Most egy ilyen helyszínnel kevesebb lett: az elmúlt hetek során teljesen megújult a Hűvösvölgyi úton található egykori Hadapródiskola főkapuja. Nem volt lehetetlenül nagy munka helyreállítani: a már amúgy is lemállott vakolatot kellett róla leverni, egy kicsit lecsiszolni, esetleg konzerválni. És máris milyen jól néz ki!

Koszlottsága eddig azért is volt talány a hűvösvölgyi villamos közönségének, mert amúgy a területen már évekkel ezelőtt elkészült egy modern irodaház, ahol jelenleg már minden bérbe adható hely elkelt. Ez az épület a Hadapródiskola egykori, történelmi épületét ötvözte modern elemekkel. Az irodaháznak saját bejárata, mélygarázsa lett, de az azt körülvevő park egészébe viszont ezen a főkapun lehet behajtani. Igaz, sajnos a területen sok az elhagyott épület is, és az utóbbi időben leginkább az előtte tanyázó hajléktalanok miatt került be a hírekbe. 

A főkapu 1905-ben, előtte az Ördög-árok hídjával (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Ugyanaz 1915-ben, már kissé túlságosan benőve borostyánnal (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Pedig hosszú múltra tekint már vissza ez a hely. A XIX. század végén, Fejérváry Géza honvédelmi miniszter idején, 1896-ban építették fel az akkor még nagyon külvárosi Hűvösvölgyi (akkori Hidegkúti) úton, pontosabban a Hidegkúti (ma Hűvösvölgyi) út – Riadó utca – Pasaréti út – Hidász utca négyszögben.

Korábban itt már volt egy műszaki gyakorlótér. 1918-tól katonai reáliskolaként, majd 1921-től (felvéve a Bocskai nevet) reáliskolai nevelőintézetként működött tovább. Ez a bentlakásos oktatási intézmény 1931-ig létezett, ekkoriban volt tanulója Ottlik Géza is. Utána szinte ötévente megváltozott a neve: aki követni akarja az intézmény történetét, az a főkapu bal oldali melléképületének falán egy szép emléktábla segítségével megteheti ezt, amelyre a Honvéd Hagyományőrző Egyesület mindent felvésetett. 

Minek nevezzelek? (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Szép részletek a közel 120 éves kapun (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A szocializmus évtizedei alatt a különböző katonai létesítményeknek otthont adó ingatlant 2009-ben a kerületi önkormányzat pályázatán egy beruházó projektcég vásárolta meg. A cég 2010-ben kezdte az „Akadémia Park” elnevezésű beruházást – amelyből, a nagyratörő tervek ellenére, lényegében nem lett semmi. Csak már egy újabb befektető jóvoltából, az említett Officium Irodaház készült el. 

Meg most végre a kapu. Ez az egyszerű téglaíves bejárat, amely előtt egykor az Ördög-árok kis hídja ívelt át a patakon. Egy kicsit várszerűvé teszi ezt a kőfallal kerített hatalmas területet, de éppen csak jelzésértékű a jelenléte. Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz hamarosan tele graffitivel.

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)