A Tervlap beszámol arról: átadták Budapesten a felújított Láng Művelődési Központot, az épület megőrizte retro hangulatát, de funkcióiban a 21. század igényeihez igazították – hangzott el a megnyitón.

Tóth József, a kerület polgármestere az épület átadásán azt hangsúlyozta, hogy megőrizték a múlt értékeit, és hozzájuk illesztették a 21. századi technológiát. A beruházásra 1,3 milliárd forintot fordítottak.

Az épületet amellett, hogy bizonyos építészeti elemeit megőrizték energetikai és gépészeti szempontból teljesen felújították, a beltér is megújult, a színháztermet a legmodernebb digitális hang- és fénytechnikai eszközökkel szerelték fel.

A Láng Művelődési Központ 1997 márciusában került a XIII. kerületi önkormányzat tulajdonába – a Fővárosi Önkormányzat és a XIII. Kerületi Önkormányzat megállapodásával –, miután a Láng Gépgyártól megvásárolták az ingatlant – adta hírül az MTI.

A Láng Kultúrház a harmincas évek végén kezdte meg működését, mely a művelődési otthonok létrehozásának idején (1949) a Láng Kultúrház lett. Az amatőr művészeti csoportok mellett, többek között fúvószenekar, néptáncosok, bábcsoport is alakult, majd megszervezték a Dolgozók Általános Iskoláját. A Tokár György tervei alapján újjáépített Láng Művelődési Központot 1970. január 14-én adták át. Falai között fellépet többek között a legendás Syrius, a Locomotív GT, és a Hobo Blues Band. A most elkészült téglaburkolattal kiegészített felújítás terveit az Archikon kft. készítette.

Az intézmény fenntartója a Láng Gépgyár volt. Láng László 1873-ban telepítette át gépjavító műhelyét a Angyalföldre. Az 1890-es évek elején az ország gőzgépszükségletének túlnyomó része a Láng Gépgyárban készült. A Láng László Gépgyár Rt-t 1948-ban államosították, az elkövetkező évtizedekben a hazai villamos erőművekben többnyire Láng-turbinák dolgoztak. A vállalat jelenleg Alstom Power Hungária Rt néven működik.