Buda

2017. július 22. 09:48
Itt is, ott is állnak Budán olyan épületek, amelyek mellett évek óta sóhajtva megyünk el, szomorúan látva az épített örökség csendes leromlását. De most mintha valami elindult volna: sorra újulnak meg ezek a házak. Körkép a budai oldalról.
2017. július 11. 08:34
Elkezdődik a mélygarázs építése, majd jövőre a parkot is megvalósítják a Millenáris és a Margit körút közötti egykori gyárterületen Budán. Hosszú idő óta ez lesz az első valódi új park a belvárosban. Több mint 300 előnevelt lombos fa, kiterjedt gyepszőnyeg, jelentős vízfelület, kávézó, modern gyerekjátszótér és egy különleges zöldfal-installáció várja a látogatókat.
2017. május 30. 10:54
Egy év telt el azóta, hogy hivatalosan is átadták a budapestieknek a megújult Széll Kálmán teret. Ez idő alatt lassan az is elkészült, ami az átadóra még nem. Sikertörténet vagy megint elszalasztott lehetőség? Ennek jártunk utána.
2017. március 30. 16:24
A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó 2018 tavaszára újulhat meg 7,1 milliárd forintból.
2017. március 30. 12:07
A National Geographic listáján Európa legszebb várkastélyai között sorolták fel a budai Várat.
2017. március 17. 13:27
Csodálatos képek kerültek fel a közelmúltban a Fortepan archívumba az 1900-as évek elejéről (adományozójuk Széman György). Az alábbiakban egy több, mint száz évvel ezelőtti sétára invitáljuk önöket a Várnegyedbe!
2017. március 2. 09:58
Ötletpályázatot hirdetett a Lechner Tudásközpont a Dísz tér és a Szent György tér környékének megújítására. A pályaműveket összesen 38 millió forinttal díjazzák – írja a MagyarÉpítők.
2017. január 5. 16:14
Az új év elején megmutatjuk, milyen változások várhatók ebben az évben Budapesten. Végignézve a sok-sok látványtervet, elmondhatjuk, hogy 2017 igen mozgalmas esztendőnek ígérkezik. Elsőként a budai oldal építkezéseit, felújításait mutatjuk be.
2016. október 24. 13:35
Október 15-én, Teréz napján hivatalosan is megindulhatott a szüret a budai hegyekben. Minden polgár és napszámos a szőlőben volt – így nézett ki az október valamikor, nem is annyira régen a Duna jobb partján. Mára ebből, a budai szőlőskertekből nem maradt szinte semmi.
2016. szeptember 23. 16:20
Utolsó szakaszához érkezik egykori Ganz villamossági gyár tömbjének rehabilitációja. Buda szívében, az egykori ipari telep helyén a jövő év második felétől már egy hathektáros park várja a kikapcsolódni vágyókat. A Millenáris jelentősen kibővül, a Fény utca egy része a föld alatt fut majd, és a Margit körúttól a Marczibányi térig csupa zöld vesz bennünket körül.
2016. szeptember 4. 14:28
Civil kezdeményezés szorgalmazza a budavári középkori nagyzsinagóga feltárását és bemutatását.
2016. augusztus 29. 20:45
Hogyan alakította át a közel másfél évszázados török fennhatóság Buda középkori városképét? Feljegyzések alapján megmutatjuk, milyen volt a most 475 évvel ezelőtt a törökök által csellel elfoglalt Buda összképe.
2016. augusztus 25. 17:43
Átadták a budai erdőkben kanyargó Szép Juhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.
2016. augusztus 18. 13:53
Az idei, várbéli Mesterségek Ünnepe olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína
2016. augusztus 12. 16:48
Jó ideje zárva volt a János-hegyen álló Erzsébet-kilátó büféje, de most igényes kialakítással újra megnyitott. Közel 130 évre nyúlik vissza a hegyvidéki vendéglátás ezen a ponton.
2016. augusztus 10. 18:03
Modern irodaházként születhet újjá a budai Széll Kálmán tér fölé magasodó Postapalota, új nevén Buda Palota. Az épület tornya megnyílhat a látogatók előtt.
2016. augusztus 1. 07:18
Budapest egyik legfrekventáltabb helye a legelhanyagoltabb is egyben: több évtizedes, szocreál utcabútorok, széttöredezett, balesetveszélyes aszfaltburkolat mindenfelé. A nemrég kiírt ötletpályázat feladata ezért önmagán is túlmutat: a Gellérthegy egészét kell beilleszteni a budapesti vérkeringésbe, koncepciót adva ezzel a főváros legjobb adottságú kilátó- és pihenőhelyének.
2016. július 29. 11:00
A mára megkopott budai Millenáris Park és közvetlen környéke is megújul a következő időszakban. A hatalmas zöldfelület érezhetően javítani fogja a levegő minőségét a nagy forgalmú Margit körút térségében.
2016. július 16. 15:34
Átadták a Hármashatár-hegy csúcsán a Guckler Károlyról elnevezett új kilátót, amely körpanorámát biztosít Budapestre és a hegyvidékre. Guckler Károly fővárosi erdőmester volt, aki szívügyének tekintette a Hármashatár-hegy erdeinek megmentését.
2016. július 15. 16:03
Elindult egy ötletpályázat a Gellérthegy rendezésére, átgondolására és megújítására.
2016. július 11. 11:31
A XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzata áttekintette a Normafa rehabilitációjának eddigi és tervezett ütemeit.
2016. június 17. 16:11
Tarlós István pénteken arról beszélt: itt volt az ideje a dél-budai villamosfejlesztéseknek, amik miatt a Szabadság hidat is le kell zárni.
2016. június 17. 09:08
A Millenáris és a Széll Kálmán tér környékén vásárolnak nagy értékű, egyedi jellegű ingatlanokat az MNB alapítványai.
2016. június 15. 15:17
Pénteken adják át ünnepélyesen a fővárosi Széll Kálmán teret és a budai fonódó villamoshálózatot.
2016. június 10. 07:29
A kormány úgy döntött: az Országos Széchényi Könyvtár a budai vár épületében marad. Lázár János arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum a Palotanegyedben terjeszkedhet.
2016. május 25. 20:18
A budai Vár Savoyai-teraszán Nagy Gábor Tamás budavári polgármester, L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője nyitották meg azt a kör alakú pavilont, amely a nemrég elkezdődött palotarekonstrukcióról fogja tájékoztatni a budapestieket és a turistákat.
2016. május 20. 20:24
A XX. század elején teljes pompájában tündöklő budai királyi palota és a hozzá kapcsolódó épületek jó része a háborús károk és a kommunista várospolitika miatt az 1950-es évekre az enyészeté lett, ekkoriban bontották le az egykori Királyi Lovardát is, amely azonban nemsokára az eredeti tervek szerint épül újjá. Ennek első lépése a mostani alapkőletétel.
2016. május 20. 14:48
A II. kerület polgármester szerint a Budán élők és dolgozók miatt szükség van a Déli pályaudvar egyes funkcióinak megtartására.
2016. május 11. 14:03
Megújult a budai Széll Kálmán tér, és a napokban a közönség már birtokba is vehette az átalakult teret. Mik a megújult Kalef legjobb és legrosszabb elemei? Megnéztük és ítélkeztünk. A megújult Széll Kálmán tér bizonyítványa: jó - de nem jeles.
2016. május 10. 15:51
Négyszáz nap alatt újították meg a budai Széll Kálmán teret kormányzati és uniós forrásokból, 5,3 milliárd forintból. Megújult a metróépület, új felületeket kapott a tér, egységesebb lett a térség építészeti arculata is.

összesen: 147 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó