Célegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése, amely a következő hetekben, hónapokban be is fejeződhet – írja az MTI. A beruházás új, környezetbarát megoldást kínál Budapest egyik legikonikusabb helyszínének megközelítésére.

A Tabán és a Citadella között megépülő felvonó lehetővé teszi a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalom akár teljes kiváltását is, ezáltal tisztább és élhetőbb környezetet teremt az érintett városrészben élők számára – írták a közleményben, amelyben úgy fogalmaztak: „a sikló fenntartható módon kapcsolja be a Gellért-hegyet a város vérkeringésébe, új turisztikai attrakcióként pedig hozzájárul a modern Budapest képének a formálásához, tovább erősítve a főváros idegenforgalmi vonzerejét”.

 A sikló az első 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni. ​A turisták néhány perc alatt juthatnak fel majd a Gellért-hegy tetejére (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mint írták, a Gellért-hegy közösségi közlekedési kapcsolatának megteremtéséről és közterületeinek megújításáról szóló július 10-i kormányhatározat megjelenésével a főpolgármester és az I. kerületi polgármester mellett a kormány is támogatását nyilvánította ki, azaz „a széles körű konszenzus hiánya, mint lehetséges akadály is elhárult a Gellért-hegyi sikló megépítése elől”.

Ezzel egy több mint egy évszázada a közbeszéd részét képező, több mint másfél évtizede a tervezőasztalon lévő, hiánypótló beruházás előkészületi munkálatai gyorsulhatnak fel és fejeződhetnek be a következő hetekben, hónapokban.

A társaság közölte: a Gellért-hegyi felvonó bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni, majd innen már egy – a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten – a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

​A Gellért-hegyi sikló felső végállomása a Citadella közelében lesz (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás folyik, és ezzel párhuzamosan aktualizálhatják a fejlesztés megvalósítására létrehozott projektcég és a fővárosi önkormányzat között 2009-ben megkötött szerződést. E szükséges jogi folyamatok lezárulása után adhatja a főváros birtokba a területet a kivitelezés céljára, amely a még hátralévő régészeti feltárások befejezésével indul el - olvasható a közleményben.

A kommüniké szerint a fővárosi székhelyű SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft. 2008-ban kezdte meg a működését projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megépítése. A magyar befektetői érdekeltségbe tartozó társaság 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Gellérthegyi SIKLÓ Kft.-ben, amelyben további 25 százalék felett a Budapesti Közlekedési Központ rendelkezik, és amely projekttársaság közvetlenül felel majd a beruházás megvalósításáért.

Forrás: MTI

Nyitókép:  A Citadella a Gellért-hegyen ​(Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)