Bobula János

195136_20220810_183923.jpg 130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
Bobula János tervezte a 150 éves pesti középiskola épületét 150 évvel ezelőtt, 1872-ben kezdték meg az oktatást a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnáziumban, vagyis a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Az intézmény első 15 évében még nem rendelkezett önálló épülettel, egyik bérleményből a másikba kerültek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston az 1880-as években bízta meg idősebb Bobula Jánost, hogy tervezze meg a ma is álló iskola épületét a Szentkirályi és a Trefort utca sarkán, aminek átadására 135 évvel ezelőtt, 1887-ben került sor.
Méltó a főúri környezethez: 145 éve készült el az Ádám-palota és gyönyörű falfestményei A Nemzeti Múzeum szomszédságában, egy főúri palotának is beillő épületben 145 évvel ezelőtt, 1877 áprilisában már az utolsó simításokat végezték. Persze több ház is volt Budapesten, amely ezekben a napokban készült el, s az épület helyiségei már a lakók beköltözésére vártak, az Ádám-palota díszítésén azonban nem más dolgozott, mint a számos freskójáról ismert és híres Lotz Károly. A részleteit tekintve is gyönyörű, Múzeumkertre néző épület azóta is büszkén hirdeti az egykori alkotók tehetségét.
Alig néhány évig lakhatott az Andrássy út egyik legszebb palotájában az építtető Bobula János „A sugárút egyik legszebb épülete” – így fogalmazott a korabeli sajtó, amikor 1882–1883-ban megépült az Andrássy út 62., vagyis az egykori Bobula-palota. Talán nem is ok nélkül nevezték így. A gondosan megtervezett épület, a kor híres művészeinek névsora, az egyedi berendezés mind arra utal, hogy jogos volt a dicséret. Sőt, az épület hűen tükrözte tulajdonosa anyagi helyzetét, társadalmi státuszát és az építészeti nézeteit is. Noha a házat ma mindenki inkább csak úgy ismeri, hogy „a Terror Háza melletti épület”, a Bobula-palota jóval többet érdemel ennél.
Szlovák mester is formálta Pest arculatát – 175 éve született Bobula János 1844. március 15-én született idősebb Bobula János, szlovák származású magyar építész, aki szlovák nemzetiségűként elsőként szerzett építészdiplomát Pesten, és a főváros arculatának alakítójává vált. Születésnapja alkalmából ezzel az írással emlékezünk rá.

További cikkeink