Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren vasárnap délután. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg.

Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom. Mint mondta, az építkezés megkezdése megmutatja, hogy a pesterzsébeti reformátusok alkotó tenni akarással őrzik hitüket, élik meg összetartó erejét és adják tovább értékeit az utánunk érkezőknek. Hozzátette: a közösség nem csak őrzi a hitet, de annak szellemének megfelelően halad a korral és így hoz létre maradandó értékeket.

Az ünnepségen Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, Makovecz Imre organikus építészete segít kitekinteni a mindennapi városi létből, a természet és Isten felé. Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere szerint a templomépület ékessége lesz a kerületnek és példája a Pesterzsébeten képviselt összefogásnak, mentalitásnak.

Az építkezés kiemelkedő mecénása volt Bagdy Emőke pszichológus, aki édesapja, a közösség korábbi lelkipásztora emlékére egyévi jövedelmét ajánlotta fel a templomépítés céljára, és a közadakozás élére állt. Ő az ünnepségen arról beszélt, akik adományoztak, nagy ügyet szolgáltak, és adományuk túlmutat azon, hogy odaadták forintjaikat. „Kinyitották a szívüket és példát adtak arról, mi a keresztény Európában erős vár vagyunk, ahol új templomok épülnek, és ahol megerősítjük hitünket, összetartunk és vigyázunk egymásra, és megőrizzük a hitet, ami megtart bennünket” – fogalmazott.

A templomépítést levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a templom méltó hajléka lesz a gyülekezetnek és díszére válik Pesterzsébetnek is. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület elnöke is levélben kívánt sok erőt a templomépítés nagy feladatához. Az ünnepségen Illés Dávid esperes hirdetett igét.

A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség Budapest egyik legkisebb református gyülekezete. Az egyházközség 70 éve egy családi házból átalakított, korábban orvosi rendelőként használt épületben tartja rendezvényeit, a ház azonban műszaki és statikai állapota miatt hosszú távon alkalmatlan a gyülekezeti események helyszínének. A gyülekezet Földesi Gyula korábbi alpolgármester, a Fidesz választókerületi elnöke javaslatára kereste meg Makovecz Imrét, aki egyik utolsó munkájaként készítette el az új templom vázlatrajzát, a részletes tervek kidolgozásával pedig Dósa-Papp Tamás építészt bízta meg. A templomhoz 65 millió forint gyűlt össze a közadakozás során, a XX. kerületi önkormányzat 4,5 millió forinttal támogatta az építkezést, a kormány pedig 640 millió forint támogatást adott, de támogatta az új templomot a Fővárosi Önkormányzat is. Az ünnepségen bemutatott makettet Schmitt Pál volt köztársasági elnök és felesége adományából készítették el.

(MTI)