2019. április 20. 08:47

Díszbe öltöző kirakatok, ünneplő emberekkel telt utcák, színpompás képeslapok és a lányok napja is jelezte egykor az év egyik legnagyobb ünnepének kezdetét.

Ha most megkérdeznénk az embereket, melyiket tartják a legnagyobb ünnepnek az évben, a legtöbben minden bizonnyal a karácsonyt mondanák. Ám nem volt ez mindig így. A kereszténység legnagyobb ünnepe hagyományosan ugyanis nem decemberben, hanem tavasszal van: ez pedig nem más, mint a húsvét, Krisztus szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának ünnepe. 

Ez rögtön nyilvánvalóvá válik, amint fellapozzuk a régi újságokat: valamennyi megemlíti, hogy a színpompás virágdíszek, képeslapok, tojásköltemények mellett a húsvét arról ismerhető meg, hogy ilyenkor megtelnek az utcák, a templomok. A Vasárnapi Ujság 1902. április 6-i száma például azt írja, hogy a gyönyörű és mindig mozgalmas Budapest utcáin ilyenkor a legnyüzsgőbb az élet: 

„Nagy tömegekben tódul a nép mindenfelől a templomokba, vagy onnan haza, mindenki igyekszik a kezdődő tavasz verőfényes napját élvezni; sokan pedig a rajtuk pompázó legújabb divatú ruhát, kalapot óhajtják bemutatni a világnak. 
Már az ünnepet megelőző napokon feltűnően népesek lesznek az utczák. A boltok kirakatai egészen levetkőzik rendes képüket, nevezetesen a csemege- és játékszerkereskedések, melyek naptár nélkül is biztosan jelzik, hogy íme, itt a húsvét! A kirakatok nagy üvegtáblái mögül mindenünnen rengeteg mennyiségű, mindenféle színű és nagyságú tojások, tojásalakú dobozok csillognak ki, papírból készült, de mozgó oroszlánok, tevék, gólyák s más effélék társaságában, sok édes vágyódást, nagy gyönyörűséget keltve a fővárosi gyermekek szívében. Ezek pótolják náluk a szabad, nyílt, virágos mező gyönyörűségeit.”

Varázslatos kép, ugye? Bár már ekkor is felsejlenek az ünnepekre manapság oly jellemző giccs csillámai, az emberek az ünnep eredeti valójával is tisztában vannak. A régen áhított, frissen beköszöntött tavasz virágözönénél pedig keresve sem lehetne jobb időszakot találni az ünneplésre. 

Húsvéti vásár ábrázolása a fővárosban (Forrás: Vasárnapi Ujság 1904. április 3.)

De mit ér az ünnep, ha üres a gyomor? A választ a kereskedők száz éve is éppolyan jól tudták, mint ma: a kirakatokat pedig megteltek ínycsiklandozó füstölt sonkákkal, amelyeknek azonban nagy része külföldről származott:

„Az ékes tojásokkal vetekednek népszerűségben a csemegeüzletek hatalmas sonkakirakatai. Soha ennyi pirosra füstölt remek sonkát egy rakáson! Bár sajnos, hogy ezek nagy része is külföldről — Prágából — került, csak itt-ott szerénykedik egy-egy kassai, vagy debreczeni. Mindazonáltal a külföldi vendégeknek nagyszámú, lelkes bámulói akadnak. Nem gyermekek és fiatal mamák ugyan, hanem jól táplált elegáns urak és úrnők, azután kevésbé elegáns és kevésbé jól táplált tisztelői a sonkának.”

Az efféle pompás sonkákra azonban sokaknak nem tellett, az újság szerint ők az utcasarkokon áruló virágáruslányok csokraival is kárpótolhatták magukat:

„A virágáruló leánykák is fokozott buzgósággal kínálgatják most virágaikat a népesebb utczák sarkán, hiszen tavasz van, húsvét van s ilyenkor még tán az is megvesz egy-egy csokrot búfelejtésűl, aki a prágai sonkában csak az üvegen át gyönyörködhetik.”

Akinek pedig mindez nem lett volna elég, izgalmas előadásokra is jegyet válthatott. Például a Mozgókép-Otthonba, a város egyik első mozgókép-színházába, amely a mai Művész mozi helyén működött, a Teréz körúton. Egy 1915. április 4-i újsághirdetés szerint húsvétvasárnap A Kacagj, Bajazzót és az Arany Skarabeust, húsvéthétfőn pedig többek között a “Dsungl titka” című alkotásokat tekinthette meg a nagyérdemű. 

Ünnepi öltözetben Budapest utcáin (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. április 6.)

De voltak-e „népszokásai” a fővárosnak? Nos, a Vasárnapi Ujság 1904. április 3-i száma szerint igen. Abban az időben, amikor Józsefváros és Ferencváros még külvárosnak számított, a húsvét a belvárosban jóval kevésbé volt észrevehető, mint a centrumban. 

„Az előkelőbb városrészekben alig ismerni meg valamiről, hogy húsvét van, különösen ha rossz az idő. Ha szépen süt a nap, akkor valamivel többen járnak a Kossuth Lajos-utczai korzón, meg az Andrássy-úton, erősebb az illatszerek illata, hangosabb a zsibongó zaj, több a közönségben az olyan ünneplőbe öltözött alak, akin meglátszik, hogy nem rendes látogatója a korzónak. A templomok körűl is nagyobb a jövők-menők tolongása, mint közönséges vasárnapokon. 
A külvárosok táján azonban egész más az élet. Már jóval húsvét előtt az élénkebb utczák sarkain apró sátrakat ütnek, öreg emberek s asszonyok deszkaasztalt s széket állítanak a sátor alá. A székre leül az asszony, az asztalt pedig telerakja húsvéti képes levelező-lapokkal. Mert hát manapság a képes levelező-lap elmaradhatatlan kelléke az életnek, különösen ünnepek előestéjén: mindenki képes levelezőlapon kiván boldog ünnepeket rokonainak, ismerőseinek, a postás alig győzi hordani.”

A képeslapok kapcsán a cikkíró már ekkor felemeli a szavát az ízléses darabok mellett egyre gyakrabban feltűnő “rikítóan ízléstelenek” lapok ellen, elmélázva azon, vajon miért éppen a nyúl jutott a tojásköltés dicsőségéhez (ez azóta is rejtély).

Vicc vagy gicss? A kettőt néha csak egy hajszál választja el. Korabeli képeslapok (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. április 3.)

A locsolkodást manapság egyre gyakrabban tartják „kihalófélben lévő” szokásnak, amelyet már csak vidéken és családi körben tartanak, és amelyet egyre kevesebben művelnek. Nos, meg fogunk lepődni, de száz éve is pontosan ezt gondolták. 

„Húsvét hétfőjén még mindig nem halt ki az öntözködés szokása. Előkelőbb helyeken is általánosan dívik, a gavallérok meglocsolják hölgyismerőseiket, de a külváros népe még vígabban hódol neki. Csöppnyi apró fiúcskák hatalmas rózsavizes üveggel kezükben járják a bácsikat és néniket, egy-egy pirostojás, csukorsütemóny, vagy egy-két krajczár reményében. Akad szegény gyerek, akinél ez a locsolás kenyérkereset számba megy; az a harmincz-negyven fillér, a mi így a zsebükbe kerül, bizony jól esik szegényeknek.”

Meglepően ismerős helyzet, ugye? Mintha csak néhány évtizeddel járnánk korábban az időben, pedig 1904. ugyancsak régen volt már, egy olyan világban, amely a dátum ellenére inkább a hosszú XIX. századhoz tartozott, mintsem a zavaros, rövid, de annál véresebb XX.-hoz. 

Húsvéti öntözködés (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. április 3.)

A Színházi Élet című lap a Nagy Háború alkonyán, 1918 márciusában érdekes programmal kedveskedett a fővárosi hölgyeknek: húsvét vasárnapjára megszervezték a Lányok Napját. Az esemény híre olyannyira feltüzelte az olvasóközönséget, hogy a lap cikke szerint özönlöttek a kiadóban a levelek és a telefonok, sőt, sokan személyesen is felkeresték a lapot, hogy részleteket is megtudjanak a várva várt délutánról. 

A program a békebeli táncvigalmak hangulatát igyekezett feleleveníteni:

„Húsvét vasárnapján délután 4 órakor veszi kezdetét a mulatság, amelyet a Fővárosi Vigadóban müvészhangversennyel vezetnek be. A hangverseny keretében a fővárosi színházak nevesebb művésznői és művészei működnek közre. Hangverseny után cigányzene mellett külön teremben megkezdődik a táncmulatság, mely a minden oldalról megnyilvánuló óhaj szerint a záróráig fog tartani. 
Időközben a szabad színpadon a pesti úrilányok kabarét rendeznek, melyen minden tehetségesebb műkedvelő közreműködhet, ki erre készséget érez magában. 
Lesz ezenkívül szépségverseny, húsvéti locsolódélután, zsúrtáviró, virágcsata, zserbó és pezsgősátor. A Színházi Élet szerkesztősége sátrában különleges autogrammdélutánt rendez, melyen meglepetésszerű újdonságok lesznek.”

Tánc, zene, finom ételek, nevetés, szépségverseny: ez alapján akár egy mai rendezvény is lehetne, nem csoda hát, ha a kimerítően hosszúra nyúlt háború hátországában maradt hölgyek ekkora lelkesedéssel fogadták. 

A mából visszatekintve, és a régi újságokba belepillantva az az érzése támad az embernek, hogy nem is lehettek olyan rosszak azok a békebeli húsvétok, sőt! Sokkal érezhetőbb és látványosabb lehetett az ünnep a fővárosban, mint manapság, a wellnesshétvégék korában, amikor nemhogy tömeg nincs, de egyenesen kiürül Budapest a hosszú hétvégéken. A húsvét jelentése is sokat torzult, ám az ünnep olyan emblematikus népi elemei, mint a tojás, a sonka, a virágdíszek és a locsolkodás szilárdabbnak bizonyultak, mint bárki hitte volna.

vissza a teljes nézetre