2018. június 19. 07:22 | Írta: Viczián Zsófia

„Van-e olyan nő, aki két csinos utcai, de nem szalon nagyságú – s egy udvari szobácskával megelégszik?” – teszi fel a kérdést a Reakció kiadó gondozásában megjelent ÚJ föld, új szerencse című kisregény egyik szereplője. Bevezetés a józsefvárosi Tisztviselőtelep születésének belső történetébe.

Írta: Viczián Zsófia

A történetírás egyik legnagyobb nehézsége, hogy az úgynevezett átlagemberről mindig nagyon kevés forrás áll rendelkezésre. Azt, hogy a politikai elit, az arisztokraták, nemesek, a vezetők, a hadvezérek miként élték az életüket, sokkal jobban tudjuk, mint azt, hogy hogyan érzett és gondolkodott a többi sok-sok millió közember.

Épp ezért nagyon értékes minden forrás, amely a múltnak ehhez az olvasatához vihet közelebb. 

Tolnai Lajos Új föld, új szerencse című regénye is ilyen, amely most jelent meg a Reakció kiadó gondozásában. E kis alakú, szinte egy szuszra végigolvasható könyvecske egy sajátos budapesti történet „kisemberi” valóságát tükrözi: megmutatja, milyenek azok a vágyak, hitek és számítások, amelyek a józsefvárosi Tisztviselőtelep születéséhez vezettek a XIX. század végén.

Egyedülálló történet ez valóban Budapest múltjában. A főváros az 1800-as évek utolsó évtizedeiben elsőszámú bevándorlási célpont volt, az egész országból, sőt, a környező vidékekről is özönlött a munkaerő ide. Az óriási lakosságnövekedéssel a lakáspiac nem tudott lépést tartani. Bérházak ugyan épültek, de ezek sem jelentettek mindenki számára megoldást, és egyre inkább megjelent az igény a bérlemény helyett a saját tulajdonra is.

1883-ban megalakult a Házépítő Tisztviselők Egyesülete, főleg postatisztviselőkből. Hosszas keresés, majd még hosszabb tárgyalássorozat után ők végül megegyeztek a fővárossal, hogy az akkor még nagyon külvárosi, az Orczy kert melletti lapályos területet jutányos áron megkapják. Itt épült fel több ütemben az a sajátos hangulatú, családi házas kis városrész, amelyet ma már mindenki Tisztviselőtelepként ismer.

Az épülő Tisztviselőtelep 1890 körül Klösz György fényképén (forrás: Budapest-Képarchívum FSZEK)


Tolnai Lajos kisregényében persze mindez a háttér nincs leírva. Csak megismerhetünk egy kisközösséget, valahol Magyarországon, akik nagy reményekkel – vagy inkább illúziókkal – indulnak az új élet felé, melyben saját kis egzisztenciájuk lesz majd, kicsi kerttel, néhány szobával.

Az újrakezdés csábítása, reménye, idealizmusa örök – mint ahogy a nyereségvágy, a számítás, az intrika is. Tolnai a történetet egy tiszta erkölcsű 18 éves lány szemszögéből mutatja meg, akivel szemben szinte minden szereplő gyáva, kicsinyes és feslett erkölcsű.

A regény eredetileg folytatásokban jelent meg a Pesti Napló hasábjain 1890-ben. Tolnai Lajos, a korabeli irodalmi élet fenegyereke, szintén a telepen építkezett – a kiadó által mellékelt szép reprint térképen kiböngészhetjük nevét az egykori Rezső téren. A tárcarovatban megjelenő folytatásokra hamar felfigyelt a kis közösség, nem éppen örömmel.

Az író ugyanis kíméletlenül bemutatott mindent, amit inkább titkolni illett volna: a csalást, az uzsorát, a korrupciót, illetve az ezzel párosuló butaságot, hiszékenységet, erkölcsi gyengeséget. Ráadásul úgy, hogy a szereplők könnyen be tudták azonosítani magukat. Botrány is lett belőle, annyira, hogy a lakók végül elérték, hogy a sorozatnak vége szakadjon. Ez az oka annak is, hogy a regény először csak most, közel 130 évvel megírása után jelenik meg.

Tolnai Lajos regénye Balogh Ákos Gergely szerkesztésében látott napvilágot, 130 év után először


Az Új föld, új szerencse nem esztétikai minőségével fog élményt okozni a mai olvasóknak. Nyelvezete kissé nehézkes, karakterei sematikusak, párbeszédjei iskolások. Végigolvasni mégis élmény, hisz a sorok közt egy egykori világ hétköznapi teljessége sejlik fel. Egy olyan világé, ahol még minden családban átlagosnak számít a gyermekhalandóság, ahol a férfiak párbajban rendezik le a konfliktusaikat, és ahol egy rendes lány egyedül nem megy utcára.

Ugyanakkor ott van benne az örök emberi is: a túlköltekező presztízsfogyasztás, a házasságtörés, a többre-szebbre vágyakozás. Az, hogy mit jelentett akkoriban több száz ezer egyszerű betelepülő számára Budapest: az új föld, az új szerencse megtalálásának lehetőségét.     

vissza a teljes nézetre