Sétánk a Rottenbiller utca végétől, a Lövölde tér sarkából indul kifelé, a Damjanich utca irányába. Bár a teret és környékét Kern András híres kupléjának hatására még ma is sokan hidegnek, sötétnek és engesztelhetetlennek tartják, ez valóban csak akkor igaz, ha „úgy képzeljük”, ahogyan a dal refrénjének utolsó sora is elárulja. A környező utcákban álló házak jó része azonban valóban kopott, sőt némelyikük egészen ijesztő állapotban van: homlokzatukról nemcsak a dísztések hiányoznak, hanem gyakran a komplett vakolat is, izgalmas, de szomorú rálátást engedve a téglák típusára, méretére és a falazás különféle módozataira is.

A Rottenbiller utca, Jósika utca sarka felújításra várva (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Nem annyira dicső múlt 

Mindez az elmúlt sok-sok évtized mulasztásaina, elsősorban az államszocializmus várospolitikájának következménye, amelynek figyelmét olyannyira lekötötte az új lakások építése, hogy közben (szándékosan) hagyta lepusztulni a budapesti bérházak többségét.

Érdemi változás a rendszerváltás utáni bő másfél évtizedben sem történt, az elmúlt 10-15 évben azonban mintha a város feléledt volna Csipkerózsika-álmából: látványos felújítási hullám kezdődött. Ez bizonyos városrészekben jóval gyorsabb ütemű, mint máshol: Erzsébetvárosban például mindig találni állványzattal körbevett házat, nem is egyet. A Rottenbiller utcán sétálva egyfajta kettősséggel találjuk szembe magunkat: az idővel és az időjárással derekasan dacoló házak várják jobb sorsukat frissen (de legalábbis 1-2 éve) felújított szomszédjaik mellett, élőben szemléltetve az „ilyen volt, ilyen lett” jelenséget.

Pozitív példa a közelmúltból: a Wellisch-féle ház (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A Rottenbiller és Damjanich utcák sarkán álló, 1885-ben, Wellisch Alfréd tervei alapján elkészült jókora sárga épület is nemrég született újjá, bár előtte sem volt kritikus állapotban. Építtetőjének neve ismerősen csenghet, hiszen számos fontos házat adott Budapestnek, például a Kossuth téri Wellisch-palotát, a Szent István körút 16.-ot (a Vígszínház szomszédját) vagy éppen a Dózsa György úti, éppen átépítés alatt álló Káry-villát. 

Érdekesség, hogy a  korabeli építkezések dokumentumait szemlélve lépten-nyomon Wellischbe botlik az ember, hiszen ő nem pusztán építész volt, hanem sikeres építési vállalkozó is, aki számos beruházás kivitelezésében részt vett, hozzájárulva ezzel – saját vagyona mellett – a főváros épített örökségének gyarapodásához is.

A friss festék illata

A Wellisch-féle ház szomszédjai hasonlóan jó állapotban vannak, a Rottenbiller utca túlsó oldalán álló épületek azonban legfeljebb csak a múltjukra lehetnének büszkék, jelenükre aligha. A Jósika utca torkolatában lévő 66. számú házról például számos helyen olyannira lemállott már a vakolat, hogy az embernek a fantáziáját kell segítségül hívnia ahhoz, hogy el tudja képzelni, milyen is lehetett fénykorában. 

A Jósika 27. és csinos szomszédja immár az utca legszebb házai közé tartoznak (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A Jósika utcára fordulva is hasonló látvány fogad minket, a kép azonban itt már árnyaltabb: a barnás-szürkés kopottságot számos helyen oldja fel egy-egy szépen felújított épület. Kiváló példa erre az utca 27. számú kétemeletes háza, amely mellett elsétálva még érezni lehet a falfesték friss illatát, hiszen az épület rekonstrukcióját csak pár hete fejezték be. Az 1895-ben épült ház évekkel ezelőtt még úgy le volt robbanva, hogy senki meg nem mondta volna, hogy egykor szecessziós jegyeket mutató, eklektikus stílusban épült, új, sárgás árnyalatú homlokzata viszont valósággal világít, úgy kiemelkedik az utcaképből, csatlakozva ezzel bal oldali szomszédjához, az 1900-ban Mezey Sándor által tervezett palotához. Ez az épület egyébként a környék egyik legszebb háza, bár díszes oromzatát az előtte álló, terebélyes fák miatt távolról nemigen lehet megcsodálni. 

A „majdnem sétáló" Rózsa utca

A terebélyes fák már a Szenes Hanna parkhoz tartoznak, amely tulajdonképpen a Jósika utca kiszélesedése a Rózsa utca irányába. A kerítéssel körbevett, szökőkúttal díszített parkocska kellemes felüdülést nyújthatna az erre járóknak, ám a sűrűre nőtt növényzet lehetőséget ad arra, hogy olyan alakok bújjanak el mögötte, akiknek a rend és a köztisztaság megtartása nem fontos, akik szívesebben bujkálnak a kíváncsiskodó tekintetek elől. Ha a terecskét nyitottabbá, átláthatóbbá tennék, máris könnyebben tölthetné be a pihenőpark funkcióját, és lehet, hogy a szökőkút medencéjében sem úszkálna üres műanyag palack. 

Közelmúltban épült ház a Szenes Hanna tér sarkán, jobbra a parkocska fái látszanak (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A sétálóutcákra emlékeztető burkolattal ellátott Rózsa utcán látszik leginkább, hogy a környék presztízse évek óta emelkedőben van. A Jósika és a Rózsa utcák sarkán nagyjából tíz éve emelt, ötemeletes épület eltér ugyan a környék évszázados házaitól, de stílusa nem kirívó, így egészen beleillik az összképbe. A Rózsa utca ezen szakaszán egyébként is több mai épület sorakozik, a kétezres években átadott Csicsergő Óvoda színes építőkockákat idéző formája például már messziről hirdeti az épület funkcióját, a mellette lévő házhelyen kialakított óvodakert pedig ritka kincs egy belvárosi intézmény számára. 

A Rózsa utcai óvoda le sem tagadhatná funkcióját. De miért is tenné? (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A Rózsa utcának ez a szakasza az itt álló egy-, legfeljebb kétemeletes házaknak köszönhetően egészen szélesnek hat, és meglepően világos is. Főként ezek miatt szembetűnő a szomszédai fölé magasodó, háromemeletes, 35. számú ház állapota: bár homlokzatának földszinti része láthatóan jó állapotban van, a fölötte lévő részről az ablakkereteket kivéve teljesen hiányzik a vakolat. 

Ez tehát a jelen. Bár most csak néhány utcáról írtunk, aki gyakran sétál a városban, tudja, hogy a fent leírtak számos városrészre jellemzőek. Évtizedek mulasztásait lehetetlen 1-2 év alatt behozni, ám nyilvánvaló, hogy az összkép folyamatosan javul, hiszen a felújítások feltartóztathatatlanul haladnak. A megújult házak pedig új életet és új hangulatot hoznak a kopott városrészekbe. Valamire azonban a felújítások zaja mellett is figyelni kell: csak azt seprűzzük ki, amit valóban szükséges, de őrizzük meg, ami arra érdemes!

(Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)