Hosszú évek kitartó várakozását követően teljes körű kormányzati támogatás segítségével megkezdődik a Rákosmenti Sport- és Rendezvénycsarnok építése a XVII. kerület szívében. A tervek szerint 2021. márciusára fog elkészülni. A külső megjelenésében is egyedi, környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épület Budapest és a kerület ékessége lesz.

A létesítmény megvalósításával kapcsolatos szerződés hatályba léptető nyilatkozatát ünnepélyes keretek között Horváth Tamás polgármester látta el kézjegyével december elején. A kerületvezető köszöntőjében emlékeztetett, közel húsz éve annak, hogy az akkori Képviselő-testület úgy döntött, sportcsarnokot kíván létesíteni.

Az új csarnok alkalmas a versenysport mellett a tömegsport, valamint egyéb rendezvények, kongresszusok, kiállítások, koncertek befogadására is alkalmas lesz (Fotó: rakosmente.hu)

A 2006-tól Riz Levente nevével fémjelzett időszakban a megvalósítás előkészítése zajlott. Rákosmente néhai polgármesterének szerepe elvitathatatlan volt e folyamatban, városvezetőként és országgyűlési képviselőként mindent megtett annak érdekében, hogy mielőbb megszülessen az új multifunkcionális csarnok.

Horváth Tamás hangsúlyozta, közel 100.000 ember nem nélkülözhet egy olyan, nagy befogadóképességű csarnokot, amely színvonalas sportesemények lebonyolítását teszi lehetővé, amely egyszerre lesz alkalmas mind a versenysport, mind pedig a tömegsport, valamint egyéb rendezvények, kongresszusok, kiállítások, koncertek befogadására.

A küzdőtér három darab edzőpályaként is funkcionálhat, mobil térelhatárolók segítségével. Ezeknek köszönhetően egyszerre akár több testnevelés óra is megvalósítható lesz benne. A tervezett küzdőtér többek között kézilabda, kosárlabda, röplabda, futsal – palánkos labdarúgás, teremhoki (floor-ball), tollaslabda, asztalitenisz, ritmikus gimnasztika, birkózás, cselgáncs, karate, ökölvívás, súlyemelés, torna (női-férfi), vívás hazai és nemzetközi versenyeinek lebonyolítását teszi lehetővé.

A csarnok különlegességeként a földszinten boulder és alpin falak is helyet kapnak. Lesz külön fitness részleg és edzőterem is, ahol 1700 m2-es területen hódolhatnak szenvedélyüknek a mozgásforma szerelmesei. 

A létesítmény jellegéből adódóan egyfajta kulturális, közösségi centrumként is funkcionál majd, amely kapcsolódni képes fővárosi, vagy akár országos eseményekhez is.

Rákosmente Önkormányzata mindig is nagy hangsúlyt helyezett a kertvárosias jelleg erősítésére, az egészséges, sportos életmód népszerűsítésére. Ez a külső megjelenésében is egyedi, környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épület szervesen illeszkedik abba a szabadidős és rekreációs térbe, amelynek része az újjászületett Népkert és a Rákos-patak menti kerékpárút.

Forrás: rakosmente.hu

Nyitókép: A Rákosmenti Sport- és Rendezvénycsarnok látványterve (Fotó: rakosmente.hu)