélkül épült lakásokban idővel a fürdőszobát is mindenhol kialakították, többnyire a kamra rovására. A Wekerle falusias hangulatát és ragaszkodó közösségét jól tükrözi, hogy sok ott élő család még az első beköltözők leszármazottja, így pontosan emlékeznek, mikor és hogyan alakult a lakás belső szerkezete a kor kívánalmainak és a család igényeinek megfelelően. Annak ellenére élték itt le életüket egymást követő családi generációk, hogy a lakások magántulajdonba kerüléséről a nyolcvanas évek végéig, kilencvenes évek elejéig szó sem lehetett.

Az emeletes házak közül 62-höz bolthelyiség is tartozott. Nyílt 23 fűszerüzlet, ami a mai kisbolt megfelelője, 5 hentes, de volt ott minden, ami kell: tejcsarnok, sütöde, vendéglő, szabó- és cipészműhely, bútor- és edényüzlet, asztalos, papírkereskedés, dohányáruda, borbély, mosoda és egy fényképész műterem is. Mint egy önálló településen, az embernek ki sem kellett tennie a lábát, még Kispestre, a telepnek otthont adó anyatelepülésre sem, mert minden megvolt helyben.

Még javában folyt az építkezés, mikor jött az első világháború. Az eredetileg 1915-re ütemezett befejezés így tíz évet csúszott, hiszen a munka folytatására csak a háború után, 1919-ben nyílt lehetőség. Az építkezés sem ment már olyan gyorsan, mint annak előtte, így végül az 1925-ös befejezésig 1007 ház épült fel, 4412 lakással. Ebből 983 volt munkásház, 25 pedig egyéb, iskola, óvoda, posta, gondnoksági épület vagy rendőrség.

A lakbér

A bérlők a 2 szobás lakásért 1924-ig 220-260, a 3 szobásért 330 koronát fizettek évi bérként. Ugyanekkor a budapesti lakások átlagos évi bére kétszobás lakás esetén 702, háromszobások esetén 1196 korona volt. Nem csoda tehát, hogy nagyon keresettek voltak ezek a lakások a várostól való távolságuk ellenére is, sőt azzal együtt is, hogy a bérlés feltételei igen szigorúak voltak.

Árkay Aladár és Kallina Géza tervezte az eredeti típusépületet

 

Virágágyás vs. vetemény – gondnokság alatt

A bérbeadással és a telep színvonalának megtartásával külön gondnoki hivatal foglalkozott. Elvégezték a szükséges javításokat, ügyeltek a köztisztaságra és az akár szigorúnak is nevezhető, de a telep rendjéhez és nyugalmához szükséges helyi szabályok betartására. Tilos volt például ágyrajárót tartani, még rokonság esetén is. A lakásban csak a bérlő és házastársa, gyermekeik, szülők, nagyszülők, nem házas testvérek és testvérek ellátatlan gyermekei lakhattak, azok is csak akkor, ha igazoltan a háztartáshoz tartoztak. Minden rokoni kapcsolatot okmányokkal kellett igazolni. Minden ott lakóra legalább 10 légköbméternek kellett jutnia, elkerülendő a lakások túlzsúfoltságát, ami kemény kereteket adott a családi szaporulatnak. Jószágot, háziállatot, csak apróbbakat lehetett tartani, elzárt helyen.

A háborút követő sanyarú időszak egy időre meglágyította a szabályokat, a gondnokság szemet hunyt a virágoskertek helyén felbukkanó veteményágyások és malacólak felett, a lakásokban sem ellenőrizték az albérlőket és a légköbmétereket.

Gyereksereg és a fizetések

A lakások háromnegyedében ténylegesen állami alkalmazottak laktak, a maradék negyedrészben nem állami gyárak munkásai, alkalmazottai, illetve a telepen szolgálatot teljesítő orvosok, rendőrök, postások, tanítók, kereskedők és iparosok éltek. Sok volt a nyugdíjas állással, biztos kenyérrel rendelkező család, amelynek egyik oka az volt, hogy az állami intézményeknél kevésbé kellett csődtől, leépítéstől tartani, a másik pedig az, hogy a bérleti szerződés meglehetősen merev és szigorú volt, így a bizonytalanabb egzisztenciájú családok el sem jutottak a telepre. A 4500 családból 2200 kenyérkeresőnek volt fix fizetése, 2300-an kaptak heti bért. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a telep gyermekei is örvendetesen sokasodtak. Míg Budapesten minden 100 lakosra 8,6 és 9 gyerek jutott 1910-ben és 1920-ban a 6-11 éves korcsoportból, ugyanezekben az években a Wekerletelepen ez az arányszám 16,3 és 19,9 volt.

A fizetésekről is rendelkezésre állnak 1925-ből származó adatok, László Gyulának hála. Az óra- és hetibéresek 100 óra munkával 2200 K-t, a vasutasok, postástisztek 1600 K-t, a rendőrlegénység 1200 K-t, a tisztviselők pedig 2800 K-t kerestek.

Iskolaépület, Kós Károlyról elnevezve

 

„…az izgága, a telep békéjét és csendjét rontó lakók mihamarabb eltávolíttassanak...”

A munkáslakótelep bérleti rendszerét a Pénzügyminisztérium már 1909-re kidolgozta – olvasható Körmöczi Katalin tanulmányában. Előzetesen felmérést végeztek a MÁV üzemeiben és egy gépgyárban, azt vizsgálva, hány bérlőre számíthat az épülő telep, hogyan lehetne beszedni a béreket, bevonják-e az üzemeket a bérfizetés folyamatába, milyen módon célszerű nyilvántartást vezetni a befizetésekről. A MÁV-tól 2200 körülire becsülték az érdeklődők számát, ami a telepi lakások felének sorsát döntötte csak el. A pénzügyminiszter magának tartotta fenn a jogot arra, hogy megmondja, mely gyárak alkalmazottai kaphassanak otthont a telepen, ám a gondnokság választotta ki személy szerint, ki jusson hozzá egy-egy lakáshoz. Ők voltak azok is, akik felmondták a szerződést.

Az irányelvek, amelyeket a Pénzügyminisztérium szabott meg így hangoztak: „…csakis józanéletű, csendes, társaival összeférő munkások vétessenek fel és tartassanak meg a telep lakói között, míg az izgága, a telep békéjét és csendjét rontó lakók mihamarabb eltávolíttassanak...” „…úgy a lakók társadalmi életének megfigyelésére mint arra, hogy a kir. kincstárt elkerülhető károsodásoktól és fölösleges kiadásoktól megóvja, gondnok úrnak mindig külön súlyt kell helyeznie." Ez az irat hatalmazta fel a gondnokot arra, hogy hátralék, házirendi kihágás, munkáltatói felmondás vagy a bérlő halála esetén felmondja a bérleti szerződést. Ebből jól látszik, hogy míg más albérletből csak akkor rakták ki az embert, ha elmaradt a lakbérrel, a Wekerlén erre egyéb körülmények között is sor kerülhetett. A bérleti szerződés feketén-fehéren kimondta, hogy a munkaviszony megszűnésével automatikusan a bérleti szerződés is megszűnik. A házirend és a bérleti szerződés is csak a lakásbérlő munkások kötelezettségeit taglalja, jogaikról szó sem esik.

Az első lakók 1909 őszén költöztek be bérleményeikbe, az addigra elkészült 132 lakást elfoglalva. 1912 végén már 15 000 lakó volt az addig kiutalt 3000-nél is több lakásban. 1927-ben, mikor a telep már teljesen felépült csaknem 25 000-en éltek a korabeli lakóparkban.

A telep, mely maradandó emléket állított teremtőjének, Wekerle Sándor pénzügyminiszternek, ma is igen keresett lakóhely. 2011 szeptemberében vált véglegesen műemléki jelentőségű területté.

Az idén 110 éves Wekerletelepen az évforduló megünneplésére Wekerlei Nyári Szabadegyetem címmel városrész-fejlesztési programsorozatot tartanak június 21-24. között. Az esemény célja, hogy a meghívott szakemberek bevonásával Wekerletelep aktív lakossága és az önkormányzati döntéshozók olyan ötletekhez jussanak, melyek segítik a városrész új fejlesztési irányait meghatározni. Az eseményre várnak minden érdeklődőt, akinek fontos a telep sorsa, helyi lakók, építészek, örökségvédelmi szakemberek, településfejlesztők és -tervezők jelentkezését is várják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A szakmai fórumok mellett városi séták, fotókiállítás, dokumentumfilm-vetítés és koncert is színesíti a programot. A szabadegyetemmel kapcsolatban további információ a Wekerletelep honlapján érhető el.

vissza a teljes nézetre