átadás

196784_fortepan_212493.jpg Ötven éve készült el a 2-es metró – Ásóval, lapáttal álltak neki az építkezésnek Annak ellenére, hogy az európai szárazföld első földalatti vasútja Budapesten indult meg 1896-ban, a következő föld alatti vasúti szakasz teljes hosszában csak ötven évvel ezelőtt, 1972 decemberében készült el. Az építkezés több mint húsz évig tartott, és nem minden viszontagságtól mentesen zajlott.
Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújított szárnyát Határidő előtt készült el a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújításának második üteme, a járványra tekintettel sikerült előrehozni a szárny átadását. A régi épületrész felújításával megduplázódik a kórház kapacitása.
Átadták a megújult a Kandó Kollégiumot Óbudán Átadták az Óbudai Egyetem csaknem 3,5 milliárd forintból felújított Kandó Kollégiumát a Bécsi úton. A 2007-ben bezárt épület sokcélú hasznosítást tesz lehetővé, sport- és szabadidős rendezvényekre is alkalmas, udvara és az épület előtti közterület pedig zöldfelületté alakult.
Átadták az Alkotmányvédelmi Hivatal új épületét Átadták az Alkotmányvédelmi Hivatal új székházát a XI. kerületi Fehérvári úton. A modern, korszerű épületbe költöznek a korábban négy helyszínen működött alkotmányvédelmi intézmények.
Új kerületi ügyészségi épületet adtak át Az XVIII. kerületi Üllői út 455. szám alatt működik mostantól a XVIII. és XIX. kerületi ügyészség. Az épület most készült el.

További cikkeink