2018. október 1. 09:22

A mostani tervek szerint a Lánchidat másfél méterrel kiszélesítik. A híd életében ez lesz a harmadik nagyszabású átalakítás, ami az 1849-es átadás óta történt.

Írta: Domonkos Csaba

Az 1849. november 20-án átadott híd jelentős része fából volt. Ma már nehéz elképzelni, hogy egy nagyvárosi híd meghatározó elemei fából készüljenek, de a XIX. század közepén a fa teljesen elfogadott anyagnak számított a nagyobb hidak építésének terén.

A híd gyakorlatilag változatlanul érte meg a XX. századot, azonban a nagy forgalom és a terhelés hatására tönkrement, az öntöttvas kereszttartók közül sok eltört és egyre komolyabban lengett. 

A Lánchíd járdája az 1913-15-ös felújítás előtt

Az átépítés során nemcsak a fémszerkezet tömege növekedett 2200 tonnáról 5200 tonnára, hanem a járdák is szélesebbek lettek, mégpedig 38-38 centiméterrel, azaz 180 ról 218 centiméterre nőtt a szélességük.

A II. világháború végén a népet csapatok a többi híddal együtt a Lánchidat is felrobbantották. Az újjáépítés több várostervező fantáziáját is megmozgatta, így felmerült, hogy a hidat jelentősen, akár 10 méterre is kiszélesítsék, így növelve annak kapacitását. Azonban akkor a közönség az eredeti hidat akarta vissza. A híd jelentős részben közadakozásból épült meg. Már az is hatalmas vitákat váltott ki, hogy a pillérek kapuzatait ki akarták szélesíteni. A terveket végül egy szakértői bizottság véleményezte, és olyan kompromisszum született, amely lehetővé tette, hogy a hídon két busz egymással szemben elférjen, míg a híd képe gyakorlatilag nem változik. (Korábban a pilonok kapuzatai alatt csak egy busz fért el egyszerre.) 

„Értekezlet a Lánchíd újjáépítése ügyében: Gerő Ernő elvtárs közlekedésügyi miniszter elnökletével hétfőn értekezletet tartott az úgynevezett Lánchíd bizottság. Gerő elvtárs bemutatta a Lánchíd újjáépítési tervét, apró műszaki részleteit. A forgalom megjavítása céljából ki fogják szélesíteni a régi pillérkapuzatokat. Az értekezletet megelőzte egy szűkebb esztétikai bizottsági tanácskozás: biztosítják, hogy a híd a szükséges változtatások ellenére meg fogja őrizni régi szép formáját” – írta a Szabad Nép, 1947. december 23-án.

A megoldás az lett, hogy a kapuzat belső falai a külső falakkal lettek párhuzamosak, azaz nem függőlegesek, valamint a belső lábazat és a párkány kidomborítását elhagyták. E megoldással a kapuzatot 5,40 méterről 6,45 méterre szélesítették. Apró, de a hídon áthaladók szempontjából jelentős változás volt, hogy az útpálya a kapuzatok alatt folyamatosan halad át, míg korábban a kapuzatok alatti út vízszintes volt. 
 
 
A híd járdája az átépítés után. 
 
A helyreállítás során a vámszedőházakat sem építették vissza. Ezt követően 1973-ban és 1986-88-ban esett át a híd nagyobb felújításon. 
 
A mostani átalakítás abban különbözik a korábbiaktól, hogy kicserélik a vasbeton útpályát, valamint a napokban született döntés értelmében kiszélesítik 80-80 centiméterrel a járdákat. Ez azt jelenti, hogy a mostani 2,18 méter széles járdák 3 méter szélesek lesznek. Az átépítés miatt az oroszlánokat is elmozdítják, kissé arrébb kerülnek.  És milyen lesz az új híd? A 80-80 centiméteres szélesítés nem fogja jelentősen megváltoztatni a híd képét, viszont a gyalogosok és a kerékpárosok állandó konfliktusát vélhetően csökkenteni fogja. 
vissza a teljes nézetre