Füredi Richárd

199256_00.jpg Isten ostora az Attila úton – Grandiózus emlékmű foglalta volna el a Vérmezőt Attila hun király megkerülhetetlen alakja az európai történelemnek és a hun–magyar rokonság hívei szerint népünkhöz is szorosan kapcsolódik. Szobra azonban még a húszas évek végén sem állt az országban, a hiány pótlására ezért 1929 májusában – 94 évvel ezelőtt – nagyszabású tervet készítettek, mely a Vérmező jelentős részét elfoglalta volna.
Kőkoporsó az Országház előtt – 89 éve leplezték le a Nemzeti vértanúk emlékművét Az Országház előtt számos államférfi szobra látható, ezért a Kossuth tér szomszédságában, a Vértanúk terén álló Nemzeti vértanúk emlékművét viszonylag kevés figyelem övezi. Az egyszerűségében is méltóságteljes alkotás az első világégés utáni proletárhatalom halálos áldozatainak állít emléket. Ötévnyi előkészület után, 1934. március 18-án, éppen nyolcvankilenc évvel ezelőtt leplezték le.
Szecesszió a síremlékeken – Kísérlet a temetői művészet megújítására Halottak napja környékén sokan látogatunk ki szeretteink sírjához, és ilyenkor felfedezhetjük, hogy a temető igazi műalkotások tárháza is. A XX. század elején a klasszikus formákkal szakító szecesszió ezt a területet is áthatotta, és a művészek igyekeztek új megoldásokat kínálni a sírkövek megrendelőinek. Közülük az egyik leglelkesebb Füredi Richárd szobrász volt, aki két társával együtt kiállítást szervezett, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az új ízlést tükröző alkotásait.
Egy elfeledett emlékmű a Szabadság téren – Az Ereklyés Országzászló üzenetei A Szabadság tér napjainkban is számos szobornak és emlékműnek ad otthont, és nem volt ez másként a XX. század első felében sem. A trianoni békediktátum után itt állították fel az elszakított országrészekre emlékeztető allegorikus szobrokat, majd pedig az Országzászlót. Ez utóbbi ötlete 1927 augusztusában – kilencvenöt évvel ezelőtt – fogalmazódott meg, amit már egy fél évvel később tett is követett.
A másik Lechner – Hatvan éve hunyt el Kismarty-Lechner Jenő A Lechner név hallatán elsőre mindenki Lechner Ödönre gondol, hiszen a magyar építészeti formanyelv megalkotójaként építészettörténetünk egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alakja volt. Családtagjaira is mély benyomást gyakorolt, Jenő nevű unokaöccse is követte a pályán. Noha nagybátyjához nem mérhető, de Lechner Jenő a XX. század első felének egyik legtermékenyebb építésze és műemlékvédője volt. Hosszú és eseménydús élete 1962. február 26-án ért véget.
Ahol a nagy mesemondó alussza örök álmát – Jókai Mór síremléke Halottak napján szeretteinkre emlékezünk, felkeressük sírjaikat, koszorút viszünk, mécsest gyújtunk. Ez az ünnep lehetőséget biztosít ugyanakkor, hogy nemzetünk nagyjaira is emlékezzünk. Jókai Mór egyértelműen közéjük tartozik, megérdemli tehát a figyelmet, annál inkább, mert a nagy mesemondó síremlékének is regényes története van.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!

További cikkeink