Az egykori Óbudai  Szeszgyár (Buszesz) területén eddig tucatnyi régészeti korszak emlékét azonosították, a most feltárt házmaradvány tudományos vizsgálata a bronzkori élet eddig ismeretlen dimenzióiba nyújt bepillantást. 

Szenzációszámba menő leletegyüttes került elő az egykori szeszgyár (Buszesz) területén végzett megelőző feltárás során, ahol a középső bronzkor időszakában, az úgynevezett Vatya-kultúra (Kr. e. 1700–1500 k.) népessége által létesített település egyik épületének viszonylag épségben lévő maradványát sikerült feltárni – írja összefoglalójában Szilas Gábor ásatásvezető régész a Budapesti Történeti Múzeum régészeti portálján, a regeszet.aquincum.hu-n. 

A feltárt épület maradványai (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A leletegyüttes különlegességét az adja, hogy a bronzkor időszakából ismert, felmenő falú, oszlopvázas épületeknek – elsősorban a későbbi bolygatások, például a mezőgazdasági művelés következtében – túlnyomórészt csupán a tetőzetet tartó gerendáinak földbe mélyedő oszlophelyeit találjuk meg. Itt azonban rendkívül szerencsés módon a cölöplyukak felett, egy mintegy negyven centiméter vastag rétegben összetömörödve nem csupán a házak padlószintje, tüzelőhelyek, egykori berendezési tárgyak maradványai, hanem az oldalfalak és a tetőzet omladéka is megőrződött. E korszakból hasonló jellegű megfigyelésekre idáig csak a kultúra központi, erődített, többrétegű, úgynevezett telltelepein volt lehetőség, az ún. sík telepek építészetére vonatkozóan nagyon kevés ismeretanyaggal rendelkeznek a régészek.

Ritka, hogy ilyen épségben kerüljenek elő bronzkori épületmaradványok (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A Buszesz területén feltárt, többször újjáépített házak 10-12 méter hosszúak, 5-6 méter szélesek lehettek, döngölt-tapasztott padlójukat számos esetben megújították, és bejáratuk, tűzhelyek, kemencék, a korabeli használati tárgyak, például edények, csonteszközök maradványait is megtaláltuk. A háztól északra közösségi térként azonosítható leletmentes területet találtunk, a többi irányban azonban további házak nyomai kerültek elő, ami alapján viszonylag sűrű beépítettséget feltételezünk ezen a Duna-parti településen.

A feltárt területről vett minták és az épületmaradványok alapján a szakemberek szeretnék elvégezni az épületek történeti rekonstrukcióját is. 

Forrás: http://regeszet.aquincum.hu