Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

179864_jane1.kep.jpg Kincseket rejt itt a környezet! – A Jane Goodall-tanösvényen jártunk A világhírű természetvédő és kutató, Jane Goodall többször járt már Magyarországon. Kevesen tudják, hogy van egy róla elnevezett tanösvény Budapesten, amelyet legalább egyszer minden budapestinek látnia kellene. Ez a II. kerületben található, annak is a belvárostól távolabb eső részén, Pesthidegkúton. De mit is keresett Goodall errefelé?
Felújítják a sétautakat a Sas-hegyen A Sas-hegyen a védett értékek és a látogatók érdekében végez fejlesztéseket a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A cserje-visszaszorítás és facsemeték ültetése mellett készül a sétautak felújítása, padok, asztalok, ismeretterjesztő táblák és odúk, madáretetők kihelyezése.
Az író kertje – Jókai a Svábhegyen Folytatva svábhegyi kalandozásunkat a különleges fák nyomában, most a Költő utcai Jókai-kertben jártunk. A Duna–Ipoly Nemzeti Park központjaként működő természetvédelmi terület egy igazi alkotó ember szívből és szenvedélyből végzett munkájának az eredménye.
Vezetett séták a budai Vár alatti barlangrendszerben Vezetett sétákat indít a budai Vár alatt húzódó, több mint három kilométer hosszú barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeiben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

További cikkeink