Gül Baba türbéje

199984_00.jpg A csendes rokon – 140 éve született Lechner Loránd A magyar építészettörténetben a Lechner név szinte egyet jelent az aktív közéleti szerepléssel: Lechner Ödön a dualizmus utolsó három évtizedében, unokaöccse, Lechner Jenő pedig a XX. század első felében hangoztatta szakmai elképzeléseit a különböző fórumokon. Jenő öccse, az éppen száznegyven éve született Lechner Loránd kevésbé kereste az ilyen lehetőségeket, a csendesebb természet azonban nem jelentette a tehetség hiányát: beszéltek helyette zseniális tervei és épületei.
A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.
Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Budapesti műemlék-felújítások nyertek nívódíjat Több magyar ingatlanfejlesztést is díjazott a Nemzetközi Ingatlanszövetség. Műemlék kategóriában a Budai Vigadó - Hagyományok Háza első, a Gül baba türbéje pedig második helyezést ért el, utóbbi a közcélú infrastruktúra és épületfejlesztés kategóriában az első helyet is elnyerte.
Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.
Felavatták Gül Baba türbéjét Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon.
A türbe őre: Wagner János gesztenyefája Nem különleges faj, nem rendkívüli példány. És mégis különleges, mert tudjuk, Wagner János ültette ide, s mégis rendkívüli, mert a Gül Baba türbe köré emelt egykori palota sarkánál állt. És áll ma is. Budapesti fákról szóló sorozatunk következő részében egy korosodó vadgesztenyefa történetének nyomába eredünk.
Támogatja Törökország Gül Baba türbéjét Majdnem egymilliárd forinttal támogatja a török állam Gül Baba türbéjének felújítását.
Felújítják Gül Baba türbéjét Gül Baba türbéjét és annak teljes környezetét is felújítják a közeljövőben.

További cikkeink