Az autóbusz Budapesten az egyik legfiatalabb tömegközlekedési jármű, hiszen a gőzsikló 150 éve, a villamos 132 éve, a földalatti meg 124 éve szállítja a főváros utasait.
Egy 1916-ban közlekedő busz (Forrás: Fortepan/képszám: 170118) 

Budapesten már a XX. század elején tervezték, sőt igény volt az autóbusz-közlekedés bevezetésére, többek között ezzel az új közlekedési eszközzel kívánták a Lánchíd tervezett átépítése alatt a forgalmat fenntartani – hiszen útvonala gyorsan átszervezhető, nem kell bonyolult villamospályát lefektetni. Az autóbuszok mégsem jelentek meg Budapesten, holott a villamos és a földalatti esetében az elsők között voltunk világviszonylatban is.

Pedig Magyarországon nem volt ismeretlen az autóbusz, Miskolcon 1903. június 8-án indult meg a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés. Budapesten azonban a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Rt. (SZKV) monopóliuma volt a társaskocsik üzemeltetése, és nem igazán tervezték a lóvontatású omnibuszokat motorosra cserélni. 

Benz gyártmányú budapesti autóbusz 1915-ben (Fotó: MMKM, leltári szám MMKM_TFGY_542_1)

Mindezek mellett a fővárosban is voltak kísérletek, nem klasszikus városi buszközlekedésre, hanem inkább a kirándulóhelyek felé indítottak járatokat vállalkozók, de a városon belüli menetrend szerinti buszközlekedésre még várni kellett, jóllehet a közönség ekkor már igényelte az új közlekedési eszközt.

A sajtó részletesen beszámolt az autóbuszokról, azok előnyeiről. A Magyar Mérnök és Építész Egylet például 1911–1912-ben vitasorozatot folytatott arról, miképp lehetne a budapesti közlekedést javítani, és e vitasorozat zárásaként megfogalmazott határozatuk az autóbusz-közlekedés bevezetését szorgalmazta. 

A főváros végül a saját kezébe vette a dolgokat, és lépéseket tett a buszközlekedés bevezetésére. A Pesti Napló 1912. február 16-i száma így kommentálta a főváros terveit: 

„Az omnibusz-társaságnak most lejár a fővárossal kötött szerződése s a közlekedési ügyosztály ezt az alkalmat akarja felhasználni ajra, hogy végre megvalósítsa Budapesten az autóbusz-közlekedést. Állítólag erre is vártak a fővárosnál, mert az omnibusz-társaságnak olyan szerződése van, amelynek érvénye miatt túlságosan sokba került volna a reform a fővárosnak. Ez mindenesetre ok és szempont, bár a közönségnek elsőrangú és fontos érdeke volt mindig – különösen villamos-zavarok idején – hogy biztos és jó autóbusz-közlekedés álljon rendelkezésére. Most, hogy a fővárosnak szabadabb rendelkezési joga van s olyan feltételeket szabhat az omnibusz-társaságra, amelyeknek a közönség fogja látni a hasznát, első kötelessége, hogy ezt a reformot megcsinálja, még pedig úgy, hogy olcsó autóbusz-közlekedést biztosítson a közönségnek.”

Tervben volt az is, hogy egy magyar vezetésű, de angol pénzügyi körök által létrehozott társasággal kössön a város megállapodást. A cég nagyszabású hálózati tervet dolgozott ki, 170 jármű üzemeltetéséről volt szó, de a főváros inkább saját vállalatot szeretett volna az autóbusz-közlekedésre létrehozni.  

A következő évben, 1913-ban pályázatot írtak ki 80 buszra, amelyre jött is 24 ajánlat, de a háború közbeszólt, és a pályázatnak nem lett folytatása.

Ám a főváros nem adta fel, 1914-ben megszerezte az SZKV részvényeit, így elkezdődhetett a modernizáció, bár a tervezettnél jóval szerényebb módon. Az első időszakban próbaüzemként mindössze két járművet vásároltak, egy emeletes Austro-Daimlert és egy magyar járművet, a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár egy gyártmányát. Fennmaradt e két busz rendszáma is, az Austo-Daimler XX-1, a magyar busz az XX-2 rendszámot kapta. A két jármű sok mindenben eltért egymástól, az Austro-Daimler emeletes volt, és elektromos üzemmel működött, míg az XX-2-es rendszámú busz egyszintes volt, és benzinmotor hajtotta. 

Autóbusz a Váci utcában az 1910-es években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A két busz 1915. március 1-jén indult el az Andrássy úton. A sárga színű elektromos buszt ötfordulónként ki kellett venni a forgalomból, mert az akkumulátorát egy órán keresztül tölteni kellett. A másik buszon való utazásról így számolt be az Est tudósítója a lap 1915. március 2-i számában: 

„Közben megérkezett a kistarcsai gyártmányú, kékszinüre festett benzin-üzemü autóbusz. Küllői vérpiros és rózsaszínű rózsákkal voltak díszítve. Ünnepélyes lassúsággal gördült a megálló elé, Megváltottuk a 14 filléres jegyet és fölszálltunk az autóbuszra, a mely rövidesen megindult és elég gyorsan röpített végig az Andrássy-uton. Nyolc percig tartott az ut és útközben nyolc omnibuszt hagytunk el, a mi a legmegnyugtatóbb volt ebben a túrában, mert azt mutatja, hogy a főváros elég tisztességes társaskocsi forgalmat tart fenn az Andrássy-uton.

Az Aréna-uttól idáig nem volt sok utasa az automobilnak, de a Vilmos-császár-utnál már tömegesen várakoztak az emberek, négy-öt omnibuszt is elszalasztottak, csakhogy végre automobilra ülhessenek, – ugylátszik nem volt sietős a dolguk;

Hézagpótló intézménynek néz az új autóbuszjárat egyelőre éppen nem nevezhető, mert hiszen a főváros forgalma szempontjából ezen a kis uton nem bir jelentőséggel.”

Az első benzinüzemű busz azonban nem bírta a megterhelést, egy hónappal később leállították. A buszflotta nagyon lassan bővült, hiszen a háború alatt nem ez volt a legfontosabb beruházás. Az első elektromos buszt leszámítva a többi már benzinüzemű volt és emeletes. 1917-ben az egész – 11 autóbuszt számoló – flottát leállították. A budapesti buszközlekedés csak 4 év múlva indult el ismét.

Nyitókép: Az Austro-Daimler Tudor akkumulátoros autóbusz Budapesten, a Kígyó térig meghosszabbított vonalon (Fotó: MMKM, leltári szám: MMKM_TFGY_2016_234_1)