2019. január 11. 09:40 | Írta: Viczián Zsófia

„Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.” – szól Kányádi Sándor híres Két nyárfa versének utolsó versszaka. Fákról szóló sorozatunkban mi is két nyárfa-óriás nyomába eredünk, ezúttal a Városmajorban.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

 

Most, amikor mindent belep a hó, jólesik felidézni a „nyári havat”: azt, amikor a nyárfák vattaszerű, szálló termése egy időre mindent beborít – de amúgy meleg van és zöldell minden… Legalábbis a városmajori park két hatalmas nyárfája májusban tényleg fehérbe borítja a környékét, nagy örömére az ott zsibongó gyerekeknek. Épp e miatt a vatta miatt viszont a felnőttek nemigen szeretik, hisz' sokat „szemetel”. 

És igazából a kertészek se tartják sokra a nyárfákat. Ezek amolyan árokparti növények: igénytelenek, gyorsan nőnek, szívósan ellenállnak mindenféle hatásnak, megjelenésük is rendkívül változatos. Fájuk nem ér sokat, leginkább a papíripar használja. Egy nyárfától nem nagy szám, ha vastag a törzse, hisz' gyorsan nő. Igaz, sokáig is él, és valóban gigantikus óriássá tud terebélyesedni. 

A Városmajor két nyárfája is hatalmas, és – legalábbis a növényeket kedvelő laikusokat, meg a parkot használó gyerekeket és felnőtteket – ámulatba ejtő. Egyikük a nagy játszótér kerítésén belül nő, a másik az elmúlt években kialakított fitness eszközökre veti árnyékát. Van itt a parkban sokféle, dendrológiai szempontból is érdekes fa még, tudjuk, de ilyen hatalmasra egyikük se nőtt. Egyébként a major épp erről híres, hogy inkább kelti egy ritkásabb erdő, mint egy tervezett park hangulatát, annyira sűrűn nőnek itt a különböző fák. Terebélyesedni viszont nem nagyon van helyük egymástól: talán e példányoknak épp az volt a szerencséje, hogy alattuk már régóta játszótér üzemel, így kevesebb vetélytársuk maradt a fényért.

Barabás Miklós még ilyennek látta a Városmajor 1857-ben (Forrás)

Városmajori parkrészlet 1887-ben, háttérben a Várral (forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

 

Évszázados (fogyó) zöldterület

A Városmajor, ki hinné elsőre, Buda, sőt Budapest legrégebbi közparkja. Ez az Isten-hegy és a Martinovics-hegy (Kis-Svábhegy), valamint a Rózsadomb között fekvő terület a török hódoltság végéig egyszerű kaszáló volt, az Ördög-árok patak árterülete. Buda 1686-os visszafoglalásakor a vértesek a mai Alma utca torkolatánál, a Városmajor utcai iskola helyén megverték a török lovas segédcsapatokat, megakadályozva evvel a felmentő sereg Várba jutását. A sikeres ostrom után, némiképp joggal, a várparancsnok rá is tette a kezét a területre, és Buda város tanácsa több mint fél évszázadig pereskedett érte, hasztalanul. 1724-ben Daun Henrik József várparancsnok majorságot és villát épített rá – egy melléképülete máig fennmaradt a Városmajori óvoda kertje mellett, amely így a XII. kerület legrégebbi háza. Ma a FŐKERT telephelye van benne, és nincs jó állapotban.

Dauntól 1730-ban budai tanács 3000 forintért megvásárolta területet, majd néhány újabb fordulat után végül II. József akaratából közkertté nyilvánították 1785-ben. Ekkor kezdték betelepíteni fákkal: 3000 csemetét ültettek el  – sajnos az azóta eltelt századokat egyikük se vészelte át.  A hatvanas évek közepén még megvoltak az első ültetésből való szilfák, de egy akkoriban terjedő fertőzés miatt kiszáradtak, így ki kellett vágni őket.

A Városmajor története szomorú példája annak, hogy egy közpark hogyan zsugorodik össze eredeti méretének harmadára. Fokozatosan innen is, onnan is lenyestek belőle területeket, és számos intézményt, sportlétesítményt is telepítettek ide, amelyek végső soron a zöldtől vették el a helyet. Egykor összefüggő zöld folyosót alkotott a mai Vérmezővel is.

Városmajor, a még be nem temetett patakmederrel 1915-ben (Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)


A park életét döntően meghatározta a rajta átfolyó patak: eleinte szépen kanyargó, hidakkal átívelt látványosságként, amely olykor, nagy esők és nagy hóolvadás idején még kiöntött. Utóbb egyre bűzösebb és fertőzőbb vízfolyássá vált, amelybe a benépesülő környék szennyvize gyűlt. 1885-ben a Székesfőváros Tanácsa elhatározta a Városmajor rendezését, hisz' addigra már eléggé leromlott, kétes hírű vigalmi negyeddé vált. Ekkor sétányokat alakítottak ki és újra parkosították a területet. Valószínűleg ekkoriban ültethették a legöregebb gesztenyéket a parkba – ma már inkább csak csonkjuk látszik, és az egykori főutakat, fasorok nyomvonalát is csak inkább sejteni lehet a meglehetősen kusza elrendezésű parkban. Sajnos a rendezés azzal is járt, hogy 1890-ben kiparcellázták a mai Ignotus utca és a Széll Kálmán tér közötti területet is. 1917-1920 között megoldódott a fertőzésveszély ügye is: orosz hadifoglyok részvételével beboltozták az Ördögárok itteni szakaszát.

Vízparti fák

A Városmajor híres volt kútjainak jó vizéről, még a Várba is hordtak fel innen vizet. E kutak jó hírére alapozta dr. Siklóssy Károly a Városmajori Vízgyógyintézetet, amely sokáig híres gyógyhelyként üzemelt (még Arany János is megfordult itt – csak emiatt volt hajlandó átjönni Budára), nagyjából a mai klinika helyén. A kutakat sajnos az első világháború után betemették.

Mintajátszótér, 1967, a kis épülettől balra a már tekintélyes törzsű nyárfával (Forrás: fortepan)

Hatalmas lomb, vaskor ágak: így néz ki nyáron a nyár

 

De azért a terület ma is jó vízellátottságú. Bizonyítja ezt a két hatalmas nyárfa is, hisz' ez a faj különösen is szereti a vizet, de sok a parkban a kőris és a fűz is, ami szintén a nedves talajra utal. Ha jobban megnézzük, nem nehéz odaképzelni a nyárfák közé a patakot, éppen mintha annak két partján állnának. Igaz, ma már az Ördögárok csak időszakos vízfolyás, hisz' vízgyűjtő területének legnagyobb része beépült. 

A nyárfák alatt télen-nyáron nagy a zsivaj. Nem csak a szomszédos iskola és óvoda diákjai, hanem a közeli és távolabbi környék családjai is mind ide járnak játszóterezni – már több generáció óta. Barabás Miklós már az 1850-es években hintázó gyerekeket festett meg a Városmajorban. A két világháború közti első játszótér-építési mozgalom keretében már létesült itt hivatalos játszóhely, majd 1967-ben (a Fővárosi Kertészet fennállásának 100. évfordulójára) a kor mintajátszótere épült meg itt. Sok, később országosan használt játékszernek itt volt az első prototípusa.

A szocialista mintajátszótér elemei részben ma is megvannak, így például az az eredetileg játéktároló kisház, amely az egyik nyárfaóriás árnyékában áll (manapság már zárva, talán kertészeti eszközök tárolójaként). És megvan a suhancoknak tervezett fal is kicsit odébb: eredetileg ezt fallabdázáshoz vagy „rúgófalként” képzelhették el, de évtizedek óta gyakorló graffitis falként is igen jól funkcionál. 

Most tél van és hó – a nagy fák barázdáiban megtapadva ez szépen kirajzolja a törzsek százados vonalait. Hatalmas, vastag, felső részein fehéres ágaik, talán húsz métert is meghaladó magasságuk pedig így lomb nélkül is ámulatba ejtő.

Ugye?

 

vissza a teljes nézetre