Aki a Bethesda utcában jár mostanában, láthatja, hogy a kórházépületet felállványozták, szigetelnek, nyílászárókat cserélnek. Mindez nagyon időszerű volt már. A Bethesda Kórház (hivatalosan Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza), Közép-Európa egyetlen egyházi fenntartású gyermekkórházának története a XIX. században kezdődött, amikor a Pesti Református Egyházközség Németajkú Leányegyháza felismerte a pesti szociális és egészségügyi hiányosságokat, és kezdeményezte egy kórház alapítását.

A Bethesda 1866. január 1-jén nyílt meg a Rózsa utca 5. szám alatt. A hatágyas intézményt Bakody Tivadar főorvos vezette, a betegek ellátását német diakonisszák segítették. Nemcsak gyógyítottak, hanem oktattak is, és holland mintára bábaképzőt alapítottak. Innen a Rózsa utca 8. szám alá költöztek, majd az Andrássy út kiépítése miatt el kellett költözniük 1872-ben.

A kórház 1866. január 1-jén hat ággyal kezdett el üzemelni a Rózsa utcában (Forrás: reformatus.hu)

Ekkor vásárolták meg a Városliget szélén álló, Hild József tervezte egyemeletes Bartl-villát, ahol immár nagyobb területen folytatta működését az intézmény. Az azóta átépített és kibővített Bartl-villa eredetileg is gyógyintézet volt: Oláh János vízgyógyintézetének adott helyet 1838-as elkészültétől néhány évig. Ezt követően Bartl János vásárolta meg az épületet, aki fogadót rendezett be a falai között. A ház és kertje a reformkorban kedvelt kulturális hely volt, amelyet a közelben élő Liszt Ferenc is látogatott, és koncertet is adott itt.

        A Rózsa utca 8. szám alatti épület, ahova a Rózsa utca 5. szám alól költöztek át 1868-ban (Forrás: Bodoky–Biberauer-gyűjtemény)

1903-ban létrejött az első magyar diakonisszaegyesület, a Filadelfia Diakonissza Szövetség, melyet a Leányegyház felkért a kórház vezetésére. Az intézményben ebben az időben 50 sebészeti, belgyógyászati és négy gyermekgyógyászati ágy volt. A Bethesda 1906-ban lett nyilvános kórház.

Falai között az I. világháború idején sebesülteket ápoltak. A háború után az elsősorban külföldi adományokból fenntartott kórház a harmincas években bővült, ekkorra 114 ágyon sebészet, belgyógyászat, gyermekosztály, fül-orr-gégészet, laboratórium, röntgen működött.

Az I. világháborúban megsérülteket gyógyították és szállásolták el az intézményben (Forrás: reformatus.hu, Millisits Máté tulajdona)

A Filadelfia 1951-ig vezette a kórházat, ekkor a központi vezetés felszámolta a szervezetet. Az intézetet 1953-ban gyermekkórházzá szervezték át, de 1960-ig szülészeti-nőgyógyászati osztály, később (ez utóbbi helyett) idegosztály is működött itt. Ebben az időben kapta az Apáthy István Gyermekkórház és Gyermekszakrendelő nevet. 1961-ben hozzácsatolták az Ilka utca 57. szám alatti volt Lórántffy Zsuzsanna Diakonissza Kórházat. A Mexikói úti Nyomorék Gyermekek Országos Intézetét is rövid ideig az Apáthy-kórház igazgatta.

A Bethesda Kórház négy belosztálya, sebészete, fül-orr-gégész-bronchológiája, neurológiája, kardiológiája kizárólag gyermek betegekkel foglalkozik a hatvanas évek óta. A rendszerváltást követően a református egyház visszaigényelte, 1992-ben visszakapta az intézményt. Akkor egy fiatal főigazgató állt az intézet élére, Dizseri Tamás, aki nemcsak a lelkiséget szervezte újjá, az épületek rendbetételét is kezdeményezte.

A Bethesda Gyermekkórház rendbetétele 25 éve zajlik (Forrás: bethesda.hu) 

Az átvételkor igen rossz állapotban voltak az ingatlanok, akár a külső homlokzatra, akár az épületbelsőkre gondolunk. Első lépésként a belső tereket állítottuk helyre. A különböző felújítási munkálatok az elmúlt 25 évben folyamatosan zajlottak” – tájékoztatta lapunkat Bencze János diakóniai igazgató. A 2010-es években uniós forrásból rendbe hozták az Ilka utcai épületet: a mintegy 150 millió forintos támogatásból az energetikai rekonstrukció mellett a ház külső megjelenésében is megújult.

Korszerű nyílászárókat és szigetelést is kap az épület (Fotó: pestuda.hu)

Az igazgató hozzátette, hogy az utóbbi évek másik nagyon fontos beruházása a valamikori diakonissza-anyaház belső felújítása volt 2015-ben. A létesítményben (C épület) kialakították az Anyák Házát, ahol súlyos állapotú beteg gyermekek egy-egy hozzátartozóját tudják 9 férőhelyen vendégül látni a gyermek gyógyulási ideje alatt.

A beruházást a Bethesda Kórház Alapítvány finanszírozta adományokból és az szja 1%-ból. A házban működnek az alapítvány irodái is. 2017-ben és idén a Széchenyi 2020 program keretében a Kohéziós Alapból energetikailag fejleszthetik az épületet.

Az Anyák Házát 2015-ben adták át az egykori diakonissza-anyaházban (Forrás: bethesda.hu) 

Ezzel párhuzamosan a B épület rekonstrukciója is zajlott, ahol a Bethesda KIDSZ (Korai Fejlesztő és Diagnosztikai Központ) működik. „A két ingatlan fizikailag is összekapcsolódik egy első emeleti átjáróval. Egyedül itt maradtak meg azok a gerendavázas, német építészeti stílusú fachwerkelemek, amelyek eredetileg a B. épületet díszítették. A II. világháborút követően a súlyosan megsérült a fachwerk típusú oromzatot nem állították helyre” – emlékeztetett a diakóniai igazgató.

Idén a két épületet külsőleg hőszigetelték, és kicserélték nyílászárókat, valamint ugyancsak 2018-ban a Bethesda utca 8. szám alatt található ADHD-szakrendelő épületének munkálatai is lezárultak. Ennek a családi ház jellegű épületnek a hőszigeteléséhez a Rockwool Hungary Kft. is hozzájárult azzal, hogy a szigetelőanyagot és a felhelyezéshez szükséges építőanyagokat adományként biztosította a kórháznak.

                                                     Emléktábla a Filadelfia anyaház helyén (Forrás: bethesda.hu)

Jelenleg a Bethesda utcai és Hungária körúti szárny külső rekonstrukciója zajlik, amelynek során a legújabb előírásoknak megfelelő nyílászárókat építenek be, a falak kőzetgyapot hőszigetelést kapnak, és helyreállítják a létesítmény légcseréjéhez szükséges gerincvezetéket.

Itt működnek a kórház sürgősségi, sebészeti, fül-orr-gégészeti ambulanciái és a fekvőosztályok jelentős része. Az intézmény udvarán található gazdasági épületet és konyhát is rendbe hozzák. A kórház az energetikai felújításra 500 millió forint támogatást nyert el a KEHOP-5.2.1. pályázati alapból, ezenfelül 40 millió forint támogatást kaptak a zuglói önkormányzattól a terasz beépítésre, a vízszigetelésre és egyéb felújítási munkákra, hogy az intézet mind korszerűbb keretek között láthassa el a kis betegeket.

A gyermekkórházban a legfontosabb gyermekbetegségekkel foglalkoznak 18 éves korig. Az intézmény fekvőbetegosztályán évente 8-9 ezer gyermeket gyógyítanak, a járóbeteg-rendeléseket 110-120 ezer gyermek keresi fel. Itt működik Közép-Európa egyik legkitűnőbb gégészeti rendelője, és a kórházban található az Országos Égéscentrum, melynek fejlesztése kiemelkedően fontos a hazai betegellátás területén.

Nyitókép: a városligeti Bartl-villában kialakított Bethesda Kórház 1910-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)