A határon túli magyar műemlékek felújítását mutatja be a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című kiállítása, amely Budapesten a Miniszterelnökség Táncsics utcai aulájában nyílt meg.

Az interaktív elemekkel színesített tárlat a 2015-ben útjára indított Rómer Flóris Terv eddigi eredményeit, az újjáépítések folyamatait, valamint az építészeti és a restaurátori beavatkozások módszereit mutatja be a nyár végéig – hangsúlyozta Földváry Gábor miniszteri biztos a tárlat keddi megnyitóján. A kormányzat három-négy éve tartó támogatásának köszönhetően valósult meg a határon túli magyar, elsősorban egyházi műemlékek felújítása, katalogizálása, felmérése, tudományos összegzése és a műemlékek állagmegóvása. Százhoz közelít azoknak a műemlékeknek a száma a határon túl, amelyek részesültek ebben a programban – tette hozzá. 

Kiemelte, hogy az erdélyi egyházi műemlékek, épületek és templomok mellett a Muraközben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban újultak meg magyar vonatkozású műemlékek a programnak köszönhetően. Az idei támogatási összeg, amely minden eddigi évi támogatási összegnél magasabb, lehetőséget teremt arra, hogy újabb 40 épület kapcsolódjon be a programba.

A tárlat címe a Bibliából való, amelyben az első négy gondolat a születés, az ültetés, a gyógyítás és az építés. „Beszédes ez a cím, mert ha ezekre a határon túli műemlék épületekre tekintünk, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt száz évben nem az építésnek volt itt az ideje, hanem a bontásnak” – jegyezte meg a miniszteri biztos, aki elmondta azt is, hogy a tervek szerint a kiállítás ősztől iskolákban, művelődési házakban is látható lesz. 

Káldi Gyula építész, az alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: hogy a program eddigi eredményei építészek, művészettörténészek és restaurátorok áldozatos munkájával valósult meg. A tematikus kiállítás bemutatja néhány műemlék templom helyreállítását, de épületfelmérési munkákat, falképek feltárását, homlokzatok felújítását, tetőfelújítási munkákat, felújított haranglábakat és fakapukat meg lehet tekinteni. Az úgynevezett „kukkolókban” három dimenzióban tekinthetik meg a látogatók a templomok belső tereit. Két mennyezeti kazetta másolata is szerepel a kiállításon az énlakai templomból. A jobb oldali keretdeszka lehajtása után láthatóvá válik a különbség a kifakult és az eredeti kazetta rész színezése között – magyarázta az építész.

Ilyen volt, ilyen lett címmel két tablóegyüttes egy-egy képpel mutatja be az épületek kezdeti állapotát és a végeredményt. Mindezek mellett bemutatják még a kálnoki unitárius harangláb gömbben elhelyezett kordokumentumait, a técsői református templomból való reneszánsz szószék kő elemeinek másolatát, valamint a viski templom festett barokk padvégeit, amelyek 1789-ben készültek.

(MTI)