Megújul Pest történelmi városfalának legismertebb közterületi szakasza a belvárosi Bástya utcában, a jelenlegi játszótér mellett. A V. kerület által indított közbeszerzés szerint a készülő Vámház körút 8. közösségi és kulturális tér beruházás „hangsúlyos eleme" lesz a itt futó történelmi városfal megóvása, feltárása, bemutatása, a gyilokjáró rekonstrukciója (együttműködésben a Budapesti Történeti Múzeummal).

Mint ismert, a városfalnak erre a szakaszára (amely tehát a mai Vámház körút és a Bástya utca telkeinek határvonalán húzódik) a XIX–XX. század fordulóján tulajdonképpen a pinceszinttől kezdve ráépültek az épületek, amelyeknek pincefala és földszinti tűzfala tehát maga a városfal (többek között ez is hozzájárulhatott a városfal megmaradásához).

A régi pesti városfalra jól láthatóan ráfér már a felújítás (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

A kiírás szerint a tervezési feladat elsődleges célja a történelmi városfal bemutatása, illetve ennek elősegítésére állandó és időszakos jellegű régészeti bemutatótér, valamint a kapcsolódó kiszolgáló- és kényelmi funkciójú helyiségek kialakítása a megközelítőleg 378 négyzetméteres területen.

A Bástya utca 1–11. alatti, régészeti értékeket bemutató közpark kialakítása és a Veres Pálné utca megújításának befejező üteme már folyamatban van, a mélyépítési munkálatok előkészítése zajlik. 

Ahogy a városfalról szóló egyik korábbi cikkünkben írtuk, Pest erődítésére a XV. században került sor, nyilván a közelgő török veszély miatt. Meg azért is, mert a korabeli haditechnikai szinten ezt még érdemes volt felhúzni – igaz, éppen csak, mert pár évtized alatt korszerűtlenné is vált a lőfegyverek fejlődése miatt. A fal a Dunától a Dunáig húzódott a Deák Ferenc utca – Károly körút – Múzeum körút – Vámház körút vonalán belül (azaz lényegében a kiskörút ennek a vonalát követi ma is). Három kapun (Váci, Hatvani, Kecskeméti) lehetett ki-bejárni rajta, de ezeket már jó régen elbontották, helyüket rendre tábla jelzi.

Nyitókép: A XV. századi pesti városfal szakasza a Bástya utcai részen. A mobilkerítés már az építkezés kezdetét jelzi (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)