Fővárosi Közgyűlés

fortepan_82278.jpg Deák Ferenc portréja a főváros számára A városegyesítést követően frissen megalakult budapesti közgyűlés 1874. február 4-én, éppen 150 évvel ezelőtt szükségesnek látta, hogy Deák Ferenc arcképét elhelyezze a tanácsteremben. Nem is akármilyen képről volt szó, hanem olyanról, amelyhez az ekkor már igencsak beteg Deák ül modellt, azaz nem egy már meglévő arckép másolatát kívánták a képviselők beszerezni.
Két közterület elnevezéséről is döntött a főváros A Hegyvidéken található Diana köz elnevezéséről még 1985-ben született döntés, most hivatalosan is nyilvántartásba vették, valamint a közterület eddig névtelen folytatása is a Diána köz nevet kapta. A XX. kerületben pedig a Vereckei utca nevét a jelenleg is használt Verecke utcára pontosították.
Nem szüntetik meg a fogaskerekűt A hegyvidékiek javaslatát elfogadva a Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy támogatja a fogaskerekű felújítását és nyomvonalának meghosszabbítását. Tehát nem szüntetik meg a fogaskerekűt. A felújítás ideje alatt úgynevezett igényvezérelt telebusszal biztosítják a közlekedést.
Slachta Margitról parkot, Kopp Máriáról sétányt neveznek el A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről. A XII. kerületi Eötvös út egy szakasza Kopp Mária sétány lesz.
Új alacsony padlós, légkondicionált villamosokat vesz Budapest Húsz új, CAF típusú villamos állhat forgalomba Budapesten 2024-től. A villamosok vásárlásáról a Fővárosi Közgyűlés döntött szerdán.
Építményadót vetett ki a főváros a margitszigeti ingatlanokra Január 1-től építményadót kell fizetni a Margitszigeten található, egymilliárd forintnál nagyobb értékű, magántulajdonú ingatlanok után – erről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Budapest vezetése arra biztatja a kerületeket, hogy kövessék a főváros példáját, és vessenek ki építményadót a magánszemélyek tulajdonában lévő, egymilliárd forintnál értékesebb lakásokra.
Új parkolási rendszert vezetnek be Budapesten Négy zónatípusból álló, új parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, nő a fizetős övezetek területe, és emelkednek a parkolási díjak is. Az új szabályozás szeptember 5-től lép életbe.
Védetté nyilvánították a nagytétényi Duna-partot A védett természeti területté nyilvánított, 4,7 kilométer hosszú nagytétényi Duna-parton továbbra is lehet kutyát sétáltatni, és a szúnyogirtás is szabad, ám nem lehet bicikliutat és kerékpáros-pihenőt kialakítani, csónakházat és állandó kikötőhelyet építeni hajók és kishajók számára.
Új utcanevekről döntött a Fővárosi Közgyűlés – Ezentúl Horn Gyula sétány is lesz Szabad-e egy ellentmondásos politikusról utcát elnevezni Budapesten? Ez volt az egyik legfontosabb kérdés a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Végül a testület megszavazta, hogy legyen Horn Gyula sétány a XIII. kerületben.
Huszonhat I. kerületi épületet nyilvánított védetté a főváros, többségük a Kádár-korszakban épült Huszonhat, főleg 1956 és 1978 között emelt, I. kerületi ingatlan védetté nyilvánításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Ezek között szerepel a Déli pályaudvar főépülete, a budavári Hilton szálló épülete és több lakóépület. A Fővárosi Önkormányzat még januárban jelentette be, hogy közel száznyolcvan budapesti épület helyi védettség alá vételét tervezi.
Ingatlaneladásról, utcanevekről és hajléktalan-ellátásról is döntött a Fővárosi Közgyűlés Ötmilliárd forintért eladja a főváros a Bécsi út 357. szám alatti hatalmas telket, a XII. kerületben parkot neveznek el Polcz Alaine-ről, Kispesten pedig Pege Aladárról. Bővül a hajléktalan-ellátás is, új férőhelyeket alakítottak ki a Gyáli úti szálló épületében, amely nemrég került vissza a város kezelésébe.
Eldőlt, hogy a Szent István park helyett Kispesten állítják fel az államalapító király szobrát Véglegessé vált, hogy Szent István király szobrát nem a róla elnevezett parkban, hanem Kispesten, a Templom téren állítják fel. Erről a főpolgármester a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján döntött június 14-én. A felhatalmazás június 15-ig volt érvényben. Korábban arra hivatkozva függesztették fel a szoborállítási munkálatokat a Szent István parkban, hogy az alkotás zöld területet vett volna el, holott egy korábbi szobor helyére került volna.
Nem döntöttek Szent István szobráról Mégsem döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, amely szerint Szent István szobrát a XIII. kerületi Szent István park helyett Kispesten állítanák fel. A XIII. kerületi polgármester javaslatára elhalasztották az erről az indítványról szóló szavazást.
Megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat módosítását a Fővárosi Közgyűlés Módosította a Városligeti Építési Szabályzatot szeptember 30-ai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, annak érdekében, hogy ne épülhessen fel az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház, s helyükön zöldfelület lehessen. A döntés ellentétes a keddi kormányrendelettel.
Új megvalósíthatósági tanulmány készül a római-parti védműről A Városháza szakítana azzal a korábbi koncepcióval, amely a Duna közvetlen közelébe helyezné át a római-parti árvízi fő védvonalat. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében új megvalósíthatósági tanulmány készül a védműre, ami magában foglalja a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon meglévő védmű fejlesztését is.
Szent István szobráról, a Városligetről és a Római-partról is dönthet mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés Városképi szempontból jelentős ügyeket tárgyal mai alakuló ülésén az új fővárosi közgyűlés. Dönthetnek a Szent István-szobor felállításának elhalasztásáról, a Városliget építkezéseiről és a Római-partra tervezett mobilgátról is.
A jövő Budapestje – Metrót javasolnak az M0-s körgyűrűig, és visszakapnák a gyalogosok a Dunát Az M0-ás autóútig, de legalább a Hungária körgyűrűig kell meghosszabbítani a metrót, hogy mentesíteni lehessen Budapest belvárosát az átmenő forgalomtól. Ez az elképzelés is szerepel a Fővárosi Közgyűlés által a napokban elfogadott előterjesztésben, amely a Duna-partok könnyebb megközelíthetőségét és a kerékpáros közlekedés kiemelt támogatását is előírja. És persze dugódíj is lesz.
Felújítják a Városháza homlokzatát A Városháza homlokzatának és az Újvárosháza közgyűlési termének felújításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Műemléki keretet fogadott el a Fővárosi Közgyűlés A Műemléki Keret pályázat célja a Budapest városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálásának segítése, az eredeti részek felújítása, visszaállítása.

További cikkeink