Ha annyit mondunk csak: „liget”, persze, hogy mindenki a Városligetre gondol. Nem csak azért, mert most ennek a fejlesztése, átépítése van soron, hanem azért is, mert ez a patinás, régi közpark Budapest zöld szíve, melyet közrefog a város vérkeringése. A Népliget viszont csak amolyan szegény, proli rokonként szokott szóba kerülni – hát az is éppen park, de hát…

És itt most egy „pedig” kezdetű mondatnak kéne következnie – de sajnos, bejárva a Népligetet, jelenlegi formáját tekintve igazat kell adnunk a közvélekedésnek. Valóban nem fogható se gondozottságban, se elhelyezkedésben, de még elvi koncepciójában se a Városligethez. 

Ugyanakkor jobban rászolgál a „liget” névre, hisz valóban olyan, mintha a régmúltból egy ligetes-erdős terület maradt volna itt a pesti síkon. Igaz, jelentősen gazdagabb fajgazdagságban, mint az természetes környezetben elvárható volna… Az egyes facsoporzatok afféle faiskolai rendben, gyűjteményként állnak egymás mellett, alig érzékelni az angolparkokra jellemző (és a Városligetben is jól látható) tájképi alakítást. Tisztás, nagyobb rét alig van benne, komolyabb játszóteret vagy más közteret se keressünk: még leginkább fasorai szembetűnők, de az utakat köztük sok helyen már alig lehet felismerni. 

Látogató kevés, az utakat belepi az avar (Fotó: Viczián Zsófia)

Őserdőszerű hangulat a főváros közepén (Fotó: Viczián Zsófia)

Ennek ellenére vagy éppen ezért a Népliget végtelen nyugalmat árasztó helyszín, főleg a mostani csodálatos őszi fényben. A fák törzsére sokfelé felfutó borostyánkötegek, a bokáig érő avar, az itt-ott kidőlt fatörzsek valami őserdőszerű hangulatot árasztanak, mintha az egész egy ember utáni táj lenne, ahol a betont lassan feltöri a gaz (néhol ténylegesen is), és az uralmat újra átveszik az állatok. A nagyvárosi jelenlétre csak az állandó moraj utal, amely a környező utak – a város fő ütőerei – felől hallatszik. Meg néhány kétes alak a padokon. 

Homok és akác

A Népliget tulajdonképpen nem is parknak indult. Sokkal prózaibb oka volt itt a fásításnak: meg kellett kötni a homokot. Eredetileg egy szélfútta, művelésre aligha alkalmas terület lehetett, amelyet már IV. Béla Pestnek adományozott. Az 1850-es években próbálták akácokkal megkötni (eleinte sikertelenül).

Ekkoriban a nagy része „városi haszonbérbe adott marhajárás” volt. Erre nagyon is szükség lehetett, hisz a közelben, a mai Tisztviselőtelep helyén volt a marhavásártér. Északi parcelláiban pedig haszonbéres földek voltak, majd egy részén, nagyjából a mai Vajda Péter utca – Reguly Antal utca vonala által kijelölt területen faiskola kezdett működni, amely később mind nagyobb és nagyobb területet foglalt el.

A liget legöregebb fája ebből az időből való: egy egylevelű akác, az 1855 telepítés utolsó mohikánja. A Hell Miksa sétányon haladva bukkanhatunk rá az ősöreg, már meglehetősen odvas törzsre, amelyet abronccsal segítenek összetartani.  

A XIX. század utolsó évtizedeiben gyorsan terjeszkedő város kezdte megközelíteni a Népligetet. Az építkezésekhez homokra volt szükség, amelyet itt bányásztak – a visszfuvarral pedig érkezett a sitt. A zavaros állapotok felszámolására Petz Ármin műkertész készített terveket (ő volt a közeli Orczy-kert kertésze is), de elképzelése sajnos nem valósult meg. A következő évtizedben Ilenczfalvy Sárkány József fővárosi képviselő indítványozta a parkosítást: munkájáról emlékkő tudósít a Planetárium előtt. A Népligetet az 1870-es évekből származó térképeken még Gyár-dűlőnek jelölik, csak a század vége felé nyerte el mai nevét. 

A népligeti Nagyvendéglő az 1910-es években (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A liget legöregebb fái a platánok (Fotó: Viczián Zsófia)

A millennium éveire már nagy részét parkosították: ebből a korból származnak a ma is meglévő gyönyörű platánok, tölgyek, ostorfák és zöld juharok. Addigra már a város is kezdte körül nőni, a rohamosan fejlődő József- és Ferencváros lakói, no meg a kőbányaiak is igényelték a zöldet, nem is beszélve helyőrségi honvédok nyalka szolgálattevőiről, akiknek a közelben épült fel laktanyájuk. A Közmunkatanács 1889-ben leköveztette az Üllői utat, de a mai Könyves Kálmán körút (akkori nevén, tekintettel a marhavásárokra, Hajcsár út) esetében erre csak a századforduló után került sor. 1893-ban saját víztornya épült, rá két évre pedig beindult a Nagyvendéglőben is a vendéglátás. Egyszóval a századforduló körül igazi városi parkká fejlődött, a lapok is sokat foglalkoztak vele, szép jövő előtt állt.

Erre az időre kialakult a Városliget és közte a szereposztás. Ide, a Népligetbe, a vurstli került, a tömegek egyszerű szórakoztatása, és ez a szerepe megmaradt a II. világháborúig, sőt, még azután is. Elég ha csak utalunk a legendás autó- és motorversenyekre, a mutatványosokra vagy a későbbi Kemény Henrik-féle bábszínházra. (Bábszínház már nincs, de a Mutatványos téren lévő kis épület kertjében még ott áll az a hatalmas fekete nyár, amelyet állítólag Kemény Henrik személyesen ültetett ide.)

A szocializmusban a majálisok, a rendszerváltás körül a Jurta Színház, majd az E-klub vonzotta ide a népet, a kisdiákokat pedig általában a Planetáriumba hozták a felnőttek, míg rossz állapota miatt azt is be kellett zárni. A Népliget elmúlt nagyjából harminc évét a csendes leromlás mellett leginkább az ötletelés jellemezi: időről időre felbukkannak megújítási tervek és koncepciók, amelyekből aztán nem lesz semmi. 

Pesti László, a Népliget legendás főkertésze által készített térkép

Fától fáig

Miért érdemes mégis a Népligetbe menni a fákat szerető embernek? Először is a csodálatos fajgazdagság miatt: a hozzáértő szem rengeteg különleges fát ismerhet itt fel. Az időnként elvégzett felmérések szerint nagyjából 600 különböző faj egyedeit találhatjuk meg itt, köztük valódi ritkaságokat. A park egyes részei az oda ültetett fajról vannak elnevezve: szinte képeskönyvszerűen nézhetjük végig őket.

Van köztük néhány rendkívüli példány is, ami alatt állva csodálattal bámulhatunk az őszülő lombba. Ilyen például a Tölgyfa téren álló hatalmas kocsányos tölgy: tekintélyes koronája ámulatba ejthet minden természetszerető sétálót. De leírhatatlanul szépek a fasorok is, legyen szó platánokról, nyárakról vagy szivarfákról. 

Csodálatos fasorok, feltöredezett betonutak (Fotó: Viczián Zsófia)

A lengyel emlékmű közelében is áll egy méretes, sötétzöld lombkoronájú tölgyfa. Nem azért zöld, mert még nem őszül, hanem azért, mert egy különleges hibrid: a kocsányos tölgy és a magyaltölgy keresztezéséből származik, Angliából. (A neve: Turner-tölgy.) Leveleit folyamatosan váltja, ezért nincs lombtalan állapota: ilyen a mi éghajlatunkon meglehetősen ritka. 

Az örökzöld Turner-tölgy (Fotó: Viczián Zsófia)

A vurstlis időket idéző mutatványosház előtt pedig egy szerényebb, de csodaszépen sárgálló páfrányfenyő (Ginkgo Biloba) fogad, melynek nevezetessége az, hogy ezt az idősebb példányt ültették át először sikerrel a Főkert munkatársai.

Valamivel odébb pedig kicsi facsemetéket találunk: ez is egy újabb (2016-os) kezdeményezés volt a parkban, a jövő nemzedékek ombudsmanjának jóvoltából. Lényege, hogy minden gyermek születésekor ültessenek a szülők egy fát. A tábla szerint a népligetieket a kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola alsósai gondozzák – némelyik csemete előtt valóban van névtábla is, bár van olyan is, amelyről az elmúlt két év során már sajnos lefoszlott a felirat. 

Göcsej-emlékmű: a Centenáriumi Park még leginkább jó állapotban lévő műalkotása (Fotó: Viczián Zsófia)

Facsemeték, névtáblákkal (Fotó: Viczián Zsófia)

A liget többi részén is vannak hasonló, társadalmi indíttatású telepítéseknek nyomai. A leghíresebb az úgynevezett Országpark, amit 1973-ban a Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget egyesítésének 100. évfordulójára létesítettek. Az eredeti koncepció szerint a főváros és a vidék egységének szép kifejezőjének szánt parkrészbe minden megye külön parcellát alakított ki tájegysége jellegzetes növényi és parkkultúrájából, illetve egyedi köztéri műalkotásokat is helyeztek el itt. Mára nem sok maradt belőlük – az utóbbiakból igazából csak a Göcsej dombormű, amelyet 2010-ben felújítottak, a többi letörve, megrongálva áll az őket lassan teljesen elfedő őstermészetben.

Ez hát a jelen. A fák a maguk részéről, köszönik, jól vannak, szabadon nőnek, sarjadnak, virágot hoznak és lombot hullajtanak. Faléptékkel mérve néhány évtized múlása nem is olyan nagy dolog.