Pest, Buda és Óbuda 1873. évi egyesítésével látványos urbanisztikai fejlődés vette kezdetét, s e fejlődésnek egyik fontos velejárója és jellemzője a lakosság nagymértékű növekedése volt. 1870-ben a pesti és budai oldalon nagyjából 270 ezren éltek, tíz évvel később ez a szám 400 ezerre emelkedett. 1891-ben Budapesten már több mint félmillió ember lakott, a főváros lakossága az ország népességének majd három százalékát tette ki.

Mind a lakosság számát, mind a növekedés ütemét tekintve a pesti kerületek, főleg a VI., VII. és VIII. kerület állt az élen. A József-, Erzsébet-, Terézvárosban egyaránt nagyjából 90 ezren laktak az 1890-es évek elején. Budán összesen 91 ezer személy élt, Pesten valamivel több mint 400 ezer. A legsűrűbben lakott városrészt a már említett VI., VII., és VIII. kerület alkotta. Itt élt Budapest lakosságának fele, s a betelepülők is ide érkeztek a legnagyobb számban. Ezzel szemben a fekvőbeteg-ellátás tekintetében nagy volt a lemaradás. Pesten 1885-ig az egyetlen közkórház az 1798-ban megnyitott Szent Rókus volt, mely többszöri bővítés után az 1860-as évek végére 678 ággyal, 10 osztállyal, 21 orvossal és 52 ápolóval rendelkezett.

A közegészségügy általános törvényi rendezésére ugyanakkor egyre égetőbb szükség volt. Az országgyűlés 1876-ban fogadta el a kormányzat által kidolgozott, a közegészségügy rendezéséről szóló törvénycsomagot. A törvény első része az egészségügyi intézkedésekkel foglalkozott, leszögezte, hogy a közegészségügy irányítása az államigazgatás köréhez tartozik. A kórházak létesítését belügyminiszteri engedélyhez kötötte, meghatározta a kórházak felügyeletének módját, előírta a járványos betegségek bejelentési kötelezettségét, s a gyógyszerészetet állami felügyelet alá helyezte.

A törvény második része a közegészségügyi szolgálatot szabályozta. Minden, legalább 6 ezer lakosú település számára kötelezővé vált orvos tartása, a kisebb községeknek közösen kellett körorvosokat alkalmazniuk. A körorvosnak az általános orvosi teendői mellett folyamatosan figyelemmel kellett kísérnie az adott település közegészségügyi helyzetét, arról jelentést tennie a járási tisztiorvosnak. A törvény természetesen még nem eredményezte új kórházak építését, így egy-egy újabb ragályos betegség megjelenésekor szükségkórházat kellett létesíteni akár a város több pontján is.

Ilyen pont volt a mai Nagyvárad térnél, az akkori Markotányos utca 3. szám alatt található telep, amelyet Üllői úti Barakk-fiókkórháznak hívtak. A terület 1838-ig mezőgazdasági művelés alatt állt, a nagy pesti árvíz után fabódékat emeltek a környéken élő, otthonukat vesztett embereknek. A bódékat hamarosan átalakították, és az 1860-as években már egy honvédlaktanya működött itt. Ezt ürítették ki és alakították át kórházi célokra 1869-ben. A telek körül egy rövid tereprendezést követően utcák is húzódtak, a főváros erre felkért szakembereinek arra is volt gondja, hogy a kialakítandó szükségkórház mellett közvetlenül lakóházak ne álljanak.

Egészen 1885-ig itt működött a Rókus Kórház III. Sz. Sebészeti Osztálya, és a rákos betegségekben szenvedőket is itt ápolták. A telep kimondatlanul is legfontosabb feladata azonban a fertőző betegségekben szenvedők kezelése volt. 1885-ben a többi osztályt a Szent István Kórházba költöztették, a Markotányos utcában pedig csak a ragályos betegek maradtak.

Térképrészlet 1872-ből, itt még a Honvédlaktanya felirat szerepel (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Térképrészlet 1896-ból, a Honvédlaktanya helyén már a Barakk-fiókkórház látható (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A kórház fő része nyolc, viszonylag nagy méretű barakképületből állt. Ezekben együttesen 320 beteget tudtak ellátni. A telepen volt még iroda, konyha, raktárépület. Az intézményt két főorvos irányította, mellettük hat segédorvos dolgozott. 1869 és 1895 között három ízben is gyakran az újságok címoldalára került az Üllői úti barakk-kórház. 1872–74-ben, 1886-ban és 1892-93-ban kolera pusztított az országban, a fővárosi tudósítók pedig a járvány időszaka alatt ott voltak ennek a kórháznak a közelében is, hogy az aktuális helyzetről beszámolhassanak az olvasóknak.

Életkép a Markotányos utcai kórházból (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. október 16.)

Érdemes az egyik beszámolóból szó szerint idézni, mind az újságíró, mind az illusztrátor az egészségét kockára téve a helyszínen szerzett élményeit mutatta meg a közönségnek:

„Mióta a kholera kitört, ez az elhagyatott, szomorú utcza megelevenült. Járnak kelnek a vitorla-vászonnal fedett, vöröskeresztes kocsik. Jönnek az emberek aggódva, hogy valamit megtudjanak övéik sorsáról. Délután egymást érik a temetések. A telep udvarára csak a kórházi igazgató engedélyével juthatni; zárva az egész terület. Még a betegszállító kocsik előtt is csak meghatározott csengetési jelre nyílik meg a kapu, de a kérdezősködők a kapunál értesítést kaphatnak betegük állapotjáról. Az érkező kocsikon két legény vár, a kik beszállítják a beteget, az orvosok megvizsgálják s aztán mozgó ágyon beszállítják valamelyik barakkba, vagy a megfigyelő osztályba, ha kétes a betegség.  A nőknek külön osztályuk van. Két új barakkot épen most emelnek, de talán ezekre nem lesz szükség. Példás tisztaság és rend mindenfelé. Dr. Ángyán Béla és dr. Gerlóczy Zsigmond főorvosokon kivül hat segédorvos végzi a fárasztó szolgálatot, mely éjjel is épen olyan ernyedetlen, mint nappal. Az ápoló személyzet már teljesen be van gyakorolva, s katonás pontossággal teljesíti kötelességét. Férfi és nő ápoló a rendes kórházi öltözetet viseli, de az orvosok kaucsuk-köpenyben tesznek szolgálatot. A fehér és fekete kaucsuk-köpeny átalában nagyon szerepel. A betegszállító, a fertőtlenítő kocsik személyzete is ilyennel van ellátva, valamint azok, kik a kocsikról viszik a kórházba a betegeket. A kocsik személyzete teljesen megszokta már a dolgok folyását. A mint a telefon hívja őket rögtön elfoglalják helyöket elől a bakon; nyugodtan pipáznak, és néha bemennek aludni a kocsi belsejébe. A barakkok körül, bent az udvaron átható karbolszag.  A sárguló gyepen a ruhaféléket szárítják. Mély csend mindenfelé. A megfigyelő osztályban mindig van elég beteg, s látni lehet azonnal, hogy ezek nem oly súlyos betegek, egy részük ott ül ágyában, s beszélgetnek egymásközt, s érdeklődéssel fogadják a látogatókat” – írta a Vasárnapi Ujság 1892. október 16-án.

A kolera Budapesten, Vasárnapi Ujsag, 1892

Vasárnapi Ujsag, 1892

Az újságíró bizonyára hiteles képet festett a járványkórházban tapasztaltakról, az orvosok, a szállítók hősies küzdelméről, de maga az épületegyüttes ekkorra már szinte teljesen alkalmatlanná vált feladata ellátására. A barakkok állapota egyre gyorsabban romlott, a helyhiány egyre nagyobb méreteket öltött, a telep már nem volt sem bővíthető, sem korszerűsíthető. 1894. november 8-án megnyílt a Szent Lászó Kórház a Gyáli úton, amely a fertőző betegek számára épült. A Barakk-fiókkórházat a Fővárosi Tanács utasítására 1895. április 9-én a tűzoltóság felügyelete mellett felgyújtották, helyére pedig jó ideig semmit nem építettek.

Egy Szikray János nevű díszletmester ugyan 1896-ban előállt egy, a szegényebb néprétegek számára építendő színház tervével, de pénzt nem tudott a kivitelezéshez gyűjteni. A terület térré alakult, nevet is kapott, méghozzá a hazai orvostudomány egyik kiválóságáról, Mihalkovics Gézáról emlékezett meg így a főváros vezetése. Az 1910-es években ismét változott a helyzet: a tér déli sarkán 1912-ben elkészült a Pecz Samu által tervezett hatalmas fővárosi bérház (a Piros-ház, mely téglaburkolatáról kapta közismert nevét), mögötte pedig munkáslakótelepet emeltetett a városvezetés.

Egyszintes, falusias jellegű házak sorakoztak egymás mellett és mögött, a Tűzoltó utca és az Üllői út között pedig egy új utca teremtett összeköttetést, egyben biztosítva azt is, hogy Mihálkovics nevét a környéken élők tovább használják. A lakótelepet azután 1976-ban bontani kezdték, hogy új, tízemeletes panelházak épüljenek a szocialista városmegújítás szellemében. A régi barakk-kórházra már senki nem emlékezhet, reméljük, hogy ideiglenes kórházakra soha többé nem lesz Budapestnek szüksége.

A volt járványkórház helyén a Mihálkovics tér látható ezen az 1903-as térképrészleten (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Mihalkovics utcai munkástelep 1972-ben, háttérben a Piros-ház (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Mihalkovics utcai munkástelep 1972-ben a Piros-házból fotózva (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Nyitókép: Életkép a Markotányos utcai kórházból (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. október 16.)