Kivételes hír a Budapestről szóló hírek között, hogy egy ilyen nagy területű, új park nyílt meg a városban: a Széllkapuhoz fogható zöldterület-fejlesztés az elmúlt években nem történt. Talán még sokan fel tudják idézni, mi volt a helyén: egy óriási, szocialista irodaház, mögötte az egykori Ganz-gyár elhagyott csarnokaival. Egy irodaház, amely ráadásul elzárta a szél útját a Margit körút felé, amely így az egyik legrosszabb levegőjű útszakasz volt Budán. (Innen is a név: Széllkapu – a két l játékos utalás a közeli Széll Kálmán térre.)

A bontás 2014-ben kezdődött, a beruházás 2017 óta tart. Nagyot változott a környék: a toronyház és az elhagyott gyárépületek helyén most egy ízig-vérig XXI. századi parkot csodálhatnak és használhatnak az arra járók. Pontosabban egy tekintélyes méretű, 500 férőhelyes mélygarázst, és a mellette-fölötte kialakított zöld területet, továbbá néhány további rendezvényhelyszínt, egy új játszóteret, alagutat, látványsétányt, tavat – szinte felsorolni sem lehet, mi mindent vehetnek most birtokba. Az új park egy területet alkot immáron a „régi”, még az ezredfordulón megalkotott Millenárissal.

Kinyílt a tér, szabadon áramlik a levegő a Margit körút felé (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Pancsolás a szökőkútban (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Fű, fa, virág – pad, csap, napelem 

Ahogy a zavartalan kék ég alatt a forró augusztusi péntek délelőtt beléptünk a parkba, elsőre a meglepően sok burkolt felület tűnt a szemünkbe. Persze nem mindegy, honnan érkezünk: az újonnan átadott területre öt (a Millenáris park egészére kilenc) kapun keresztül lehet bejutni, és annak mindegyikből más és más arca tárul fel.

Mi a Margit körút felől érkeztünk, a biciklitárolók mellett léptünk be: itt egy nagy, szépen burkolt felület fogad, amely egy betonból elő-előbukkanó szökőkútban és három furcsa, leginkább a Dél-Európában ismert pineafenyők alakjára emlékeztető műtárgyban folytatódik, amelyeknek tetején napelemek termelik az energiát, és nyújtják egyúttal az alattuk ülőknek az árnyékot. A fel-felcsobogó vízsugarak közt – megszokott nyári budapesti látvány – visongó, csuromvizes gyerekek szaladgáltak.

Aztán körbenéztünk a betonfenyők tövében: feltárult a kis tó. Halak (még?) nincsenek benne, csak néhány molnárka szaladgált lelkesen a víz színén, a vízinövények azonban már szépen hajladoztak, a  tavirózsa is virágzott. A vízpartról a Kis-Rókus utca felé épített „dombvidék” látszott (és arrafelé van egy bejárata is a parknak). A másik irányba pedig a Mammut épületét szinte teljesen kitakaró függőleges növényfal sötétlett fel: ez az úgynevezett függőkert. Mindenütt szögletes, dizájnos padok, kukák, több ivókút, a tóparton pihenőfotelek.

Napelemes, látványos műfák (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Átjáró a Millenáris korábban átadott parkrésze felől a szélfútta érzetet keltő oszlopsorral (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az összkép rendezett, jól strukturált, stílusos. Ahhoz még idő kell, hogy belakott is legyen, hogy valóban használatba vegyék a városiak. Idő kell a növényzetnek is, hogy gyökeret eresszen, nőjön, összeérjen. A kő- és faburkolatoknál is az idő dönti el, mennyire lesznek tartósak, hogy bírják a téli fagyokat, az intenzív használatot. 

Zöld: vertikális és horizontális dimenziók 

Felmentünk természetesen a park legvitathatóbb objektumának, az úgynevezett függőkertnek a tetejére is. Innen térképszerűn feltárul a park egésze, láthatjuk a sétányok vonalvezetését, az egész terület környezethez való illeszkedését. Kicsit még idegenek egymásnak, ez vitathatatlan: a XIX. század végén, XX. század elején épült környező épületek kerültek itt javarészt párbeszédbe a XXI. századdal. Ami kortársa volna, az üzletház, de azt éppen a függőkert takarja – és ez nem is baj, hisz az különösebb esztétikai minőséget nem képvisel.

Az egész hatalmas acélváz annak ellenére is túlzónak, és (nem is) kissé fölöslegesnek tűnik, hogy valóban egészen burjánzó, már-már fojtogató módon belepte máris a falát a sokféle kúszónövény. Érthető a koncepció: így egy függőleges parkfelület jött létre, jelentős porfogó hatással, oxigéntermelő levélzettel. De efféle megoldást korábban akkor alkalmaztak, amikor egy nem esztétikus épületet vagy tűzfalat akartak eltakarni a növényzettel – hogy pusztán ezért egy ilyen méretű „állvány” kerüljön ide, laikus szemmel nem tűnik igazán indokolhatónak. 

A kilátópont a függőkert végén a Margit körút felé nyúlik ki. Igazából nincs itt sok látnivaló: szemben egy régi irodaház, odalenn a forgalmas út, mellettünk a bevásárlóközpont szürke tömbje – ami még leginkább érdekes, az a háztetők közt kibukkanó vár: de hát a budai Várra vannak azért a városban ennél sokkal impozánsabb kilátópontjaink. 

Függőkert: burjánzó, hűs oázis (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Változatos növényzet, pompás vadvirágok (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A hőségben viszont tényleg meglepően hűs mikroklímát teremt a növényfal: míg lefelé sétáltunk, elgondolkozhattunk rajta, mit is várunk el egy kortárs parktól. Mert az első pillanatra látszik, hogy a Millenáris Széllkapu egészen új fogalmak mentén épített városi park lett. Terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítésze Majoros Csaba és Balogh Andrea volt.

Mit várunk egy kortárs parktól?

Néhány fogas kérdést egyszerűen a szabályozással oldottak meg. A városi parkok egyik legkritikusabb kérdése a kutyák és emberek együttélésének szabályozása – ide nem szabad egyáltalán bevinni semmilyen kutyát. A másik tipikus probléma a közterületen éjszakázás: mivel a parkot nyáron éjjel 23 órától (télen 22 órától) reggel 6-ig zárva tartják, ettől sem kell tartani.

A bicikliket is le kell tennünk a bejáratnál, és nem megengedett a gördeszkás figurázás sem – így a sétálást ezek se zavarják. Jól elkerített területek vannak a gyerekek számára is: a még mindig varázslatos Zöld Péter játszótér, illetve egy újabb, nagyszerű, bár sajnos meglehetősen napos mászólabirintus a régi és az új parkrészt összekötő alagút mellett-felett. 

A város klasszikus parkjaiban, amelyek javarészt a XIX. században, XX. század elején létesültek, eredendően sokkal több volt a zöld. A „sima”, egyszerű zöld: fák, cserjék, fű. Igaz a régi korokban emellett sokféle pazar virágszőnyeg, egynyári kompozíció is volt. E tekintetben a Millenáris nagyon más: a zöld felületek kicsi parcellákba rendeződnek, nincsenek nagy, összefüggő rétek, fasorok.

Viszont a növények kiválasztása követi azt a kortárs trendet, hogy fedezzük fel a vadvirágok, füvek, cserjék szépségét: a kiültetések itt gyakran a mezőszéli virágos sávokat, a kaszálókat idézik. Érdekes ellentmondás ez: egyszerre nagyon strukturált a látvány, és közben romantikusan, angolkertesen szabad, megmutatva a természet mesterkéltség nélküli, eredendő szépségét.

A természet buja, sokszínű csodája (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Ideális helyszín a kikapcsolódásra (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A klasszikus parkok mintái valamikor a kastélykertek voltak – ez már igen-igen távol van tőlünk. Az újabb parkok már inkább a reneszánsz kor városi kertjeinek hagyományából merítettek. A modernebb parkokban, mint amilyen a Szent István park, már jobban váltakozott a burkolt és nem burkolt felületek aránya, érezhető volt a tervezői szándék a különböző funkciók strukturális szétválasztására.  

A most átadott park tulajdonképpen ehhez az előképhez nyúlik vissza és azt fejleszti tovább. Csak most már nagyon fontos újabb kulcsszavaink is lettek. Például, nagyon helyesen, az akadálymentesség – ezen a környéken, közel a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjához ez különösen fontos. De fontos kulcsszó lett az „élmény” is: a parknak immáron nem elég annyit nyújtania, hogy nő ott fű, fa, virág. Látványelemekben nincs is hiány: elég csak a kecses(nek szánt) betonfákat, a burkolatba mart állatfigurákat, az esti fényjátékot, az üvegfalú látványliftet vagy magát a függőkertet említenünk. 

Volt természetesen egy komoly technológiai, tájépítészeti kihívás is: hisz valljuk be, a park egy jó része nem más, mint zöldtető a garázs felett. Van, ahol vastagabb földdel, van, ahol vékonyabbal, de ezt kellett megoldani – az eredmény látványos, önmagáért beszél. A garázshoz kapcsolódóan egyébként egy-két üzemépület is kibukkan: ezeket is igyekeztek növényekkel megfelelően takarni. 

A tájékozódást információs táblák is segítik (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A park régi és új részét több helyen is összekötötték, az autók alagútban haladnak a lépcsős átjáró alatt (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A közönség, a modern közönség azonnali, látványos parkot vár, hisz a digitális kultúra erre szocializál mindenkit. A természet a maga ritmusa szerint viszont lassú: egy facsemetének hosszú évekre van szüksége, hogy megnőjön, kiterebélyesedjen. Szerencsére a kertészeti technológia sokat fejlődött: így itt, ahhoz képest, hogy egy vadonatúj parkban járunk, igen szépen fejlett, már bőven kamasznak mondható fákat látunk.

És milyen jó, hogy a legtöbbjük előtt kis táblát is, QR-kódot is: elolvashatjuk hogy mifélék, kifélék! Az edukációs szándék egyébként is áthatja a parkot, mintha mintakertje is kívánna lenni a városi kiskerteknek. (Ez a gondolat egyébként a szocialista parképítészetben is erősen jelen volt, a Vérmezőn például sokáig működött is mintakertet bemutató rész.) A fajtaválasztásban törekedtek rá, hogy honos, jól bevált fák kerüljenek ide: kinek hiányzik a kiszáradt lombok okozta kudarc?

A díszalmák is olyan fák, amelyek jól bírják a városi klímát (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Változatos vízinövények népesítik be a tavat, tópartot is (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Mintha a mező szélén hasalnánk a vadvirágos réten... (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A dimbes-dombos kialakítás a forgalmas úttól való elválasztást, egyfajta intimitás kialakítását is szolgálja – a parkok elsősorban nem a korzó helyszínei, mint egykor voltak, hanem sokkal inkább az elvonulást, a rekreációk kell szolgálják. Esetünkben valószínűleg az is támogatta ezt a koncepciót, hogy így a mélygarázs miatt kitermelt földet nem kellett elszállítani. De a felszín „megmozgatása” kifejezetten hangulatos előjátéka a mögötte magasodó budai domboknak, tényleg jól mutat.

„Zöldgondolat” – ebben foglalható össze talán az új budai park koncepciója. Benne van egyfajta vágyakozás a természet romlatlan bája iránt, miközben nagyon is tervezett, minden ízében az ember által uralt tér. És persze környezettudatos, klímatudatos, energiatudatos. Szóval nagyon mai.  

Nyitókép: Megnyílt a Millenáris Széllkapu​ (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)