emléktábla

2017. december 18. 14:00
Mostantól emléktábla is hirdeti a Váci úti indóház jelentőségét.
2017. november 9. 14:12
Egykori lakóháza falán, a II. kerületi Török utca 3. szám alatt kapott emléktáblát a Nobel-díjas író.
2017. szeptember 20. 21:18
A botanikus kert egykori igazgatója áldozatosan végezte munkáját.
2017. június 20. 09:09
márványtáblát helyezett el a Bartók Béla út 76. számú lakóház falán Olofsson Placid atya emlékére.
2017. február 6. 11:04
Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lett volna 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.
2016. december 9. 18:25
Fekete Gyula háromszoros József Attila-díjas író, szociográfus, a Magyar Írószövetség örökös tagjának tiszteletére avattak emléktáblát Budapesten.
2016. október 6. 11:05
A Pál utcai fiúk ma is az egyik legnépszerűbb magyar regény, tanulságos története mellett pedig igazi időutazás Molnár Ferenc Budapestjére. Jellegzetes szavai és szereplői a hazai kultúra részévé váltak. Egyik legkedveltebb alakja, Nemecsek Ernő emlékét szeptember 21-e óta emléktábla őrzi az Iparművészeti Múzeum szomszédságában.
2016. április 15. 09:24
Kállay Miklós egykori lakóháza, a józsefvárosi Horánszky utca 12. alatti épület falán állítottak emléktáblát az egykori világháborús miniszterelnöknek.
2016. február 17. 11:42
A magát bel-budainak tartó Sztankay István előtt tisztelegve avattak emléktáblát a Városmajor utcában hétfőn. Az emléktábla a XII. kerületi önkormányzat támogatásával valósulhatott meg.
2016. február 4. 17:12
Emléktáblát avattak Árkay Aladár és családja építész tagjainak tiszteletére a városmajori Kallina-villa homlokzatán.