Bukovics Gyula

186156_fortepan_27646ny.jpg Újabb épület nyeri vissza eredeti formáját a Kodály köröndön Idén elkezdődött és várhatóan jövőre fejeződik be a Kodály körönd északi palotájának felújítása. Az Andrássy út és a Szinyei Merse Pál utca találkozásnál álló Hübner-ház a körönd négy látványos neoreneszánsz épületének egyike. A Bukovics Gyula tervezte és 1884-ben elkészült palotának eredetileg négy tornya volt, de kettőt még a II. világháborúban elveszített. A most folyamatban lévő munkálatok során ezeket is visszaépítik, emellett a homlokzatot kívül-belül felújítják.
A historizmus mesterei: három építésznek köszönhetjük a legszebb minisztériumi palotákat A dualizmus időszakában négy minisztériumnak épült saját palota Budapesten. A Honvédelmi, a Földművelésügyi, a Pénzügy- és az Igazságügyi Minisztérium épületeit tervező Kallina Mór, Fellner Sándor és Bukovics Gyula nem véletlenül kapták feladatukat, az építészek ugyanis a historizmus korszakának jeles képviselői voltak, akiknek épületeivel városszerte találkozhatunk az Andrássy úttól a budai Várig.
Látványterveket közöltek az Agrárminisztérium rekonstrukciójáról Nyáron elkezdődhet a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületének felújítása. A most közzétett látványterveken látható, hogy a neoreneszánsz homlokzatokat eredeti szépségükben állítják helyre. Kiderült az is, hogy az eddig elzárt központi udvart meg fogják nyitni a látogatók előtt. A palotát  Bukovics Gyula tervezte, kivitelezése ugyanúgy 1885-ben kezdődött, mint a tér túloldalán álló Országház építése, de tizenöt évvel korábban, 1887-re elkészült.
Andrássy út: zegzugos utcácskák helyett épült a budapesti Champs-Élysées Az Andrássy út vagy eredeti nevén a Sugárút a Belvárost köti össze a Városligettel. A több mint két kilométer hosszú út mentén csupa impozáns épület áll, és alatta fut Európa egyik legkorábbi metróvonala, a kisföldalatti. Nem véletlen tehát, hogy a reprezentatív út a 2020-ban rendezendő Eucharisztikus Kongresszus egyik tervezett helyszíne.

További cikkeink