A Belváros önkormányzata jól halad a József nádor tér felszíni rendezésével, igaz a mélygarázs kivitelezése miatt csak késve kezdhettek hozzá a munkához. Az arra járók már láthatják, hogy milyen szép burkolattal fedik majd a teret, melyet gyönyörű parkká alakítanak át – írja a Mai Belváros című kerületi újság.

A József nádor tér látványterve (Forrás: blvf.hu)

A mélygarázs építésének munkálatait követően a József nádor tér faltól falig megújul. Már tavaly év végén elültették a várostűrő fákat az épületek előtti részen. A téren kétezer négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki: 1500 négyzetméter gyep és 500 négyzetméteren cserjék, bokrok és virágágyások lesznek. A tér újratervezésekor fontos szempont volt a természet megjelenítése, amit mind a zöldfelületek, fasorok telepítése, mind pedig a víz, mint új elem megjelenése képvisel a téren.

A József nádor tér látványterve (Forrás: blvf.hu)

A felszínen természetes kőburkolatot fektetnek le, ezt a házak mentén már tavaly megkezdték, idén márciusban pedig a József nádor tér Harmincad utca felőli részen rakták le a köveket. A Vörösmarty teret és a csatlakozó utcákat is felújítják, így a Harmincad utca felújításával (ide kerül át az Oroszlános kút) összeér a József nádor tér felszíni rendezése, és kialakul egy új, turisztikai tengely. 

A tér három fő funkcionális területre oszlik, melyeken eltérő burkolati anyagokat használnak. A burkolatba vakok- és gyengén látók részére vakvezető jelzőburkolatot építenek.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített „Herkulesfürdői díszkút” másolata (Forrás: blvf.hu)

A tér központi eleme a restaurált József nádor szobor, ennek két oldalán állítják fel a két új vizes elemmel is rendelkező díszkutat: a Herendi Porcelánmanufaktúra az „Élet fája” közterületi alkotást hozza a parkba, míg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a „Herkulesfürdői díszkút” másolatát állítja fel. A kútról fentről lefelé vízköpőkön keresztül csorog majd le a víz a középen elhelyezkedő kisebb medencékbe, melyekből tovább folyik az alsó nagyobb gyűjtőmedencébe.

Nyitókép: A József nádor tér a felújítás alatt (Fotó: pestbuda.hu)

Forrás: Mai Belváros