Grand Hotel Hungária

182444_hungaria_mkvm_vf_40300.jpg A Duna-korzó elfeledett épülete – Százötven éve készült el a Hungária Nagyszálló Az 1871-ben épült Hungária Nagyszállót Budapest első modern szállodaépületeként tartjuk számon, a főváros és Magyarország gazdasági növekedésének a szimbóluma volt. Az európai fővárosok mintáit követve Szkalnitzky Antal tervezte, a helyszínválasztást a pesti rakpart kiépítése tette lehetővé. Nevéhez méltón – Grand Hotel Hungária – minden kényelmet kielégített a maga korában, a Dunára és a budai Várra néző ablakainak köszönhetően egyedülállóan csodálatos panorámával rendelkezett. Ma már hiába keresnénk ezt az épületet is a Duna-korzón: a belvárosi folyópart teljes szállodasorával együtt a Hungária Nagyszálló is megsemmisült a II. világháborúban.
Mikszáth Kálmán különös házassága Budapesten Mauks Ilonával – 110 éve halt meg a nagy palóc mesélő Az anekdotikus elbeszélő próza mestere élete során kétszer költözött a magyar fővárosba, hogy szerencsét próbáljon. Először írói szárnypróbálgatása kezdetén, 1873-ban, ám az ezt követő öt év csak elutasítást, nyomort, nélkülözést hozott számára. Annál hatalmasabban robbant be az irodalmi életbe, amikor rövid szegedi kitérő után 1880-ban visszaköltözött Budapestre. Jókai Mór mellett ő volt a kor másik legnépszerűbb írója. Privát életének helyszínei: a Dohány utca és a Lónyay utca.

További cikkeink