Fővárosunk, Budapest fénykora egyértelműen a dualizmus idejére esik. A város fejlődésének dinamikája szinte jelképezte, hogy maga az ország is milyen változásokon megy keresztül: sorra érkeztek a befektetések hazánkba, így azelőtt soha nem látott ütemben fejlődött Magyarország gazdasága.

Ezt jól érzékelte a kor embere is (legfőbbképpen az akkori döntéshozók), így nem is csoda, hogy majdnem két évtizeddel az 1867-es kiegyezést követően elkezdték tervezgetni egy országos kiállítás megszervezését, amelyen a hazai gazdaság haladását akarták bemutatni. Végül 1885-ben meg is nyílt az Országos Általános Kiállítás, amelynek helyszíne a Városliget lett.

Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás helyszínrajza (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kiállításon több ideiglenes pavilont húztak fel, hogy egy-egy szakterületet be tudjanak mutatni. Ugyanakkor voltak olyan épületek is, amelyekkel eleve hosszabb távra terveztek. Ilyen volt az egész rendezvény egyik legfontosabb helyszíne, az Iparcsarnok. A hatalmas és pompás neoreneszánsz épületet Ulrich Keresztély tervei alapján húzták fel, és a legszebb részei közé tartoztak a négy világtáj felé néző bejáratai és a központi kupolája.

Az Iparcsarnok déli oldala 1885 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mivel az Iparcsarnok lett az egyik legfontosabb helyszín a kiállításon, igyekeztek könnyen elérhetővé és láthatóvá tenni. Így egy teret alakítottak ki a csarnok előtt, amelyet geometrikus virágágyásokkal és a Liget első zenepavilonjával tettek élvezetessé. A zene már a XIX. század eleje óta fontos szerepet játszott a Városliget életében, mivel nagyjából ekkortól kezdve jelentek meg időről időre a katonazenekarok, hogy a sétálgató pesti polgárokat szórakoztassák. A század folyamán az angol kertépítészetben elkezdtek megjelenni a zenepavilonok, hogy a zenészek ne legyenek annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. Így érthető, hogy az 1885-ös rendezvényre már itt is (az Iparcsarnok előtti tér közepén) megépítették az első zenepavilont, hogy az ide látogató polgárokat nyugodtan tudják szórakoztatni a katonazenekarok.

A városligeti zenepavilon 1896-ban (Forrás: Fortepan)

Az Országos Általános Kiállítást követően a legtöbb pavilont elbontották. Viszont az Iparcsarnokot és az előtte lévő zenepavilont meghagyták. A terület hamar felkapott helyszínné lett. Ezen csak segített az, amikor az 1896-os millenniumi kiállításra a tér még egy gyönyörű elemmel gazdagodott: a Sió tündér elrablását bemutató szökőkúttal. A Fáy András tündérmeséje ihlette szoborkompozíció egy sziklán állt, amelyet egy 700 négyzetméteres medence vett körül. A különböző színekkel megvilágított vízsugarak közül a legnagyobb négyemeletes magasságba tört fel.

A szökőkút 1896-ban, háttérben az Iparcsarnok és a zenepavilon (Forrás: Fortepan)

Miután vége lett a millenniumi kiállításnak és elbontották az erre szánt ideiglenes pavilonokat, a Városliget életébe ismét beköszöntött a nyugalom. A fővárosiak nagyon megszerették az Iparcsarnok előtti teret a zenepavilonnal és a szökőkúttal, szívesen korzóztak itt.

Sajnos ennek az idilli állapotnak is (mint oly sok mindennek) a II. világháború vetett véget. A korzó elemei közül az Iparcsarnok és a zenepavilon súlyosan megsérült, így az 1940-es évek második felében mind a kettőt lebontották. A legtovább a szökőkút bírta, igaz a világháborút követően nélkülöznie kellett szép szobrait. Tőle a fővárosiaknak az 1960-as években kellett elbúcsúzniuk, amikor is betemették. Így mára már semmi sem maradt Budapest „másik” korzójából. Igaz, a zenét igyekeznek visszacsempészni a Városliget életébe a Magyar Zene Házának megépítésével, amely majd a tervek szerint hangversenyek és koncertek helyszíne is lesz majd.

Nyitókép: Az Iparcsarnok a Városligetben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)