Buda egyre fontosabb városa lett az országnak az idők folyamán. A várost a tatárjárás után IV. Béla királyunk alapította, Nagy Lajos és Zsigmond királyaink alatt pompázatos uralkodói rezidencia épült ki a Várhegy déli részén. Mátyás király alatt tovább folytatódott a fejlődés: a csodálatos gótikus királyi palotából fényűző reneszánsz udvar lett, amelynek híres könyvtára, a Bibliotheca Corviniana a saját korában a vatikáni után Európa második legnagyobb könyvgyűjteménye volt.

Ennek a pazar Budának vége lett a város 1541-es elestével. Az 1541-től 1686-ig tartó török megszállás alatt jóformán alig maradt valami a középkori fényűzésből. Végül egészen a XVIII. század első feléig kellett várni. Ekkor ugyanis jelentős építkezések kezdődtek, előbb III. Károly, majd Mária Terézia jóvoltából. Utóbbi uralkodása alatt a Várnegyed déli részében, az elpusztult középkori királyi rezidencia helyén felépült az a barokk palota, amelyből a mai Budavári Palota C, D, E  szárnyai lettek.

Igaz, az épületet a nagyszombati egyetem vette birtokba, amelynek a királynő átengedte a palotát. Miután az egyetem átköltözött Pestre, a palotába a nádori család költözött be. Innentől kezdve egyre több főúr és tehetős polgár döntött úgy, hogy a Várnegyedbe vagy annak közelébe költözik. De az igazi változásra a XIX. század közepéig várni kellett. Előbb a Lánchíd 1849-es átadásával, majd az Alagút 1853-tól 1857-ig tartó megépítésével a palota és a Duna között lévő területek igencsak felértékelődtek. Így nem is csoda, hogy a kicsiny, szegényes házaknak nem volt sokáig maradásuk.

A budai Duna-part házai a királyi palota alatt 1865 körül (Forrás: Fortepan)

A Barber–Klusemann-palota

A Lánchíd utca 2. alatt épült fel Barber Ágost és Klusemann Károly sörgyárosok eklektikus bérháza, amelynek sarkai tornyokban, azok pedig kupolákban végződtek. A Knabe Ignác tervei alapján 1871 és 1873 között felhúzott épület 1910-ben egy alapítványhoz került, amelynek célja a gyógyszerészek támogatása volt. Az alapítványnak 1920-ban meg kellett válnia a palotától, mert anyagi problémákkal küzdött. Így került az épület az államhoz, amely előbb a Magyar Királyi Népjóléti Minisztériumot, majd a Magyar Királyi Iparügyi Minisztériumot költöztette ide. Noha Budapest 1944–1945-ös ostromában alig sérült meg az épület, az új rendszer 1948-ban lebontotta.

Jobbra a Barber–Klusemann-palota az 1870-es évek elején (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Lipthay-palota

Báró Lipthay Béla először Ybl Miklóst kérte fel, hogy készítse el a Duna partján építendő palotájának terveit. A mester elképzeléseit így írja le Ritoók Pál művészettörténész:

„Ybl a három oldalról utcák által határolt telekre egyemeletes palotát tervezett a dunai oldalra, amelyhez kétoldalt földszintes szárnyak kapcsolódtak volna cour d’honneurt alkotva. A dunai homlokzat a Pollack Mihály téri Festetics-palota homlokzatképzésére emlékeztet. A Lipthay-palota tervén azonban a három középső tengely előtt húzódó, oszlopokon álló erkély alatt nincs főbejárat, mert ez átkerült az udvari oldalra. Az első emelet ablakai nem szegmensíves, hanem háromszögű oromzattal koronázottak.

További eltérés a Festetics-palotától egy félemelet az első emelet fölött. Ennek ablakai igen alacsonyak lettek volna és a közöttük levő mezőket sgraffito-dísz borította volna. Azért, hogy a félemelet belmagassága a többi emelet belmagasságához közelíthessen, Ybl balusztrádos attika mögé rejtette a mezzanin szint egy részét. Ez a megoldás az udvari homlokzaton is megismétlődött volna. Az udvari homlokzatot azonban a dunai oldal reneszánsz jellegétől eltérően klasszicizáló hatásúnak tervezte Ybl.

A tervben az udvari oldalon a középrizalit mögött a földszinti előcsarnokból nagyvonalú lépcső vezetett az emeletre. A lépcső a félemelet magasságától két karra vált szét. A második emeletet az oldalrizalitokban elhelyezett melléklépcsőkön lehetett megközelíteni.”

Noha a tervek megvoltak, az építkezést nem kezdhették el, mivel a területre vonatkozó építési előírások csak egy háromemeletes zárt sorú ház megépítését engedélyezték. Így fordult Lipthay báró Unger Emilhez, a korszak másik elismert építészéhez, hogy új terveket dolgozzon ki. Viszont Unger 1873-ban meghalt, így az építkezés befejezésével Yblt bízták meg.

A neoreneszánsz palota belső terei kidolgozásánál igazodott az épület stílusához. A Lipthay-palota ékének számított az a két első emeleti terem, amelyeket Lotz Károly olimposzi isteneket ábrázoló falfestményei díszítettek. Noha alig sérült meg a palota Budapest ostroma alatt, a kiépülő kommunista rezsim leromboltatta az épületet.

A Lipthay-palota Duna felőli homlokzata 1874-ben (Forrás: Fortepan)

A Lipthay-palota Lánchíd utca felőli homlokzata 1874-ben (Forrás: Fortepan)

A Lipthay-palota bejárata a Duna felől 1889-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Zichy-palota

A Lánchíd utca 6–8. szám alatt állt egykor a Zichy-palota. Sajnos igencsak kevés információ áll rendelkezésünkre az épülettel kapcsolatban. Valószínűleg Ybl Miklós dolgozta ki az eklektikus palota terveit az 1860-as évek második felében gróf Zichy és vásonkeői Zichy Rudolf számára. A szomszéd épületekhez képest súlyosan megsérült a palota a főváros 1944–1945-ös ostromában, így a későbbiekben lebontották.

A budai palotasor az 1890-es évek közepén (Forrás: Forepan)

… és a Zichy-palota Duna felőli homlokzata az előző képről

A Széchenyi-palota

Ybl Miklós 1883-ban tervezte meg gróf Széchenyi Béla budai Duna menti palotáját. A palota érdekessége abban rejlett, hogy amíg a Lánchíd utca 10. alatt a gróf palotája, addig átellenben, a Lánchíd utca 19. alatt a gróf istállója állt. A neoreneszánsz stílusban megépült palotáról így ír Gömöry Judit művészettörténész:

„A mindkét homlokzatán kilenc-kilenc tengelyes palota Duna parti oldalának magasföldszintjén szalonsor húzódott, míg a nyugati oldalon a középtengelyben nyíló kapualjtól északra a pincéhez csigalépcsővel kapcsolt tálaló, illetve ebédlőhelyiség kapott helyet, míg délre egy kisebb lakosztály, illetve a legdélebbi tengely mögött melléklépcsőház került a terven elhelyezésre.”

A palota a II. világháborúban megsérült, így a „helyreállítások” során lebontották az épületet. Ezzel ellentétben az utca túloldalán álló istálló sikeresen túlvészelte a harcokat. Ennek az épületnek a 2000-es években épült szálloda lett a veszte, amit a helyére terveztek.

… és gróf Széchenyi Béla palotájának Duna felőli homlokzata az előző képről

A Fiume Szálló

Noha nem palota, mégis a főúri körökhöz köthető a budai palotasor utolsó tagja. Történt ugyanis, hogy gróf Széchenyi Ödön (gróf Széchenyi István kisebbik fia, török császári pasa, az állami tűzoltóság megszervezője és irányítója, aki először jutott el kizárólag vízi úton Magyarországról Párizsba) 1868 és 1870 között Varásdy Lipót tervei alapján felépíttette a Duna budai partján négyemeletes szállodáját.

Az építkezéshez az alapanyagot Drasche Henrik téglagyárában állították elő. Az épület 48 szobájában cserépkályha biztosította a fűtést. Először a Széchenyi, majd 1910-ben a Corsó, végül a Fiume nevet viselte a hotel, ami igen nagy népszerűségnek örvendett. Sajnos a szálloda is ugyanarra a sorra jutott, mint a szomszédos paloták: Budapest 1944–1945-ös ostromában megsérült, majd a későbbiekben lebontották.

A Széchenyi (későbbi Fiume) Szálló az 1880-as években (Forrás: Fortepan)

A Széchenyi (későbbi Fiume) Szálló az Ybl Miklós tér felől egy 1890-es évek végi képeslapon (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A paloták után

A budai palotasor a Lánchídról nézve (Forrás: Fortepan)

A paloták nagy részét már elbontották 1963-ra (az előtérben), de még nem teljesen (Forrás: Fortepan)

Miután a II. világháborút követő évtizedekben sorra lebontották, illetve lerombolták a palotákat és azok maradványait, a területet parlagon hagyták. Eleinte parkot terveztek oda, de később parkolókat is kialakítottak. Olyan volt, mintha mindenki megfeledkezett volna a területről. Aztán 2011-ben  Potzner Ferenc építész publikált egy olyan látványtervet a budai Várnegyed jövőjéről szóló írásához, amelyen a lebontott palotasor házainak egy részét mint újjáépítendő épületeket tüntette fel.

Nyitókép: A budai palotasor az 1890-es évek közepén (Forrás: Forepan)